Így tört be Tóth Ágnes a nemzetközi művészvilágba

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Angliában élő festőt nívós díjra is jelölték, de rendelt már tőle képet a párizsi Rodin Múzeum is. Nézze meg miért olyan menő!

Egy magyar származású, Angliában élő festő munkáitól hangosak a nemzetközi művészek munkáit legyűjtő oldalak.Tóth Ágnes, aki 2008 óta külföldön készíti töredezett hiányos festményeit, a Magyar Képzőművészeti Egyetem elvégzése után költözött az Egyesült Királyságba, ahol a falmouth-i iskolában már jól láthatóan megtalálta saját hangját.

Munkáinak fő jellemzői, hogy színes képeit pontosan és részletesen, kissé elvont módon de mégis befejezetlenül festi meg, miközben technikájával arra törekszik, hogy megtalálja az egyensúlyt az absztrakt és a figuratív festészet között. – írja a hifructose.com. Fiatal kora ellenére a festő már számos nemzetközi egyéni és csoportos kiállításon is résztvett, egyik legmenőbb, a British Magician Drummond Money-Coutts névre keresztelt portréját pedig a londoni National Portrait Gallery-ban jelölték a nívós BP Portrait Awardra 2013 szeptemberében. Tóth Ágnes festményei egyébként a saatchiart.com-on poszter formájában is megvásárolhatóak mérettől függően. Egy 18 x 24-es plakátért például 180 dollárt ( 40.119 forint ) kérnek az webshopban.

Galéria ikon

11

"Reálisan elvont, figurális, de nem figuratív, töredezett, aprólékosan részletezett."- jellemzi munkáját Tóth.
Galéria: Agnes Toth képei
Fotó: agnestoth.eu

Szándékosan félig megfestett,hihetetlen részletességgel kidolgozott realista festményeiről, inspiráció forrásairól, filozófiájáról, melyet Tóth egyfajta meditációs gyakorlatként fog fel, a cassart.co.uk egyik szerkesztője kérdezte a Győrben született festőt.

Volt valami meghatározó pillanat az életedben, amikor úgy döntöttél, hogy művész szeretnél lenni?

Nem, ez egy természetes és organikus folyamat volt. Festeni és rajzolni már viszonylag korán, 3-4 éves koromban elkezdtem és ettől kezdve lassan nyilvánvalóvá vált, hogy mivel szeretnék majd foglalkozni a későbbiekben.

Ki vagy mi befolyásolta legjobban a munkádat?

Pieter Brueghel, Gustav Klimt, Egon Schiele, a dadaisták, a belga szimbolisták, a preraffaeliták, John Singer Sargent, John Everett Millais, William Turner, Cy Twombly, Lucien Freud. Emellett hatással volt rám a kertészkedés, a természet, a tapétaminták és a freskók.

Galéria ikon

11

Tóth a Magyar Képzőművészeti Egyetem elvégzése után költözött az Egyesült Királyságba, ahol a falmouthi iskolában már jól láthatóan megtalálta saját hangját.
Galéria: Agnes Toth képei
Fotó: agnestoth.eu

Hogyan használtad fel ezt a gyakorlatban és min dolgozol jelenleg?

Elkezdtem érdeklődni a töredezett részletek iránt, a realisztikus ábrázolás mentén haladva elkezdtem manipulálni a képeket, játszani a formákkal és az átláthatósággal. Az organikusan növekvő formák jelenleg a legmeghatározóbb elemei a festményeimnek. Most éppen egy olyan projekten dolgozom, amely a cornwalli hajóépítőkből építkezik, az ő lassú és alapos munkamódszereiket egyesítem az enyéimmel. Azt tervezem, hogy lestoppolok Falmouthtól egészen a Boszporuszig. Az út során rengeteg, különböző vitorlást és hajót látni, amit majd felhasználhatok a festményeimhez.

Honnan szerzed az inspirációkat?

Elsősorban a mindennapi életből, ami szembejön velem, az befolyásol a gyakorlatban is. A másik forrást a kertemből merítem, ahol a legtöbb időmet töltöm a stúdión kívül. A természet a legfőbb inspirációforrás. Teljesen lenyűgöz a természet fejlődése.

Hol nőttél fel és hol tanultál? Ezek a helyek mennyire vannak hatással a munkádra?

Budapesten és az Egyesült Királyságban nőttem fel, a  Magyar Képzőművészeti Egyetemre és a University College of Falmouthra jártam, de a legnagyobb hatással a Cornwallban található Falmouth van rám. Cornwall az abszolút meghatározó.  

Miért éppen portrékat festesz, nem gondolkozol másban is?

Galéria ikon

11

Tóth Ágnes 2008 óta készíti , töredezett hiányos festményeit.
Galéria: Agnes Toth képei
Fotó: agnestoth.eu

Nem tartom magam csakis portréfestőnek. Mindig lenyűgöztek az emberek a fura szokásaikkal és rögeszméikkel, az hogy milyen kis különbségek vannak ember és ember között. Ezt próbálom figuratív és absztrakt formába önteni, úgy hogy mégis valóságos legyen. Amikor lefestek valakit, akkor a képen megjelenítem a bőrét, a hangját, a testét, annak színét, és a vénáit, ahogy áttetszenek a bőrén. De sok egyéb munkám inkább irodalmi témájú, ezekhez a munkákhoz az utazásaimból, személyes tapasztalataimból és véletlen dolgokból merítek ihletet. Jelenleg a párizsi Rodin Múzeum egyik termébe festek egy hatalmas madarat.

Hogyan jellemeznéd a munkádat?

Reálisan elvont, figurális, de nem figuratív, töredezett, aprólékosan részletezett.

Milyen anyagokkal dolgozol?

Olajat használok a vásznon, tudatosan döntöttem úgy, hogy nem használok más anyagokat. Általában több réteget viszek fel a vászonra. Szeretem, hogy ez az anyag képes visszaadni az ötleteimet a projektjeimnél. Nem kísérletezem, nem használok különböző anyagokat különböző projektekhez. szeretek olajjal dolgozni, mindig is ezzel az anyaggal dolgoztam.

Melyek a legszükségesebb eszközök a stúdióban?

Ecsetek, festékek, terpentin, vásznak, feszítő, lámpa, ablak és egy világos stúdió.

Milyen színek elengedhetetlenek nálad a palettán és miért?

Minden szín elengedhetetlen, de a kedvencem a Kobalt Türkiz Light, a Magenta, a Naples Yellow Light, a Winsor Emerald, a Kings Blue Light és így tovább. Én Winsor & Newton és Michael Harding típusú festékeket használok, mert annyira szép, gazdag és tiszta színeik vannak. Öröm felvinni az anyagra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.