Szerelem, szorongás, füvezés és a Viharsarok Grecsó Krisztián új regényében. Megyek utánad.
Csak egy tánc volt
Jönnek sorban a megállók, mindegyik egy női név. Szép szerelmek, csúnya szakítások, tragédiák, gyerekkor, kamaszkor, egyetem, működik az emlékezet, megyünk utána. Grecsó Krisztián új regénye, a Megyek utánad megmutatja, hogyan lehet egy ember életét szerelmein és szeretőin keresztül elmesélni. A Katona József Színházban tartott könyvbemutatón a szerző felolvasását Dés László és Dés András kísérte klarinéton és ütőhangszereken. Improvizáltak Bartókot és Szécsi Pált, habos süteményt, Grecsó pedig mesélt és olvasott. Csak egy tánc volt, dúdolja Dés klarinétja, a figyelmes néző – akiből majd figyelmes olvasó válik – érti a kapcsolódási pontokat, egy szakítás történetét hallja, egy tánc miatt. Egész éjjel tartó tánc miatt. Később – amikor a figyelmes néző már figyelmes olvasó is – kiderül, hogy amiket a szerző a felolvasás mellett mesélt, valójában szintén a regény részei. Így bonyolódnak valóság és a fikció szálai, míg végül nem marad más, csak a szöveg és a szerelem.
Juli van
A Megyek utánad szerkezete nem bonyolult, a fejezetek mind egy állomásról, vagyis egy lányról szólnak: Lili jön, Eszter jön, Petra jön, Gréta jön, Sára jön, Adél jön, hogy aztán az utolsó rész címe valamiféle jelen időt sugalljon: Juli van.
A főhős-elbeszélő Daru ismerős lehet már több Grecsó-regényből. Kicsit lúzer, szorongós, alapvetően jó szándékú, nehéz családból, és ami még fontosabb: nehéz vidékről származó fiú. Az Alföld, a délkelet-magyarországi sivár falvak és városok, vagyis a Viharsarok éppen olyan fontos szereplője a regénynek, mint az emberek. Daru átélője, tanúja és mesélője is a történeteknek. „Daru én vagyok. Illetve voltam, húsz évvel ezelőtt. Ma már nem vagyok az. Senki sem hív így, de nem ezen múlik, hogy már nem vagyok.”
Daru és az elbeszélő megidézik a régi szerelmek szellemeit, miközben visszagondolnak arra, régen hogyan képzelték a jövőt. Ugrál a regény az időben, a különféle utalásokból kiderül, hogy az 1980-as évek közepétől úszik át egészen a jelenig. Daru már felnőtt, író, városban lakik, és Juli van. És már nem is Daru, mégsem tudja elengedni sem őt, sem a múltat. A közben eltelt több évtized alatt sok minden történik, sokféle szereplővel, akiket mind Darun átszűrve ismerünk meg. A nők tesznek valamilyenné, mondja részegen Daru apja Darunak. Erről szól ez a regény.
„Hogy van olyan, hogy jobb”
Az egyik legszebb című magyar regény, a Mellettem elférsz zajos sikere után nagy kérdés volt, hogy Grecsó Krisztiánnak sikerül-e megugrania ugyanezt új könyvével. A cím ismét remek, szerkezetileg és hangulatban is felidézi az előzőt, lehet vele játszani, kérdezni és állítani is. Mozgás van benne, de a viszonyok iránya a könyv végére sem lesz tisztázott. Nem is lehet, hiszen a követés iránya szerelmenként változik. A Mellettem elférsz sokszor nyomasztó családmeséjéhez képest a Megyek utánad kevésbé fatalista, bár vannak kapcsolódási pontok, sőt, egy fejezetben – Gréta nagyapja miatt – találkoznak is. De most nem az a legfontosabb, hogy az önazonosság kulcsa a családi örökségben, a génekben, vagy a neveltetésben van. Sors helyett választásokon alapul, még akkor is, ha ezeket alapvetően meghatározza a család, környezet, az alföldi táj és a Viharsarok kilátástalansága. „Nem tudta, hogy a Viharsarokban nem történnek csodák. Hogy ott a csodavárás maga a csoda, a délibáb, hogy majd egyszer, majd valakinek jobb lesz, hogy van olyan, hogy jobb.”
A történetek közül van egy, amelyik fontosabb a többinél. Tragikusabb, érthetetlenebb, és folyton visszatér. A jelen, Juli és a siker nem ad megnyugvást, vagy feloldozást Eszter alól. Daru megnémul, és amikor újra beszélni kezd, a szavak elveszítik korábbi jelentőségüket. Később persze boldog akar lenni, ez azonban csak pillanatokra sikerül.
Követni önmagunkat
A Megyek utánad nem szerelmesregény, legalábbis a szó általános értelmében semmiképpen sem az. Sokkal inkább azt mutatja meg, hogy egy kapcsolatot nem mindig a hossza vagy a kimenetele tesz fontossá, hanem a hatása. Találkozni valakivel, aki megváltoztatja az irányt, menni utána, miközben önmagunkat követjük – így megy Daru, és így jönnek a lányok is. Adél, Lili, Gréta, Juli és a megannyi női név mögött kirajzolódni látszik egy arc, amely nem hozzájuk tartozik, de miattuk változik. Miközben Daru biciklizik, a csoporttársaival kocsmázik, vagy egy japán fiúval füvezik a nyálkás Körös-parton, látjuk az utat, amelyet nem egyedül jár végig. Olyan, mintha Cseh Tamás a Viharsarokban énekelne albérletekről, kollégiumi szobákról, nőkről, szerelmekről, rossz borokról, vágyról, vonzódásról, hazugságokról és halálról. „Valami védte a napokat. Égtek, fájtak, múltak. Az akartam lenni, ami csak akkor vagyok, amikor majd az akarok lenni, ami akkor voltam.”
A Megyek utánad nem lesz a legnagyobb magyar regény, de nehéz letenni, és keserédes hiány marad utána. Nosztalgia és vágyódás. Az olvasó egyszercsak azon kapja magát, hogy egészen más nevek és történetek járnak fejében. A sajátjai. Múltba tekint és jövőbe réved, utazik az időben, leltárba vesz neveket és arcokat. Azon gondolkodik, hogy ki az, aki jön, és ki az, aki van. Megy utánuk.
