Magyarország jól teljesít a #NyitottakVagyunk héten

Olvasási idő kb. 4 perc

Az elmúlt hét során egyre több ismert arc készített videót, amelyben személyes történetét osztja meg: miért érdemes nyitottnak lenni.

Egy hete dübörög, de Alföldi Róbert “első hivatalos coming outjával” robbant igazán nagyot a videoüzenet-kampány, amelyben cégek, szervezetek képviselői, zenészek, művészek, ismert és nem ismert emberek mesélik el saját élményeiket arról, hogy nekik miért érte meg nyitottnak lenni, és nem hallgatni az előítéletekre. Végtelenül nagyra tartok mindenkit - ismert és nem ismert embert egyaránt -aki a kezdeményezés mellé állt: fantasztikus érzés látni, hogy egyre többen érzik szükségét egyfajta személyes és globális, békés kulturális és szociális forradalomnak. 

Végtelenül nyitott embernek tartom magam, de velem is előfordul, hogy miközben valaki egy számomra kellemetlen témát vagy idegen álláspontot fejteget, feltartom a kezem és kisétálok a szituációból: nem kérek belőle, hogy valaki rossz energiákat gerjesszen mellettem. Pedig a nyitott ember az, aki ezeket a helyzeteket képes úgy látni: valójában nem ellenséget, hanem barátot szerzett, hiszen új látásmóddal színesítheti a világát.

Ha folyton ugyanazt ismételgetjük, ugyanazokhoz az ideákhoz ragaszkodunk, esélyünk sincs arra, hogy a különféle álláspontok közelebb kerüljenek egymáshoz. Én sosem hittem abban, hogy vannak eredendően rossz, megváltoztathatatlan emberek. Abban hiszek, hogy a legtanultabb, legintelligensebb ember is csak a valóság egy apró szeletét ismeri, és ha többet akar tudni, nyitottnak kell lennie mások álláspontjára is. Megjegyzem, ezzel a gondolkodásmóddal időnként őrületbe kergetem a férjemet – aki ha Magyarországon durván beszóltak nekünk az utcán, igyekezett láthatatlanná válni, én viszont minden esetben megfordulok, és megpróbálok beszélgetést kezdeményezni az illetővel. Őszintén bízom benne, hogy két ember között a kommunikációnak egyetlen szabálya van: ne akarják bántani egymást. Minden más belefér – és minden mástól csak többek, okosabbak, gazdagabbak leszünk.

“Azért indítottuk a Nyitottakvagyunk kezdeményezést tavaly nyáron, mert nem csak azt gondoljuk, hogy nyitottnak lenni helyes, de tapasztalatból tudjuk, hogy meg is éri. Tudjuk, hogy hozzánk hasonlóan sokan nyitottak. Szerintünk fontos ezt megmutatni, hogy ezzel inspiráljunk másokat is. A nyitottságnak számtalan arca van, és teljesen hétköznapi élethelyzetekben kerül elő. Abban hiszünk, hogy ezek a történetek inspirálnak másokat is” - mondták a kezdeményezők.

“Alföldi mellett számtalan magyar híresség – köztük D. Tóth Krisztina, Tóth Gabi, Máté Krisztina –, cégek (például a LogMeIn és a Microsoft), a szervezetek közül pedig az Amnesty International Magyarország készített kisfilmet. A videóban üzennek a kezdeményező cégek, a Google, az espell és a Prezi vezetői és munkatársai is, és most már én is csatlakoztam a "nyitottak" névsorhoz. A történetek, videók sora folyamatosan bővül: az akár webkamerával vagy mobiltelefonnal készült egy-két perces, #nyitottakvagyunkhashtaggel ellátott videókat a kezdeményezés alapítói a kampány YouTube csatornájára is összegyűjtik. Ha önnek is van mondandója, ne rejtse véka alá!

Mi az ön-diszkrimináció?

Amikor arra gondolok, hogy valaki képtelen nyitni másokra, az ön-diszkrimináció jut eszembe. Mintha a valaki tudatosan, érvekkel alátámasztva távoltartaná magát attól az Isten adta jogától, hogy összetartozzon az egész emberiséggel. Ám miközben az emberek önmagukat diszkriminálják, azt hiszik, hogy másokat rekesztenek ki. Megítélnek az alapján, hogy zsidó vagyok-e vagy sem. Hogy meleg vagyok-e vagy heteroszexuális. Még az alapján is megítélnek, hogy hogyan öltözködöm, milyen zenét hallgatok, vagy hogy milyen szófordulatokat használok. Ezért olyan fontos, hogy mindannyian tudatában legyünk a saját értékünknek: ha nem vigyázunk, a világ könnyedén elhiteti velünk, hogy valami “baj” van velünk. Hogy furcsák vagyunk.

Azt persze senki sem szereti, ha őt magát ítéli meg, rekeszti ki, vagy teszi nevetség tárgyává valaki más. Ilyen helyzetekben azonnal a jogainkért kiáltunk, és hajlamosak vagyunk ujjal mutogatni: ő a hibás! Amikor egy emberi kapcsolatunk, az egészségünk, vagy a karrierálmaink dugába dőlnek, azonnal bűnbakot keresünk – legyen szó a politikusokról, a jobbosokról, a balosokról, vagy az időjárásról. Ha kitör egy háború, azonnal a gazdagokat és hatalmasakat okoljuk, elhárítva a saját személyes felelősségünket. Várjuk a szabályok megváltoztatását, ahelyett, hogy a közvetlen környezetünkben bizonyítanánk be: a világbéke egyéni döntésekkel kezdődik.

Szelidítsük meg egymást

Mikor valaki azt monda, hogy bármit megtenne a családjáért vagy a barátaiért, az egy csodaszép dolog – de fejben kell tartanunk, hogy a “végső cél” az, hogy minél több ember kerüljön be ebbe a körbe. Ahogy a Kisherceg és a rókája, nekünk is meg kell szelidítenünk egymást - hogy felébresszük önmagunkban az egymás iránti felelősség érzését.

Tudom, hogy nagyon könnyű összezavarodni, hisz olyan világban élünk, ahol szinte minden második embernek van valamiféle elmélete arra, miért tart ott a bolygónk, ahol, és rengetegen egy-egy népcsoportot, vallási felekezetet, vagy épp az LMBTQ embereket hibáztatják. Mindez azért van, mert a legszabadosabb közegben, és a legvaskalaposabb közegben is vannak intoleráns, szélsőséges emberek – akikkel valóban nagyon nehéz szót érteni –, ám az ő viselkedésük és gondolkodásmódjuk sosem reprezentálja egy teljes szubkultúra milyenségét. És arra is fontos emlékezni, hogy a meggyőzhetetlennek tűnő emberekkel találkozva ne ábránduljunk ki a missziónkból. Nem mondhatjuk azt, hogy “a normális emberek úgy is tudják mi a jó, a hülyéket meg úgy se lehet meggyőzni” – inkább segítsünk nekik példamutatással, és... nyitottsággal. Én igyekszem ebben a szellemiségben írni a Diványon megjelenő összes cikkemet. 

A videó létrejöttéért köszönet Salamon Sárának.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.