STÍLFŰRÉSZ, A DÍVÁNY KULTÚRBLOGJA

Basszus, nyomd már meg azt a gombot!

2014. január 3., péntek 11:11

Van-e valóban lehetőségünk a változásra? Tudsz-e változatni egyedül a világ sorsán? Van-e esélyed az árral szemben? Mi kell ahhoz, hogy az egyéni választások kollektív döntéssé változzanak? Fel lehet-e tenni ezeket a kérdéseket egy táncszínházban? Csak az utóbbi kérdésre tudunk biztos igennel fellelni.

Színes, vidám rágógumik gurulnak a színpadra, először csupán egy-kettő. El is vesznek a táncos akrobatikus szólója közben, szimpla játékszereknek tűnnek. Észre sem vesszük, hogy a táncos a furcsa magot előszórta, és az sem, amikor kikelt. Gyerekcsínynek tűnik, de már meg lehet vele nyomorítani másokat. Az áldozatok hasztalan rázzák le magukról a bélyeget, a rágógumi hamarosan kollektív őrületként borít el mindent. A kezdeti örömforrás kontrollálatlanná válik, muszáj rágni, már nem lehet kiköpni, csak megfulladni. Kiderül, az éden ígérete a pokol volt.

A Tünet Együttes Voks című előadása nem új darab – a 2012-es év legjobb táncelőadásaként Lábán Rudolf-díjat kapott -, a közönség mégis újra és újra beül, hogy az interaktív politikai táncszínháznak nevezett produkció részeseként meghozza saját döntéseit. Nincs menekvés, egy kütyü segítségével minden egyes nézőnek szavazni kell, szavazatáért pedig vállalni a felelősséget, hiszen a központi kijelzőn látszik, ki mit választ éppen: a második világháború traumatikus eseményeit időző táncot vagy a sötétben felhangzó 1938-1944-as híreket.

Lendületben az áradat

Szokás a Horthy-rendszer külpolitikáját egyfajta sodródásként emlegetni, miszerint a korabeli Magyarország hullámzó politikája hol hátráltatta, hol erősítette azt az áramlatot, amely a náci Németország karjaiba sodorta az országot. A gyorsuló folyó elmélete kiváló lehetőség, hogy az egyén felelőségének kérdését érintetlenül hagyja: vajon mit is tehetett volna egy-egy vízcsepp vagy épp a tutajos az egyre erősebb árral szemben? De ismerős lehet a módszer, amikor a globális felmelegedés vagy a fenntartható fejlődés szóba kerül.

A Szabó Réka által rendezett darab mikro szinten teszi fel ugyanezt a kérdést. Egy idilli család, egy kis közösség széthullását kísérhetjük figyelemmel, tehetetlenségüket, gyengeségüket az egyre erősödő agresszióval szemben. A rendező hétköznapi, apró lépések sorára építi fel az előadást. Olyan döntésekre, amelyek még indokolhatók, amelyek még beleférnek, és észre sem vesszük, mikor lépjük át azt a határt, amikor már valóban megállíthatatlanul sodródunk a katasztrófa felé.

A néző felelőssége

A közönségnek bizonyára könnyebb dolga lenne, ha felülnézetből nézhetné ezt a folyamatot, egyrészt mert a táncosok játéka ezt önmagában megérdemelné, másrészt külső szemlélőként könnyebben ítélhetne. A rendező koncepciója azonban nem engedi, hogy a nézők a térbeli távolságból történelmi perspektívát nyerjenek. Szavazógéppel a kezében senki sem tud kívülálló maradni. Nem azért, mert az ő döntése alakítaná az eseményt, hanem mert eldöntheti, akarja-e látni mi zajlik a mélyben, vagy inkább hallani akarja, mindez miként jelent meg a sajtó magaslatában. A nézők egyenként tesztelhetik saját határaikat, mi fér még bele, mit tudnak végignézni, és mi az, amikor már elfordítják a fejüket, mert jobban esik a valóság helyett inkább a hivatalos magyarázatot hallgatni. Hogy végül mi történik, mégsem az egyénen múlik, mivel a szavazógép összeadja a voksokat. A többség dönt, és mindenki megtapasztalhatja a kollektív döntés frusztráló tehetetlenségét, a tömeg lassúságát. Hiába nem akarja látni a táncos agóniáját, ha többiek azt választják, neki is végig kell néznie. Tenni akar, de nem tud, arra már nincs eszköze, hogy meggyőzze a többséget. Az apró döntések időszaka azonban számára is véges, amikor a diktatúra, a háború brutalitása a darabban fékezhetetlenné válik, a néző is elveszíti a lehetőséget, hogy változtasson. Egy darabig még pöcköli a kapcsolót, de aztán tudomásul kell vennie, ez nem az a hely, ahol megúszhatja a szembenézést. Nincs happy and, csak a saját korunkba vetített maró gondolat: visszafordíthatók-e még a jelen drámai – politikai, vagy épp a természeti környezet érintő – folyamatai?

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

KETTŐS MÉRCE Percenként keres annyit, mint más havonta

Mészáros Lőrinc tavaly 96 milliárd forinttal gazdagodott. Napi 263 millió, percenként 183 ezer forint gyarapodás. Nem rossz!

KREATÍV PSZICHOLÓGIA Ezek a játszmák teszik tönkre a kapcsolatainkat

A játszmákkal nem csupán saját magunkat tehetjük boldogtalanná, de embertársainkat is az őrületbe kergethetjük játszi könnyedséggel.

HATÁRÁTKELŐ Hogyan szerezzünk barátokat külföldön?

Négy éve költöztünk Svédországba, nulla kapcsolattal. Innen épült fel a társaságunk. Tippek barátkozáshoz.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés