Az énekesnő és zenekara december tizenötödikén a Jurányiban lép fel. A programot gyerekkoncertjük nyitja, a már jól ismert Vacka-slágerek mellett új dalokkal, ezt követi a Retro Jedno, amiben rég nem játszott Specko Jedno-számok bukkannak fel, végül az estet a Specko Jedno mozis koncertje zárja a legújabb lemez dalaival. Alábbiakban ezekről is szó esik.
Három zenekarban játszik, nem feltétlenül kereskedelmi indíttatásból fest, dalszöveget ír, gyerekrádióműsort készít, mindemellett békés harmóniában él férjével és a világgal, de ha teheti, akkor inkább vidéken. Rutkai Bori énekesnővel beszélgettünk.
Egy nagy utazás van a hátad mögött, gyakran utaztok?
Nemrég jöttünk haza Rómából, ahol két hónapig voltunk kint, a férjem kapott ösztöndíjat. Amint megérkeztünk, rögtön három koncertünk volt hat napon belül. Ez épp elég jó volt, hogy visszamelegedjek a zenélésbe. Szerencsére megtalálnak minket az ösztöndíjak, így akadnak ajándékszerű utazások. A két hónapos Róma nagyon kikapcsoló volt, hiszen nem a saját sorsom kellett intézni, hanem egy szabadabb dimenzióban létezhettem.
Amikor itthon vagytok, hol éltek?
Főleg Pesten vagyunk, mert a december eléggé koncertes időszak. De amint tudunk, lemegyünk a kis házunkhoz, amit most űrhajónak hívunk, mert olyan, mintha a koránjövő estéken,a kerten túli kozmikus setétségben utaznánk.
Hol dolgozol, amikor festesz?
Nagyon kicsi képeket festek, elférnek az ölemben. Most a fedett verandánk a törzshelyem. Tegnap elkezdtem festeni egy sorozatot, különböző táncokról, mert szeretném, ha a koncertünkön egyes dalokhoz lennének- stílusban egyező tánc képek-animációk.
Nagyon sokrétű a munkád, festesz, dalokat írsz, gyerekekkel foglalkozol, hogyan összpontosítod az energiáidat?
Előre kitalálom, hogy mi a napi menet, és megpróbálom következetesen végigvinni. Illetve figyelem, hogy mire vagyok éppen nyitott és abba az aktivitásba csobbanok bele. Csinálom a napi rutint, főzök, mosok, takarítok, és közben végzem az „egyéb művészeti tevékenységeket”.
Vannak otthon saját képeid?
Nagyon sok van, mert nem kereskedni jöttem erre a világra. Szoktak jelentkezni vevők, és szépen megbeszéljük, mi eladó, és mi az, amit meg szeretnék őrizni magamnak. Gyűjtögetem őket, mert ha kiállításhoz kellenek, akkor sokkal egyszerűbb, hogy otthon vannak, és nem kell őket kölcsönkéregetni mindenhonnan. Szeretem egyben tartani azokat a sorozatokat, amik fontosak nekem. Nem az eladás vezérel, hanem hogy könyveket csináljak belőlük, filmeket, kiállításokat. A legutóbbi lemezünkhöz, az Anticity-hez Kiss Ákossal készÍtettünk a képeimből animációkat. Videó szakon végeztem az iparon, a koncepciókat, és forgatókönyveket, és persze a festmény alapokat, én szállítottam Ákosnak, aki hozzátéve a saját kreativitását, és gondolatait, készítette el ezeket a szekvenciákat. A Kutyával leöntött kávé című klippünket ezekből vágtam össze.
A gyerekszeretet honnan jön?
Lehet őket nem szeretni? Nekem ők a lelki haverjaim. Az ember megél párhuzamos korokat, én pláne. Gyerekkoromban is nénike típusú voltam, van bennem egy jó adag nagymamás gondoskodás, de ugyanakkor van egy 12 éves meg egy ovis állapotom is. Ezek mind egyfajta energiát adnak, amivel nagyon jól lehet cirkulálni.
Ott van a saját zenekarod, a Specko Jedno, mellette gyerekkoncerteket is adtok, hogy fér bele ebbe, hogy a Budapest Bárral is énekelj?
