A Krétakör Párt se tudja, mi lesz itt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Pedig Schillingék igazán megpróbálták, hajszolták a megoldást vásznon, zenén és cirkuszon át.

Hogy miért is óriási mázli, hogy angolul a pártot úgy mondják, hogy party? Hát, ez talán magáért beszél. Ahogy Schilling Árpád társulata a Krétakör is, ami 2008-ban elméletileg megszűnt, idén viszont újra feltámadt poraiból, hogy társadalomkritikát mondjon az arcunkba, hiszen itt a választás, ami semmit sem fog megváltoztatni. Persze a társulat reuniójához nem emiatt volt szükség, de azért ha valaki, hát akkor a Krétakör (megszűnés ide vagy oda) nagyon is jól pozicionálta a feltámadást, és meglepetésre nem is lett A Párt című előadásukból fröcsögő, csak a kormány negatívumait felsoroló, egyoldalú kampányelőadás. Mondjuk, nehéz is lenne tiszta szívvel valamiért kampányolni, sokkal egyszerűbb akkor már valami ellen. De ebben az esetben erről sincs szó. 

Fotó: Krétakör / Facebook

A Párt nyomokban két családi történetet vetít elénk - azért vetít, mert az előadásegy része valóban filmvásznon jelenik meg. Egy középosztálybeli iskolaigazgató (Terhes Sándor), vak lányával küzd az egyszerű emberből erőszakos felesége háttérmunkájával sikeres vállalkozóvá vált, háromgyerekes apával (Nagy Zsolt) a hatalomért, aminek küszöbére merő véletlenségből, egy vacsora mellett elfajuló vita során kerültek. Ezen a választáson a nézők élhetnek alapvető demokratikus jogukkal, de nem a Dunaparton vagyunk, hanem a Trafóban, így alulmarad Trianon meg a múlt, a maguk kétségbeejtő számaival, és belecsöppen a látszólagos jóba a választási beszédében leginkább Koppány vezérre hajazó, cirkuszt és kenyeret ígérő Zsolt. 

Persze történik mindez schillingesen, nem a hagyományos módon, kapargatják a felszínt, boncolják a legnagyobb látszólagos problémákat, de a megoldás úgyis megint a mutyi lesz a végén. Amíg idáig eljutunk, rengeteg közhelyt és milliószor hallott párbeszédet kell végighallgatnunk a cigányságról, adócsalásról, vagy épp a fogyatékkal élők rettenetes helyzetéről. Ekkor a néző még tisztán emlékszik rá, hogy az előadás egy koncerttel kezdődött, ahol a The Party jazz-punk zenekar azt ígérte, ez nem is olyan előadás lesz. És tényleg, a vacsoraasztalnál ülő gyerekek életet csempésznek az unalomig ismert problémák közé, hiszen valójában artisták, akik zseniális mozgásukkal, kereskedelmi tévés bravúrokkal vonják el a figyelmet az ország nagy problémáiról. A három fiú (Matthieu Gary, Fragan Gehlker, Vasil Tasevski) folyamatosan visszatérő produkciója az egyetlen felüdülés az előadásban, ha nem lennének sokszor halálosan unatkoztunk volna, mert nem olyan jó azt látni, hogy valójában hiába erőlködnek, senki sem tud jó megoldást a problémákra. 

Schillingék hol görcsösen, hol lazábban keresgélnek magyarul, angolul és franciául, EU-s szakértőt citálnak elemezni, és dobnak egy koncot saját Krétakör Szabadiskolás diákjaiknak is azzal, hogy megadják az esélyt nekik is a kormányzás átvételére - amit aztán a nézők ki is röhögnek jó hangosan. Végül aztán feladják, és mint a saját farkába harapott kutya, visszatérnek a színházhoz és a shakespeare-ien tragikus befejezéshez, mert ehhez értenek igazán. Túl lehet magyarázni mindent, de megoldani attól még nem megy, ez megint egy előadás, amiről nem lehet könnyű szívvel kijönni – de legalább nem volt annyira demagóg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.