Döbbenetes vérfürdő a hómezőn

Olvasási idő kb. 2 perc

Az eltűnés sorrendjében váratlanul élvezetes moziélmény, a norvég fagy és a rengeteg gyilkosság ellenére is

Ha csak egy norvég filmet néz meg ebben az évtizedben, akkor Az eltűnés sorrendjében legyen az. A berlini filmfesztivál versenymezőnyében bemutatkozó alkotás talán pont azért szól ekkorát, mert nehéz bármilyen elvárásokkal beülni a moziba. Hiszen mi a fene történhet két órán keresztül a végeláthatatlanul fehér, norvég hómezőkön? Nos, nagyon durva dolgok.

A cselekményről elég annyi, hogy egy norvég falu köztiszteletben álló tagja, Nils, aki hatalmas hókotrójával naponta teszi járhatóvá a környék útjait – ezért még az év embere címet is elnyeri - kénytelen szembenézni fia váratlan halálával. A rendőrség állásfoglalása szerint ez is csak egy drogos fiú szokásos végállomása, ám apja nem hajlandó elfogadni a magyarázatot, inkább úgy dönt, felgöngyölíti az ügyet, és bosszút áll.

Ám ami ebből a göngyölítésből lesz, az elég kemény, bizonyos pontokon igen váratlan, ám mindenképpen nagyon élvezetes, legalábbis a nézők szempontjából. Jó, a percenként arcba fröccsenő erőszak sokkoló, és az operatőri munkának köszönhetően végig szinte még a moziban is hideg van, de tulajdonképpen ezek is csak a sajátos hangulat kötelező elemei.

Stellan Skarsgard olyan kedves mosollyal gyilkol, hogy még a hulla is vidám
Fotó: Vertigo Média

Stellan Skarsgard színészi képességei eddig sem maradtak rejtve, most is remek, mint jelentéktelenségében is szimpatikus bevándorló, aki akkor is elnézést kér, amikor valaki rálép a lábára a tömegben. Ehhez képest olyan könnyedén és magától értetődően mészárolja le egymás után a kábítószer-terjesztő hálózat tagjait, mintha ez csak egy kedves, norvég népszokás lenne.

Tökéletes ellentétpárt alkot vele a film negatív főhőse, a norvég keresztapa, a Báró. Pal Sverre Valheim Hagen játéka és karaktere is telitalálat, ilyen zseniálisan kikarikírozott, ideggyenge és szerencsétlen gonosz talán Gary Oldman volt utoljára Az ötödik elemben.

Pal Sverre Valheim Hagen parádés a szánalmas rosszfiú szerepében
Fotó: Vertigo Média

Nincs skandináv film sajátos társadalomkritika nélkül, így Az eltűnés sorrendjében is tele van bámulatosan egyszerű, arcba tolt megfejtésekkel: „Egy jóléti államban hideg van. Mert ahol meleg van, ott az emberek nem küzdenek az országért, csak levesznek egy banánt a fáról és kész.”

A morbid humor pont úgy hatalmasodik el a filmen, mint ahogy nő a hullahegy, talán a színre lépő szerb gengszterek azok, akiknél végleg elszakad az utolsó szál is, ami még a józansághoz kötheti a sztorit. A rendező, Hans Petter Moland odafigyel a legapróbb részletekre is, és nem hagyja ki a felkínálkozó ziccereket, legyen az akár csak egy felirat.

Csodálatos gengszterfilm-paródia, bizarr vígjáték, a bosszúálló hős drámája, brutális akciófilm: ez mind benne van Az eltűnés sorrendjében, ami után azért mégis jó kilépni a biztonságosan kaotikus, kelet-európai tavaszba. Még ha itt nem is nő banán a fán.

Magyarországi bemutató: május 8.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

bh
bh
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.