Panelházakkal is lehet legózni

Olvasási idő kb. 3 perc

Fiatal építészek fejben építőkockákként kaptak szét és waterworldként álmodtak újra egy észt lakótelepet.

Képzeljük el, hogy elugrunk a hétvégén Dunaújvárosba, vagy csak lemegyünk levegőzni egyet a Havannára, mert mégiscsak ezek az ország/főváros legjobb helyei! Ez azért elég életszerűtlenül hangzik, ahogy az is, hogy kiülünk a panel aljában lévő kávéházba meginni egy lattét, közben eldumálunk a másik asztalnál ülő szomszéddal és gyönyörködünk az előttünk elterülő, állatoktól nyüzsgő ligeterdőben. Közép-Kelet-Európa lassan kezd rájönni, hogy van egy olyan brutális építészeti öröksége, amit sohasem fog tudni leradírozni: a lakótelepek. A Tallinni Építészeti Biennálén tavaly ezeket a kemény városrészeket próbálták fiatal tervezők bevonásával újragondolni Recycling Socialism néven, az ötletek pedig figyelemreméltóak lettek.

A placc

Az Észt Intézet szervezte kiállításnak a belvárosi FUGA – Budapesti Építészeti Központ ad helyet. A hely azért jó, mert a Ferenciek tere csak egy köpésnyire van, így roppant egyszerűen megközelíthető. Bizonyos szempontból azonban óriási a kontraszt a helyszín és a kiállítás szellemisége között. Egy olyan tárlatot, ami a lakótelepek slumosodásának megfordítására mutat be ötleteket, nem biztos, hogy a legjobb ötlet berakni egy belvárosi miliőbe, ahova az egyszeri ember félve lép be merengős-értelmiségi hangulata miatt. Ez az a kiállítás, amit Békásmegyeren, Rákospalotán, Kelenföldön, vagy valamelyik győri, pécsi, debreceni lakótelepen kéne bemutatni.

Galéria ikon

10

Galéria: Újrahasznosított lakótelep
Fotó: Szecsi Istvan / Dívány

Ha viszont túllendülünk a tájidegenség problémáján, beléphetünk a nagyterembe, ami ottjártunkkor épp egy zongorával és széksorokkal volt berendezve, egy este kezdődő rendezvény miatt. Ettől eltekintve a terem átlátható, a kiállítás logikusan felépített, jól megvilágított és még vendégkönyv is van. A tárlat kétnyelvű: angol és észt, ami megintcsak nem igazán szerencsés. Ugyan az egyszeri újságíró vartyog valamit angolul, de azért a magyar fordítások hiánya megint csak inkább elitista irányba tolja a kiállítást, amin keveset segít, hogy némi magyar tájékoztatás olvasható a programfüzetben és az interneten.

Mint sok kicsi legó

A Recycling Socialism magvát divatos kulcsszavakban lehetne visszaadni: közösségépítés, közlekedésfejlesztés, fenntarthatóság, újratervezés, kizöldítés, megőrzés. Adott az észt főváros, Tallinn keleti fertályában álló, római arénára hasonlító, szovjet sztárépítészek tervezte, 27 ezres lakosságú lakótelep, Väike-Õismäe. A területet úgy kell elképzelni, hogy középen ott egy apró tó, amit egy park, második szeletben középületek sora, harmadik és negyedik szeletben pedig panelházak sokasága vesz körül. A körkörös elrendezés, a tó, a tenger közelsége (1,2 kilométer) inspirálóan hatott a fiatal tervezőkre.



Nagyobb térképre váltás

A kiállított nemzetközi pályamunkák változóan válaszoltak a kihívásra. A legérdekesebbek azok voltak, amik hozzányúltak a panelházakhoz, kvázi legóépületekként kezelve őket. Volt, aki az alsó két szintről kitépte a lakóegységeket és közösségi tereket telepített be, akadt, aki elemeire kapta szét a tömbházakat, majd absztrakt alakzatokba rendezte őket. Mindenesetre a lakófunkció megtartásával kevés pályázó értett egyet, minimum kávézókat telepítettek volna az aljukba.

A középső területre vonatkozó ötletek három csapásirányba mentek el. Az első és legritkább vonal a futurisztikus épületekkel való beépítés volt. A második az intenzív parkosítás, egyes pályázók még vadasparkot is telepítettek volna őzekkel meg mindennel a panelrengeteg közepére. A harmadik vonal egyfajta waterworldöt álmodott ide, minimum egy hatalmas, a teljes központi teret kitöltő tóval, amit szigetvilág tarkít, de egy pályázó amszterdamias terve hajózható csatornákkal ásta volna tele a környéket. És közben olyan vicces neveket is adtak a műveknek, mint Megapond, Urban Jungle (magyar projekt!) vagy az egyik kedvencünk: From Housing Machine to Living Machine.

Nekik ajánljuk

Égető szükség lenne Magyarországon is a lakótelepek újragondolására, főleg az olyan elslumosodott részeken, mint például a miskolci Avas. Ajánljuk a kiállítást ezért minden lakótelepinek, hogy igenis ne hagyják annyiban környezetük pusztulását és szálljanak be ők is aktívan a hazai lakótelepek felélesztésébe. A panelt eltüntetni nem tudjuk, kiszínezni elkezdtük, élhetővé kell tennünk.

Karin Tõugu, Kadri Klementi, Aet Ader, Kaidi Õis (kurátorok): Recycling Socialism – A szocializmus építészetének újragondolása

Mióta? 2013. december 12.

Meddig? 2014. január 21.

Mikor? Hétfőtől vasárnapig, 10-21 óra között látogatható a központ. A kiállítás csak akkor tekinthető meg, amikor a teremben nincs egyéb rendezvény, ezért érdemes a FUGA honlapján, a jobb hasábban található Eseménynaptárban megnézni ezt odalátogatás előtt.

Hol? FUGA – Budapesti Építészeti Központ, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5. Megközelíthető a Ferenciek teréről, tehát a 3-as metró, a 7-es buszcsalád és valamennyi itt megálló busz kiváló.

Mennyibe kerül? Ingyenes.

Mennyi mű? Konkrét számadat nincs, egy nagy teremben több pályaművet helyeztek el (összesen 86 érkezett be).

Mik? Tervrajzok, fantáziarajzok, fotók plakátokon, plusz egy-két kósza makett.

Régebbi kiállításajánlóinkat itt olvashatja!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Qrator
Qrator
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!