Kultúrcunami mosta el a komáromi erődöt

A szervezők ugyan nem ígérnek könnyed szórakozást, de hát nem is azért megy az ember a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztiválra, vagy új nevén Együttlétre, hogy könnyeden borozgasson, hanem elgondolkoztató, és maradandó élményekért. A komáromi Monostori Erődben ebből idén is lesz bőven.

A ma indult Mediawave 2014 Együttlét ismét egybeolvasztja a film, a zene és a környezettudatosság világát, és borítékolható hogy idén is tízezrek keresik majd fel a komáromi Monostori erődöt. Nem véletlen a névváltás, hiszen a szervezők a kissé leamortizálódott fesztivál szónál sokkal helyénvalóbbnak érezték az együttlét fogalmát, és azt kérik az érdeklődőktől, hogy fizikai jelenlétük mellett saját személyiségüket is tegyék bele a találkozásokba.

mw hangulat2
Mediawave

Az biztos, hogy nyitottság nélkül igen nehéz befogadni a Mediawave – garantáltan sztármentes - programját, mivel sem műfajban, sem stílusban, sem tematikában nem lehet rajta fogást találni, így a legegyszerűbb, ha elengedjük a korlátainkat, és hagyjuk, hogy bármilyen program vagy élmény eltaláljon.

A két fő csapás természetesen a filmes és zenei mezőny, az utóbbi most is egészen különleges tapasztalásokat ígér. 50 koncerten és számos műhelyben szól majd a jazz, a folklór vagy a világzene. Mindenképpen egyedi élményt jelenthet az Auróra punkzenekar akusztikus fellépése, vagy a török pszichedelikus ethno zenét játszó Baba Zula koncertje, az ajtáji torokhangú népzenét prezentáló orosz Artemről nem is beszélve.

Mindenképpen izgalmas lehet, hogyan értelmezi a balkán cigányzenét egy holland-belga zenekar, a Balcony Players, és érdekes lesz az olasz Carmensita&Ramadogs fellépése, akik nemes egyszerűséggel úgy definiálják zenéjüket, mint „Tom Waits mediterrán módra”.

A filmekkel egyenrangú jelentőségű és minőségű zenei porgramban szokás szerint erős a népzenei vonal is, a magyar, szlovák, csángó és magyar cigány folklór mellett lesz andalúz flemanco (Davinia Jaén Flamenco Band) is. A jazz kategóriában főleg a kortárs improvizatív és underground zenéket játszó együttesek kaptak helyet, mint például a svéd-norvég The Thing, a svájci Paeffgen&Dill, de fellép a magyar Santa Diver vagy a Geröly Kvartet is.

A nemzetközi filmes programba 88 film (4 játék-, 22 kisjáték-, 33 animációs-, 9 kísérleti-, 5 tánc- és 15 dokumentumfilm) került be. Mindenképpen érdekesnek tűnik a dél-koreai-vietnámi-francia koprodukcióban készült Tavaszi koan, főleg azoknak, akik rajonganak a keleti filozófiákért és harcművészetekért, vagy lengyel játékfilm, A lány a szekrényből, amely egy testvérpár történetén át mesél magányról és elidegenedésről.

A nemzetközi mezőnybe több magyar alkotás is bekerült, többek között Nagypál Orsi, Ferge Roland, vagy Nagy Dénes kisfilmje, és persze Bucsi Réka többszörös díjnyertes Symphony No.42. című rajzfilmje is bekerült az animációs blokkba. Persze az idén is sokszínű kínálatban a kísérleti és táncfilmek között is számos rendező képviseli majd a magyar filmkészítést.

A különálló magyar filmversenyben 31 filmet (13 kisjáték- és kísérleti, 12 animációs- és 6 dokumentumfilm) értékel majd a zsűri. Sós Ágnes zajos nemzetközi sikert aratott Szerelempatak című dokumentumfilmjének – amely egy nősülni vágyó parasztember kalandjait mutatja be - szereplőivel a helyszínen találkozhat és beszélgethet is a közönség.

Érdekessége az idei fesztiválnak az „Úton” online filmverseny. A bekerült filmek már március eleje óta láthatók a honlapon, ám a hat kategória indulóira április 30-ig még lehet szavazni. Bár néhány film az offline fesztivál programjában is helyet kapott, ez a verseny teljesen elkülönül az alapprogramtól.

Mától tehát egészen május 3-ig csapkodnak a kultúra hullámai Komáromban, ahová Budapesttől autóval lejutni sem egy kihívás, így aki nem érzi annyira a nomád életmódot, akár csak egyetlen film vagy egy koncert kedvéért is leugorhat. Bár a programot elnézve borítékolható, hogy azonnal talál újabb izgalmas audio- és/vagy vizuális élményt a helyszínen. Aki viszont a természetközeliség mentén szeret fesztiválozni, az egy sátorral felszerelkezve a Monostori Erőd ideiglenes lakójává is válhat. Azok, akik több napra érkeznek, akár bringát is bérelhetnek, így a programok között a környéket is bejárhatják.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek