Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az utóbbi évek egyik legfárasztóbb közéleti vitájában azért támadnak személyeskedő és alpári módon egy aktivistát, mert kritizálta a magyar macsókat.
Magánbűnök, közerkölcsök
Magyarországon 2013 őszén jóval nagyobb port kavart az, hogy egy fiatal újságíró beadványa alapján megszüntetik a lányok ingyenes belépőjét egy budapesti szórakozóhelyen, mint az, hogy egy országgyűlési képviselő beleverte élettársa fejét a korlátba, majd fél éven keresztül azt hazudta, hogy egy vak kutya okozta a sérülést. A politikus ma is vidáman az Országgyűlés tagja, sőt mi több, ilyen minőségében lelkifurdalás nélkül meg is szavazta az ellene tiltakozó politikusnőkre kivetett büntetést, és még ezt se érezte cikinek senki.
Teczár Szilárdot ezzel szemben az elmúlt héten nem győzték körberöhögni javaslatáért, a fikacunami pedig Sebestyén Balázsék élő rádióműsorában tetőzött, ahol lebuzizták, hazaküldték maszturbálni, személyeskedő megjegyzéseket tettek anyagi helyzetére és magánéletére vonatkozóan. Mindezt úgy, hogy semmit nem tudnak sem róla, sem az életéről. Ahogyan én sem - és ebben az ügyben nem is lenne fontos, mert kit érdekel? Lebuzizni egy fiatal férfit azért, mert kiáll a nemek egyenlősége mellett ugyanolyan szexizmus, mint idegen nők fenekét csapkodni: ha valaki tiltakozik ellene, akkor "nem érti a viccet". Teczár Szilárddal két dolgot lehet tenni: egyetérteni, vagy vitatkozni vele. De alpári stílusban megalázni, kifigurázni és lúzer buzgómócsingnak tituálni nem tartozik a kifinomult érveléstechnikák közé.
A közügyek, különösen a kényes problémákat érintő témák iránt jellemzően közönyös magyar társadalom a Teczár ellen indult boszorkányüldözéssel hirtelen nőket védelmező grál-lovaggá változott. Sokan bizonygatják, hogy a szórakozóhelyek ingyenes belépője egy bájos, gáláns szokás, olyan, mint a kézcsók, vagy a kabát felsegítése. Nem olyan. Aki azt állítja, hogy a lányok számára ingyenes buli nem több udvarias gesztusnál, az vagy álszent, vagy egy kő alatt él. Mivel ez utóbbi kevéssé valószínű, megint bebizonyosodott, hogy társadalompolitikai kérdéseket illetően még mindig szívesen dugják homokba a fejüket az emberek. A Doboz-ügyben nem a diszkrimináció mértéke vagy a belépőjegy ára fontos, hanem a mögötte lévő társadalmi struktúra. Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak (EBH) a kérdés elbírálásakor nem volt nehéz dolga: voltak, akik fizettek a jegyért, és voltak, akik nem, és a két csoportot pontosan le lehetett írni a nemük alapján.
“A fajtád miatt sok Nő melózik, miközben az ilyenek otthon tévéznek”
Ahogyan a Velvet azonnal megírta, a rendőrből önjelölt fittneszcsászárrá és közszereplővé avanzsált Schobert Norbert indulatos, elegánsnak nem nevezhető Facebook-posztban küldte el Teczárt a (szerinte) megfelelő helyre. Schorbertnek természetesen joga van a saját véleményéhez, így gondolhatja azt, hogy az EBH döntése nem helyes, és ezen véleményét bárhol hangoztathatja. Személyeskedő soraiból azonban inkább az derült ki, hogy egyáltalán nem érti a probléma lényegét. Amikor azt írja, hogy a nőknek a Teczár-félék miatt kell dolgozni, akkor nemcsak a nőket, hanem a velük partneri, szövetséges és egyenrangú viszonyban lévő férfiakat is megsérti. Azokat, akik szerint egy nő nem kellék, hanem társ. Az emberek ugyanis – nemtől függetlenül – kreatív és hasznos életre vágynak, amelynek a munka fontos része lehet. Vagy éppen nem: azonban ez sem függ a nemtől.
