Bontson ki egy múmiát, ha unatkozik!

Olvasási idő kb. 2 perc

Jó, hát kézzel még mindig nem szabad beletúrni a testüregbe, de egy svéd múzeumban már hasonló az élmény.

A stockholmi Medelhavsmuseet a svéd ICT intézettel együtt különleges régészeti élményt talált ki az interaktív lelkületű múzeumlátogatók számára, írja a Fast Company. Az érdeklődők Neswaiu egyiptomi főpap múmiáját tekerhetik ki, persze csak virtuálisan. Sajna, egyelőre még nem a neten, csak ott helyben, de azért így is elég menő.

A múzeum egyiptomi részlegén található - a szokásos, szarkofágokkal telezsúfolt - balzsamozószoba közepén egy érintőképernyős monitor áll, amelynek segítségével a többezer éves múmiát egészben, vagy egészen a szarkofág apró repedéseit is mutató részletességgel tanulmányozhatják a látogatók.

Néhány ujjmozdulattal levehetik a külső borítást, egyesével lehámozhatják a gézrétegeket, így közelről láthatják a testtel együtt betekert tárgyakat és a mumifikt test anatómiai részleteit is.

A 360 fokos kamerával és CT-vel készített képeknek köszönhetően a különböző szinteken a textildarabok és csontok felnagyíthatók, forgathatók és 3D-ben is megvizsgálhatók, így a nézők beleélhetik magukat, milyen lenne kézben tartani ezeket a különleges leleteket.

Fotó: Interactive Institute Swedish ICT

„Szerettük volna a látogatók kezébe adni azokat az eszközöket, amelyeket a fejlett kutatólaborokban is használnak napjainkban, hogy valódi részesei lehessenek a tudományos felfedezésnek” – mondja Thomas Rydell, az intézet munkatársa. „Így egy napra kutatókká vagy Indiana Jones-szá válhatnak.”

A felhasználói felület nem tereli el a figyelmet látványos grafikákkal, a fekete háttér inkább a színes szarkofág és a részletek kiemelését szolgálja. Eközben pont egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, hiszen így bárki képes a múmia belsejébe jutni néhány mozdulattal, már ha képes felülemelkedni a tényen, hogy egy interaktív eszközt nyomogat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

bh
bh
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.