Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Diktatúra, nyomor, erőszak, gyerekgyilkosságok és bravúros bűnügyi rejtély a Katona Kamrában, a Rubin Szilárd Aprószentek című dokumentumregényéből készült előadásban: Ahol a farkas is jó.
Öt halott kislány
1953 októbere és 1954 augusztusa között öt tizenéves lány tűnt el Törökszentmiklóson. A lakosok egyre jobban féltek, a gyerekeket nem engedték egyedül sehová, volt aki zsidó vérvádat, mások amerikai vagy klerikális összeesküvést kiáltottak. A gyanú egy idő után a húsz éves, tanulatlan és szegény Jancsó Piroskára terelődött. Anyjával közös házának kertjében végül megtalálták a kislányok holttestét. Megfojtották és megerőszakolták őket. Először azt vallotta, hogy az ott állomásozó szovjet katonákkal együtt követte el a gyilkosságokat, később azt, hogy egyedül ő volt a tettes. Az ítélethirdetéskor saját anyját is bűnrészességgel vádolta, a büntetésen azonban ez sem változtatott: Jancsó Piroskát felakasztották.
Rubin Szilárd író tizenkét évvel később ismeri meg ezt a történetet. Meglátja a rég halott Jancsó Piroska fényképét, és szabályosan beleszeret. Nyomozni kezd, elutazik Törökszentmiklósra, ahol még mindig érzékeny téma a tizenkét évvel azelőtti sorozatgyilkosság. Rubin megszólaltatja a rendőröket, a helyi lakosokat, az egykori tanúkat, az áldozatok és Jancsó Piroska rokonait. Nyomoz, kutat, és ír egész életében, szilánkos darabokból próbálja összerakni a történetet, amelyet igazán soha nem sikerült felgöngyölíteni. A legfontosabb kérdések, hogy Jancsó Piroska leszbikus kéjgyilkos volt-e, és mint ilyen, szinte egyedülálló a magyar kriminalisztikában, illetve, hogy a szovjet katonáknak milyen szerepük volt az ügyben. Rubin koncepciós pert sejtett, 1954-ben szovjeteket még akkor sem lehetett nyilvánosan felelősségre vonni, ha gyilkoltak. Rubin Aprószentek című dokumentumregénye 2012-ben, az író halála után jelent meg. A magyar Hidegvérrelként is emlegetett mű Rubin Szilárd életének töredékben maradt fő műve, egyúttal bizarr szerelmének, különös mániájának története is. És most színpadra állították a Katona Kamrában.
Piroska és Farkas
Nem világos, hogy Jancsó Piroska maga is áldozat volt, vagy őrült szadista, aki valóban száz kislányt tervezett megölni? Az Aprószentek nem ad megnyugtató választ, ahogyan a Katona Kamrában február 14-én bemutatott Ahol a farkas is jó című darab sem, amely az Aprószentek és Rubin Szilárd egyéb írásai alapján készült. Színpadra Németh Gábor alkalmazta, az eredeti szövegekhez hűen, a rendező Gothár Péter. A téma nyomasztó, az adaptáció pedig bonyolult, hiszen egy olyan történetet kell elmesélni, amely soha nem fog összeállni, vagyis elmesélhetetlen marad. A darab a szöveghez hasonlóan szilánkos, mozaikos, nagyon sok utalással, finom áthallással dolgozik. Az író, Rubin szerepében Keresztes Tamás remekül hozza a tépelődő, okoskodásával az egyszerű falusi emberek agyára menő bölcsészt, aki nehezen kezeli a halott gyilkos iránt érzett szeretetét. Az ő figurája nemcsak elbeszélő, hanem főszereplő is: kezdeményezője és alanya is a nyomozásnak. Törökszentmiklóson már az első este találkozik az ügyben egykor nyomozó Farkas Sándor rendőr főhadnaggyal (Kovács Lehel), akitől elég sok információt kap. A Piroska és a farkas szóvicc ekkor hangzik el először, de végigkíséri a darabot: a jó és a rossz metaforáiként működnek, megkérdőjelezve azt, hogy létezik bármelyikből is tiszta kategória.
Eldönthetetlen, hogy mi az, ami valóban megtörtént, és mi csupán kitaláció, emlék vagy álom: különösen igaz ez azokra a jelenetekre, amikor Rubin Jancsó Piroskával van. A képzeletbeli találkozások és dialógusok tökéletesen illenek a darab álomszerű, töredékes szerkezetéhez. Az Ahol a farkas is jó megterhelő előadás, színésznek és nézőnek egyaránt. Nemcsak az eleve nyomasztó téma, hanem a felmerülő egyéb súlyos kérdések, a folyamatos váltás, a felvillanó majd eltűnő arcok, nevek, gyerekek miatt. A színészek közül vannak, akik egyszerre több karaktert alakítanak, Pelsőczy Réka például Piroska anyját, az egyik áldozat anyját, pincér-és rendőrnőt is, Rezes Judit az összes áldozat kislányt és az eszpresszóban éneklő Művésznőt, Mészáros Béla pedig rendőr őrnagyot, gyámügyi előadót és bárénekesnőt.