Sokan és sokat harcoltak az egyenlő jogokért, amely számos helyen még ma sem adottság. A harmadik világ és a közel-keleti térség országaiban a nőket sokszor tárgynak vagy árucikknek tekintik, naponta fenyegeti őket erőszak és fizikai bántalmazás.
Mindeközben Európában és az Egyesült Államokban a felmérések szerint egy állásinterjún egy nőtől először azt kérdezik meg, hogy van-e családja, és ha nincs, mikor szeretne; addig egy férfi jelentkezőnek ugyanez a kérdés statisztikailag a tizedik a rangsorban. A nyugati országokban a fő problémát a fizetések közötti különbség, a családon belüli erőszak és a gazdasági kiszolgáltatottság jelenti. Az Európai Unió tagállamaiban – köztük Magyarországon – a diplomával rendelkezők aránya körülbelül 60-40%, a nők javára. Az azonos pozíciót betöltő férfiak és nők fizetése közötti különbség mégis átlagosan 30% - a férfiak javára. A meccsezés érdekes módon mégsem az ilyen adatok kapcsán zajlik, hanem amiatt, hogy ezentúl egy budapesti diszkóban a lányoknak is fizetni kell a belépőjegyért.
A lufihámozó bölcsészekről
Az ügyben szintén a Facebookon megszólaló Deutsch Tamás még tovább ment: ő már nem is Teczárt, hanem az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, és úgy általában a bölcsészeket, az egyetemek gender tanszékeit hibáztatja azért, hogy ez a szokás – amelyet ő is a kézcsókhoz hasonlít – esetleg veszélybe kerül. Ezzel több ezer olyan tudósnak, kutatónak, egyetemi oktatónak is bevisz egy gyomrost, akik a társadalomról és a kultúráról való beszédet választották hivatásul, és nála talán jobban képben vannak a területükön. Vannak helyek, ahol ezt értékelni szokás, hiszen a GDP lapátolása és évi három ünnep még nem tesz egy országot sem társadalommá, sem közösséggé. A “léggömbhámozó, középsúlyos fundamentalista elméletek” mögött óriási munka és elhivatottság van. Olyan embereké, akik hisznek abban, hogy a világot tudományos teljesítménnyel és társadalmi aktivitással jobb hellyé lehet tenni. Ráadásul a képviselő szerint az EBH a nők diszkrimálását ismerte el, pedig éppen ellenkezőleg: a határozat szerint az eljárás a férfiakat különbözteti meg hátrányosan, hiszen nekik kell fizetni.
Egyébként pedig miért is várnánk el, hogy ők fizessenek? Nagyon sok férfi számára nyomasztó, hogy mindenki tőlük követeli az anyagi biztonságot. Miért ne lehetne ezen változtatni? Konzervatívnak lenni nem jelenti szükségszerűen a múlt felértékelését a jelennel szemben: jobbágyság, rabszolgaság és numerus clausus is léteztek valamikor, mégsem sírjuk vissza őket. Egy rendszer nem biztos, hogy jól működik csak azért, mert régi és elfogadott.
A Doboz-ügy talán legfontosabb belátása (lehetne), hogy a társadalom és a hozzáállás változik, Magyarországon is. Első látásra valóban apróságnak tűnik egy budapesti szórakozóhely belépőjének ára, miközben a nők sokkal fontosabb területeken szenvednek a létező nemi diszkiminációtól. A vitából és a megnyilvánulásokból azonban kiderült, hogy egy ilyen apró jelentőségű ügy is súlyos problémák fontos szempontjait hívja elő. A lovagias közéleti szereplők talán kezdjék azzal, hogy elképzelik: mi lenne, ha a “nő” kifejezést hasonló ügyekben kicserélnénk férfira. Vagy szőke hajúra. Vagy barna szeműre. Ugye?
