"Attól, hogy sérült vagyok, még lehetek kihívó"

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jótékonysági divatbemutatót szervezett a Mozdulj! Közhasznú Egyesület. Sérült és egészséges modellek együtt bizonyították, hogy a sokszínűség jó.

Gondolatból kampány

Jól tudjuk, hogy marginális társadalmi csoporthoz tartozni Magyarországon nagyjából annyira szívderítő, mint átesni egy vak komondoron. Szerencsére vannak olyan szervezetek, amelyeknek célja és küldetése, hogy hidat képezzenek különböző rétegek között, megmutatva azt, hogy ami más, az nem rossz: ugyanannak a társadalomnak egyenrangú tagjai vagyunk. Ilyen a 2011-ben egy baráti társaság által alapított Mozdulj! Közhasznú Egyesület is, akik fogyatékkal élőknek szerveznek különféle szabadidős-és sportprogramokat, úszóversenyt, vagy éppen biciklitúrát a Balaton körül, amelyen együtt tekernek sérült és egészséges emberek. Ennek jegyében fogant meg az integrált divatbemutató ötlete is, amelyet november 16-án, a Tolerancia Világnapján rendeztek Budapesten, a Duna Palotában.

Galéria ikon

22

Kattintson a szívet melengető képekért!
Galéria: A Mozdulj alapítvány gálaestje
Fotó: Vanik Zoltán / divany.hu

A rendezvényen hét hazai divattervező erre az alkalomra készített kollekcióját mutatták be amatőr és profi, egészséges és fogyatékossággal élő modellek, köztük ismert emberek. Szász Katalin, Megla Rózsa, Héjja János, Czinder Tímea, Szépligeti Ágnes, Szabó Krisztina és Szépkuti Gabriella ruháit többek között Schell Judit, Teszári Nóra, Tallós Rita, Horgas Eszter, Krizbai Teca és Müller Attila öltötte magára, a rendezvényt pedig Sütő Enikő modell koreografálta. Az est fővédnöke Demcsák Zsuzsa volt, aki maga is hozott már létre balesetben megsérült embereknek segítséget nyújtó alapítványt, a Társ a Bajban nevű szervezetet.

„Amióta létrejött az egyesület, rengeteg ötletünk van. A gondolatból egyszercsak kampány lesz. Tavaly véletlenül láttam egy divatbemutatót, és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egy integrált bemutató, ahol fogyatékkal élők és egészségesek, profi és amatőr modellek közösségként együtt vannak. Mindenképpen szerettünk volna jótékonysági estet szervezni, végül így vetődött fel, hogy legyen egy divatbemutató a nyitóprogram” – mesélt a rendezvény létrejöttének körülményeiről dr. Tálos Marianna, az Mozdulj! egyesület vezetője. Mindenki örömmel és gondolkodás nélkül vállalta a szereplést, amely azt mutatja, hogy a téma fontosságát már itthon is egyre többen elismerik. “Számunkra ez az este a húgomról szól, aki néhány évvel ezelőtt kerekesszékbe került” – mondta el a Díványnak a divatbemutatón modellként jelenlévő Teszári Nóra, az RTL Klub 8:08 Minden reggel című műsorának vezetője. “Nagyon bátor egyéniség, és hihetetlen méltósággal viseli ezt a helyzetet. Megérdemli, hogy példaképként tekintsenek rá.”

Galéria ikon

22

Galéria: A Mozdulj alapítvány gálaestje
Fotó: Vanik Zoltán / divany.hu

A szépség nem diagnózis-függő

A divat sokak számára vonzó, egy ilyen este tehát remek alkalmat kínál arra, hogy az egészséges társadalom megismerje, elfogadja, és megértse – látszólag – kevésbé szerencsés társait. A fogyatékosság ugyanis csalóka: a gálaesten megismert modellek egyáltalán nem tűntek kevesebbnek vagy elégedetlenebbnek. Mindenki egy kicsit más, és ha ezt megértjük, arra is rájövünk, hogy mennyire viszonylagos az, hogy mit tekintünk normálisnak.

Ferenczi Tünde a kerekesszékes táncosokból álló Gördülő Tánccsoport tagja, és - a többiekhez hasonlóan - ő sem gondolkozott egy percig se azon, hogy elvállaja-e a szereplést. Korábban részt vett a Miss Colours Hungary kerekesszékesek számára szervezett szépségversenyen is, tehát nem ismeretlen számára ez a közeg. Szlovák Dorina 21 éves, a Corvinus Egyetem kommunikáció-és médiatudomány szakos hallgatója. Születése óta kerekesszékben él, ennek ellenére láthatólag éppen ugyanolyan, mint kortársai. „Korábban is modellkedtem, főleg fotózásaim voltak, úgyhogy nagyon örültem ennek a lehetőségnek" – mondta Edina. "Attól, hogy sérült vagyok, még lehetek kihívó.” Ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg Schell Judit is, aki szerint a nőiesség és a szépség nem diagnózis-függő: "Mindenkinek járnak pillanatok, amikor gyönyörűnek érezheti magát".

Toldi Mária Budapesten él családjával. Gyermekbénulása volt, ezért gyakorlatilag egész életét kerekesszékben töltötte. Végzettségét tekintve informatikus, de már egy ideje civil szervezeteknek dolgozik. Derűsen beszél betegségéről és a világról is. Ez az este az ő véleménye szerint is a nyitottságról, és egymás mélyebb megértéséről szól.

András kerekesszékben ül, a rámpára pedig nem hagyja feltolni magát. „Én lendületből szoktam” – nevet, és valóban így is tesz. Az ELTE Társadalomtudományi Karán ügyintézőként dolgozik, a jótékonysági estre pedig kísérőként érkezett. Úgy gondolja, hogyha sok emberhez eljut az ilyen rendezvények híre, akkor van esély arra, hogy a társadalom egyszer majd nyitottabban és elfogadóbban kezeli a fogyatékkal élőket (is).

Galéria ikon

22

Együtt.
Galéria: A Mozdulj alapítvány gálaestje
Fotó: Vanik Zoltán / divany.hu

Kifordítva mindenki rózsaszín

Ezen az estén legfeljebb a ruhák színében volt különbség, az emberek között nem. Az identitással kapcsolatos kérdésekre jó eséllyel nem adható kizárólagos válasz. Nem határozhatunk meg valakit az alapján, hogy kerekesszékben ül, Down-szindrómás, vagy látássérült: ez éppen olyan leegyszerűsítés, mintha valakit a hajszíne – vagy a bőrszíne – alapján ítélnénk meg. Az integrált divatbemutatón felvonuló sérült és egészséges, ismert és ismeretlen, öreg és fiatal modellek azt mutatták meg, hogy különbözőségük ellenére az embereket több dolog köti össze, mint amennyi elválasztja. “Ez a hozzállás tanulható. Ha az emberek egy ilyen este után másképp néznek egy fogyatékkal élőre, vagy átsegítenek egy vakot az úton, akkor mi megtettük a dolgunkat” – mondja dr. Tálos Marianna. A Mozdulj! programjai arra tanítanak, hogy az empátiának nagyobb ereje van, mint az előítéleteknek. Olyan ügy ez, amely mellett érdemes kiállni. Vagy ülni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hermann Veronika
Hermann Veronika
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.