Egy kommunista Madonna
Borbély Alexandra eddig nem mutatott olyasmit, ami miatt felfigyeltünk volna rá, most azonban elismerésre méltóan birkózik meg Jancsó Piroska nehéz sorsával, karakterének árnyaltságával. Harsány, tanulatlan prolilány, aki azonban rajong a könyvekért. Buta, esendő, gonosz és gúnyos. A rendőrrel öntudatos, úttörőként verset szaval a felszabadulásról: "Azt gondolod, te vagy a kommunista Madonna?" – kérdezi tőle Farkas főhadnagy. Ahogyan megkörnyékezi a kislányokat, a korabeli Magyarország Marikáit és Julikáit esendő, szerelemre vágyó lánynak tűnik, aki egy másik nőtől várja a boldogságot, ugyanakkor a számító őrület is megjelenik gonosz kacajában. Szánjuk, undorodunk tőle, nevetségesnek vagy megvetendőnek tartjuk. Hol bűnösnek, hol áldozatnak: gyerekkorában megerőszakolta egy Csótányos becenevű férfi, az anyja segítségével. Piroska sikolyait nem hallották, mert az egész falu azt bámulta, hogyan hurcolják el a zsidókat. Még a legszélső portán, a Laci házában is. Százezreket visznek a pusztulásba, százezrek a fronton, miközben egy kislányt a saját anyja vet oda egy állatnak, ezzel örökre traumatizálva őt.
Pelsőczy Réka Jancsó Piroska anyjaként zseniális, nem lehet eldönteni, hogy milyen viszony fűzi a lányához. Mocskos, visszataszító, semmi szerethető nincs benne, míg a lányában az őrültség ellenére is marad. Ettől pedig lelkiismeret-furdalásunk lesz, potenciális sorozatgyilkosokat nem szokás szimpatikusnak tartani. Ebbe tolja a nézőt a darab, azonosítja Rubinnal, megmutatja, milyen súlyos dilemma nyomasztotta egész életében. A színpadkép is erre játszik, a nézőtér egybefolyik az L-alakú színpaddal, a nézők bevonódnak a játéktérbe.
A magas rangú szovjet katonatiszt érkezésekor a nézők is felállnak, amikor a holttesteket keresik, felállítják őket a székekről, és elterelik a színpad elé. Még éppen nem tolakodó interaktivitás, amely – a darabhoz hasonlóan – összekeveri a valóság és a képzelet, a színház és az élet elemeit. Kellemes meglepetés Mészáros Béla, különösen a hagymát almaként rágcsáló őrnagy szerepében. A beosztottaival bunkózó, felettesei előtt viszont a végletekig megalázkodó rendőr alakja ismerős a mindennapjainkból. Tulajdonképpen kellemetlen felismerés, hogy közhivatalaink még mindig ezzel a típussal vannak tele. A darabban egyébként vannak további finom utalások, áthallások is a jelen felé, inkább általános társadalmi, mintsem politikai szempontból. Így mi is kénytelenek vagyunk megállni, hogy valami párhuzamot vonjunk az akkori és mostani keleti nyitás között.
Kovács Lehel Farkas főhadnagyként nemcsak a vicces, vagy éppen megalázott kisembert mutatja meg, hanem történetet is tesz a karakter mögé, amivel egy kicsit levetkőzi a mostanában hozzáragadt komikus lúzer jegyeket. Pelsőczy Rékáról eddig is azt gondoltuk, hogy generációjának egyik legjobbja, nála senki nem tud mélyebben, megrázóbban tramplit játszani. A fűzős cipős pincérnőtől a vádiratot felolvasó, Jancsó Piroskától először szó szerint öklendező, majd vele táncoló rendőrnő figurájáig mindenbe beleteszi az egyszerűség összes árnyalatát. A színpadon megjelenik egy tükör, ami az egész előadás jelképe lehetne. Nemcsak az író-főhős kering az ellentmondások tükrökkel kirakott, szemfényvesztő labirintusában, hanem a néző is. Nem tudjuk, hogy mi történt valójában, az igazságtól pedig mintha egyre távolabb kerülnénk.
Szellemekkel suttogó
Rubin inkább felmenti Piroskát, még akkor is, amikor nem tud mit kezdeni a bűnösségére utaló jelekkel. Gothár rendezésében erősebben jelenik meg a bűnösség képzete, ahogyan a leszbikus szál is kidolgozottabb: a korszak esztelen prüdériája persze gondosan eltüntette az erre utaló nyomokat, úgyhogy ehhez sem kerülünk sokkal közelebb. A darabban egy erotikus képeskönyv az, ami egyértelműen meghatározza Piroska identitását.
Az előadás talán legszebb jelenete, amikor a bárénekesnő – Rezes Judit után ezúttal Mészáros Béla alakításában – a színpad jobb oldalán lévő zongoránál lassú, szerelmes dalt énekel, Rubin középen viaskodik a bűnténnyel és a démonokkal, a bal oldalon pedig a halálra ítélt Jancsó Piroska táncol a rendőrnővel. Kevés eszközzel, döbbenetes erővel érzékelteti a szöveg és az előadás sokrétűségét, a bűntény és a korszak összetettségét, a kérdőjeleket, amelyek nemcsak az író Rubin Szilárdot, de már olvasóit és nézőit sem hagyják nyugodni.
Az valószínűleg soha nem fog már egyértelműen és megnyugtatóan kiderülni, ki követte el a brutális gyilkosságokat. Rubin Szilárd életének nagy kudarca volt, hogy ő sem fejthette meg ezt a halálos rejtvényt, pedig sok mindent megtett érte. Kísértette Jancsó Piroska, és kísértették a meggyilkolt kislányok szellemei. Az Ahol a farkas is jó írója hisz a megbocsájtásban, hisz az eszmékben, hisz abban, hogy van egy hely, ahol a farkas nem eszi meg Piroskát. Fullasztó légköre, kemény témái ellenére ezért szerethető Gothár Péter rendezése: azt üzeni, hogy a gonosz mellett mindig ott van a jó.
