Vak ruház világtalant

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A karakterek, a vágás és a tönkretett ruhák miatt mégis jó kis játékos reality lehet a Viasat3-as Megruházlak.

A Megruházlak című Viasat 3-as tévéműsor a héten indult, és a kezdeti sokk után egész kellemes perceket is okozott. Az első sokkot is leginkább a Viasat 3 fejesei okozták, akik ennyi év után sem jöttek rá, hogy az oké, hogy dekoratív biodíszlet Horváth Éva, de a szerep, amit folyamatosan rákényszerítenek (lásd még Éden Hotel, meg minden, ami közte volt) a lehető legtávolabb áll tőle. Valakinek csak el kéne magyaráznia neki, hogy mi az a természetesség, és a rendezőt itt szeretnénk megkérni, hogy semmiképp se adja neki feladatként (de lehetőleg a szerencsétlen játékosoknak se), hogy kameráról-kamerára kapkodja a fejét, mint valami kommersz teleshop reklámban.

A felkonfokon a darabos erőltetettség ellenére valahogy túljut a műsor, és a közepesen idegesítő zenének, valamint a profin vágott köztes kisfilmeknek hála kis, akarással rá lehet hangolódni az öltözködési tanácsokat is magában rejtő vetélkedőre, amiben három önjelölt divattervező küzd egy héten keresztül a Hét tervezője díjért, akármi is legyen az. 

"Kíváncsi vagyok, vajon valaki megnyeri-e a Hét tervezője címet!" – vágják be ráadásul rögtön az elején Horváth Évát, mi meg izgulunk, hogy mi lesz, ha nem, hiszen éppen az imént hangzott el, hogy ez ennek a játéknak a lényege. A Megruházlak saját fejlesztésű műsor, előkészítésében a kezdetektől részt vett egy nemzetközi formátum-forgalmazó cég is, de mivel nálunk mutatják be, nem lehetett kihagyni belőle a celebeket sem. Így rögtön azzal próbálják a képernyő előtt tartani a nézőt, hogy a három teljesen különböző karakterű versenyzőt rászabadítják egy meg nem nevezett celeb ruhatárára, hogy csináljanak azokból valamit.

Galéria ikon

7

Galéria: Megruházlak - első adás
Fotó: Magócsi Ildikó / Viasat3

Kattognak a varrógépek, és közben Makány Márta kritizálja a játékosokat (egyébként messze nem olyan idegesítően, mint ahogy az ember egy ilyet elképzelne), ők meg kiakadnak, nagyokat éreznek, és közben egyetlen pillanatra sem felejtik el, hogy ez egy verseny, bla, bla. Dicséret illeti a kasztingot amúgy, a három versenyzőből jó, ha egy nem rettenetesen idegesítő, ha ez továbbra is így marad, még annak ellenére sem lesz nagy gond a műsorral, hogy a délutáni műsorsávban megy.

Miután lefutják a kötelező celebköröket és Vastag Csaba X-Faktor-győztes pontokat ad a szétszabdosott ruháira (amiből az egyikbe, bár elvileg az övé, mégis látványosan akkora, hogy az énekes kétszer is beleférne), jön a vetélkedő reality része, azaz, amikor minden szereplő licitál egy hétköznapi ember gardróbjára, amit aztán majd a hét hátralevő napjain együtt átalakítanak. A Van benne valami nyereményablakaira emlékeztetően tálalt ruhatárak amúgy elég egyértelműen pozicionáltak (vagyis a licitálás rájuk teljesen fölösleges körnek tűnik) és tele vannak olyan ruhákkal, amiket nem értünk, miért adtak tulajdonosaik ezeknek a kezdő szabászoknak a kezébe – már ha elhisszük, hogy ők adták egyáltalán.

Innen már különben érdekesebb a műsor, mert bár a gardróbok stílusa egyezhet a versenyző divattervező-jelöltekével, a gardróbtulajdonosok ízlése nem feltétlenül a divattervezőikkel, és ez lesz az, amivel a Megruházlak a továbbiakban operálni fog, és amiből még akár egész jó dolgok is kisülhetnek. A héten a játékosok további pontokat gyűjthetnek, még nem derült ki hogyan, és azt se nagyon értjük, hogy az amúgy totál semmilyen feketében érkező Vastag Csaba miért teszi hozzá a magáét a hét hátralevő részében az elkészült ruhák véleményezésben, de zavarni sokat nem fog.

Ide kattintva megnézheti az első adást, itt a másodikat találja!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.