Ez is csökkent már, vannak olyan időszakok, amikor sok koncert van, van amikor kevesebb. Sokat utazik a Bár, ilyenkor nem mindenki megy. Specializálódtunk már, és egy egészséges limit van kialakulóban.
Beszélgettem Németh Jucival, ő is rettenetesen sokfelé pörög, de ő nem él házasságban. Hogy van energiád még arra is?
Szerencsére nagyon támogató a kapcsolatunk. Rájöttem, hogy igazából a házasság olyan, sokadik munkahely. Már mindenre használják a fenntarthatóság szót, de ez erre is igaz nem szabad terhelni a másikat feleslegesen a problémáinkkal, panaszainkkal. És mindig melegen kell tartani a szívkörüli kiskályhát.
Meglepődtem, mert azt hallottam, hogy nem szereted előadni a régi számaid, nem önzés ez?
December közepén a Jurányiban pont a Retro Jedno nevű formációval lépünk fel, és a régi dalainkat fogjuk játszani. Most, hogy újra előkerültek rájöttünk, hogy nagyon izgalmasak.
Ez jó hír, akkor csak megbarátkozol ezzel, hiszen a rajongó azért is rajongó, mert a régi számaidra is kíváncsi, vagy nem?
Igen, csakhogy közben történt egy zenekari váltás a Specko életében, és azokat, amiket a régi csapattal játszottunk, az új fiúkkal már nem akartuk. Szinte teljesen megváltozott a zenekari felállás, és direkt azért is hoztam új zenészeket a zenekarba, mert azt akartam, hogy ez egy ilyen funkos, bluesos, dzsesszes vonal legyen és ne a táncdalos, mert azt terhesnek éreztem, meg nem elég frissnek, nem az én temperamentumomhoz valónak. Szeretem azt is, de nem olyan töményen.
Ilyenkor szokott egy zenekar nevet változtatni...
Szerettem volna nevet változtatni, de nem javasolta a menedzseri háttér, mert azt akarták, hogy legyen folytonossága.
Érezhető a közönségváltozás?
Igen, történt egy közönségváltás, úgyhogy most pont a régi rajongóknak kedvezve csináljuk a Retro Jedno koncertet, és talán lesz is még ilyen máskor is… De amúgy inkább előre tekintek, és még újabb és újabb dolgokat találnék ki.
Egyszer régen azt nyilatkoztad, hogy a jóindulatú emberek szimpatikusnak találnak, a rosszindulatúak pedig irritálónak...
Biztos, bár ez egy kicsit sarkított megfogalmazás. De boldog vagyok, hogy nagyon jófej, értékes, kedves emberek a barátaim. Ha belegondolok, hogy milyen emberek vesznek körül, ezért érdemes élni. Ez nálam tesósági alapon működik. Könnyen tudok barátkozni, de vannak olyan emberek is, akiket már ezer éve ismerek, mégsem alakul ki párbeszéd, mert nincs meg az a fajta rezgés. Nagyon nehezen klikkesedek, se a zenei, se a képzőművészeti világban nem mozgok, hanem csak vannak barátaim mindenfelé. Néha lehet, bele kéne menni a klikkesedésbe, de úgy néz ki, hogy alkalmatlan vagyok arra, hogy ilyesmiben részt vegyek, mert lehúz. A zenészszakma pletykáit sem bírom, örülök, hogy nem vagyok ebben száz százalékosan.
Pedig az előremenetelhez nem biztos, hogy jó, de célszerű néhány helyre odamosolyogni.
Nem kell annyit foglalkozni a valósággal! Ez most a mottóm, és ez tud felszabadítani. Az ember hozzá van láncolva a nagy magyar valósághoz, valahogy ki kell lőnöd magad, hogy eltávolodj a szorongástól, nyomorgástól.
Igen, de ezt kevesen tudják megcsinálni úgy, hogy közben ne haljanak éhen.
Félreértettél. Nem a napi szintű megélhetésre gondolok, azzal én is küzdök, mint szabadúszó értelmiségi munkásasszony. A valóság uralmának enyhítésén azt értem, hogy például megszűröm, mennyi közélet jöhet be az életembe, és inkább Weöres Sándort olvasok, mint napi sajtót. Igyekszem többet lenni a természetben, mint emberek között, mert a természet olyan meséket mesél, amitől megnyugszom és kifényesedek.
