Zoe Saldana fogja megszülni a sátán gyermekét

Olvasási idő kb. 2 perc

A Rosemary gyermeke című Polanski-klasszikusból az NBC stábja készít mininsorozatot, ami hagyján, de Manhattan helyett Párizsban fog játszódni.

Egy ideje aggódással vegyes érdeklődéssel figyeljlük, mennyire nem történik semmi izgalmas Hollywoodban és környékén, és vajon mi lesz az, ami ezen változtat, de azért arra nem számítottunk, hogy az állítólag kreatív ötleteknek mostanában híján lévő NBC előtúrja Ira Levine egyik legismertebb regényét, a Rosemary gyermekét. Igen, azt, amelynek első filmes adaptációjával Roman Polanski 1968-ban beírta nevét a filmtörténelem halhatatlanjai közé.

Ilyen lett a Párizsba átemelt film plakátja Zoe Saldanával
Fotó: NBC.com

A hatvanas évek végén Mia Farrow és John Cassavetes főszereplésével készült pszichohorror klasszikuson nem sokat csavartak a filmnek nekieső szakemberek; a rendező, Agnieszka Holland, valamint a scriptért felelős Scott Abbott és James Wong mindössze annyit változtattak, hogy az egész estés változat helyett egy négy órás minisorozatot faragtak Polanski remekművéből, a korszakalkotó történetet pedig a manhattani Upper West Side-ról átemelték Párizsba - írja a thegloss.com

Ami bár első hallásra furcsán hangzik, a Dakota-házban történt későbbi tragédiákra való tekintettel azonban talán valamennyire mégis érthető. Az 1880 és 1884 között épült apartmanház előtt lőtte le ugyanis később, 1980. december 8-án Mark David Chapman John Lennont.

A május 5-én induló sorozatot a készítők ismert színészekre bízták, így bújik Farrow egykori szerepébe az Avatarból ismerős Zoe Saldana, de szerepet osztottak a Suits című ügyvéd sorozat sztárjának, Patrick J. Adamsnek és Jason Isaacsneknek is. Igazi klasszikus nagyágyút is találtak maguknak Carole Bouquet személyében, aki Luis Bunuelnek a Vágy titokzatos tárgya című filmjében debütált a filmvásznon 1977-ben.

A sátánra emlékeztető gyermekétől megriadt Mia Farrow 1968-ban
Fotó: Archive Photos / Europress / Getty

Azt még nem tudni, hogy csak az online sorozatnézős oldalakon követhetjük-e majd nyomon a hátborzongató terhesség történetét, vagy esetleg valamelyik hazai tévécsatorna is lecsap a minisorozatra, mindenesetre kíváncsiak vagyunk, mit hoznak ki a készítők a minden filmrajongó által jól ismert klasszikusból.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.