Így alkot egy fogyasztói társadalmat ellenző művész

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szöuli Gwon Osang fényképeit applikálja rá gipszből készült szobraira. Nézze meg hogy látja saját generációját Osang!

Egyedülálló módon házasította a fotográfiát a szobrászattal egy koreai művész, Gwon Osang, aki az általa lőtt fényképrészleteket applikálja rá az általa megformált, életnagyságú gipsz szobraira. Az eredmény pedig a két művészeti ág egy furcsa, de szerethető keveréke. Az 1974-ben Szöulban született Osang ugyanis szerencsésen megtalálta az egyensúlyt az egyszerre könnyed és mégis nehéz munkáiban, melyek sokkal inkább divatfotókra emlékeztetnek, mint klasszikus bronz vagy márvány szobrokra - írja a hifructose.com.

Galéria ikon

10

A hétköznapi életből és az általa nevetségesnek tartott fogyasztói társadalmból merít ihletet.
Galéria: Gwon Osang fényképszobrai
Fotó: osang.net

Nem véletlen, ha Osang ötlete ismerősen dereng valahonnan, hiszen a 2000-es évek elején nagy sikerrel futó Sírhant Művek egyik főszereplő karaktere, Claire Fisher is hasonló művekben gondolkodott, azzal a különbséggel, hogy ő miniatűrben készítette szobrait. Persze azért nem vádolnánk koppintással a művészt, egy Dezine Magazinnak adott interjújából kiderül, hogy ő már jóval a sorozat előtt, 1998-1999-ben kezdett el ezzel a módszerrel alkotni. 

Mi volt a kiindulási pont az úgynevezett fotó- vagy hibrid szobraid elkészítésénél? Új műfajt akartál teremteni, vagy a hagyományos normákat szeretted volna újraértelmezni, vagy ez csak afféle kísérletezés, amiből ez jött ki?

1998-ban, még az egyetem alatt kezdtem ezzel foglalkozni, 1999-ben pedig már be is mutattam a szobraimat Szöulban. A hagyományos, fából vagy kőből készült szobrok túl nehézkesek számomra. Ezért megpróbáltam valami könnyedebbet létrehozni.

Galéria ikon

10

Egyedülálló módon házasította a fotográfiát a szobrászattal egy koreai művész, Gwon Osang
Galéria: Gwon Osang fényképszobrai
Fotó: osang.net

Sok munkád kapcsolódik a reklámhoz és mai fogyasztói központú kultúrához. Mi az ami megfog ebben?

A modern metropoliszokban élő emberek szembesülnek a fogyasztással, és közvetve vagy közvetlenül a reklámokkal is. Ettől nem kifejezetten vagyok elragadtatva, inkább csak megmutatom a világnak, hogy hogyan élünk.

Mi alapján döntöd el, hogy mi lesz a következő munkád?

Előfordul, hogy néhány kép már régóta él a fejemben, de ez függ az aktuális reklámoktól és attól, hogy azt milyen művészettörténeti szoborhoz vagy festményhez tudom kapcsolni. Néha már a hagyományos és a klasszikus művet is látom készen magam előtt.

Galéria ikon

10

A hagyományos, fából vagy kőből készült szobrok túl keménynek találta a művész.
Galéria: Gwon Osang fényképszobrai
Fotó: osang.net

Hogyan jellemeznéd a művészetedet öt szóval?

Szobrászat, egyidejűség, abszurditás vagy következetlenség, félreértés és hiba.

Milyen művészeti hatások, mozgalmak és ötletek vannak rád hatással?

Én a harmadik világ országának egyik nagyvárosában, egy középosztálybeli családba születtem és nevelkedtem, ahol szerencsém volt, mert úgy nőttem fel, hogy az újságokból a művészet minden generációjának a művei eljutottak hozzám. A „világ hét csodájaként” hatottak rám a nyolcvanas években az UFO magazinok és Murakami Haruki regényei.

Galéria ikon

10

Fényképeit ragasztja gipsz szobraira.
Galéria: Gwon Osang fényképszobrai
Fotó: osang.net
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.