Keserü Ilonával jön a majális Füredre

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Vaszary Villa Galériában május elsejétől július végéig láthatóak képei.

Május 1-én, csütörtökön délelőtt 11-kor nyílik Balatonfüreden, a Vaszary Villa Galériában Keserü Ilona kortárs festőművésznő, Az idő színtere című kiállítása a Szépművészeti Múzeum munkatársainak közreműködésével. A tárlat festményeken, papírmunkákon, objekteken és fotókon, mintegy ötven alkotáson keresztül, kisebb egységekre bontva, mutatja be az alkotó festészeti tematikáit, a 60-as évek szabad gesztusokra alapozott, dinamikus festményeitől a sírköveken át, egészen a lenvászon domborításokig, amelyeket Keserü Ilona legegyedibb és legeredetibb művészi megoldásai között tartanak számon.

Füredi kiállításán a líra, a gyász és a megnyugvás különös elegyét megjelenítő Balatonudvari sírkősorozata valamint az érzéki anyagszerűséget árasztó nyersvászon domborművek mellett Michelangelo rendhagyó színhasználatára, a 14. századi itáliai festészetben használt Cangiante technikára reflektáló alkotásai láthatók.

- Meghatározó élményt adtak a Sixtus-kápolna falfestményei, amelyek évekig tartó tisztításuk után ragyogó színű új képekként jelentek meg a régóta ismert és csodált sötét bőrszínek, gomolygó szürkék helyén. Michelangelo újonnan feltárt elementáris színegyüttállásai szinte mámorossá tettek. Hosszú kutatómunka kellett hozzá, hogy kiderüljön: a cangiante színrendszert alkalmazta a kápolna mennyezetén, ebből konkrét recepteket, festészeti megoldásokat tartalmazó kézikönyvet is írt, amely a saját korában kéziratos másolatokban terjedt - nyilatkozta a Balatonfüred.hu-nak Keserü Ilona.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.