Béreljen rúdtáncos robotot egymillió forintért!

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A rúdráncos robotok a világ egyik legnagyobb informatikai vásárán szórakoztatták a közönséget. Már egymillióért bérelhet, közel tízért pedig vehet egy ilyet.

Mint 1970 óta minden évben, úgy idén tavasszal is megrendezték Hannoverben a világ egyik legnagyobb nemzetközi informatikai kiállítását, a CeBIT-et, amely közel egymillió látogatót vonz évente. A nagyszabású informatikai és hírközlési expó egyik leglátványosabb attrakciói a német Tobit szoftvercég rúdtáncos robotjai voltak, amiket az 1967-ben született brit művész, Giles Walker tervezett. A táncoló gépek, Lexy és Tess már 2012-ben is feltűntek a kiállításon, és akkor olyan népszerűnek bizonyultak, hogy idén is elvitték őket (pontosabban a fejlesztett verziókat) a vásárra, írja a Daily Mail.

Rúdtáncos robot Hannoverben
Fotó: Nigel Treblin / Europress / Getty

A Gizmodiva.com cikke szerint az autóalkatrészekből (is) készült, mobilalkalmazással irányítható robotokat nem kizárólag a CeBIT-en lehet megtekinteni: állítólag leánybúcsúkra vagy munkahelyi bulikra potom 4000 dollárért (körülbelül 900 ezer forintért) ki is lehet bérelni őket. Igény szerint meg is vásárolhatja a robotokat, a gépek darabja 39 500 dollárba (8,9 millió forintba) kerül. Hát, olcsónak éppen nem mondanánk.

Arról nincs információ, hogy a vásáron megjelenő brit miniszternök, David Cameron vagy a német kancellár, Angela Merkel mit szólt a szokatlan látványhoz, de az biztos, hogy a sokan megjegyezték a a rúdon ritmusra riszáló, ide-oda pörgő gépeket, amiknek egyébként egy robot DJ szolgáltatta a zenét a zavarba ejtő vonagláshoz. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.