Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Színházi sitcom akart lenni, de szociodrámába oltott misztikus thriller lett. Sebaj, majd a novemberi jobban sikerül!
A földkerekség legforróbb művelődési házában jártunk, hogy megtudjuk azt, amit hétköznaponként a körülöttünk lévő világban is látunk. Ettől még nem teljesen halott ötlet a Művház című előadássorozat a Jurányiban, de nagyon úgy fest, bármennyire is nehéz összetoborozni a színészeket havonta a produkcióhoz, ennél azért egy napi szappanoperára is többet kell készülni, nemhogy egy sitcomra. A Művház ugyanis egy színházi sitcom akar lenni, egy "havonta új epizódokkal jelentkező sorozat, melyek mindegyike két-három nap alatt készül majd, színészi improvizációkra épülve - a Gondnokság alkotóitól."
Az első résznek most volt a bemutatója, de aki azt hiszi, láthatja még téved, ilyen lehetőség ugyanis csak havonta egyszer (valójában kétszer, mert egymás után két előadást nyomnak le) adódik majd a színházi évadban, éppen ezért kellene rendesen összerakni. A probléma ott kezdődik, hogy a néző persze egyáltalán nem lát semmiféle sitcomot a "képernyőn", ami ebben az esetben a valódi vásznon lepergett főcím után a lehetetlennél is apróbbra zsugorított színpad, a művház kávézó része. Ettől még lehetne vicces, amit látunk, sőt nyomokban az is, de inkább csak erőltetetten.
Valami olyasmiról lehetett szó, hogy eredileg ugyan sitcomnak szánták a történetet, de végül olyan szociodráma kerekedett belőle, hogy maguk is belezavarodtak, és inkább vettek egy másik irányt. Ez az irány bele is került az ajánlójukba, és láthatóan már semmi köze nincs a sitcomhoz, hiszen azt írják róla, hogy a Művház "egy, az egész évadon át havonta jelentkező előadássorozat. Egy kisváros művelődési háza szolgáltatja a (szocio) közegét ennek az új, science-fiction és misztikus thriller elemekkel átszőtt, de a közéleti aktualitásokra is érzékenyen reagáló történetnek. Mindennapi magyar valóságunk és a fantasztikum keveredik groteszk, ironikus, szürreális módon." Stimmel.
Így már jobban érteni, hogy mit keres a kopjási művelődési házban az önjelölt videós (Vajda Milán), aki a faluban épülő stadionról(!!) készít riportfilmet szerelmével, a gondnok lányával (Stefanovics Angéla). Az is helyére kerül, hogy miért emlékeztet az egész sokkal jobban a Szomszédokra, mint teszem azt a The Big Bang Theory-ra (magyarul Agymenők a címe, de ezt nem vagyunk hajlandóak elfogadni), ami viszont tényleg egy sitcom, érdemes lenne belenézni, no csak a műfaj miatt. Hiszen a kisvárosi sztereotípiák (örülünk, hogy a rendezők találtak olyat, aki már járt vidéken, de akkor miért csak a közhelyeket láthatjuk belőle?), a hatalomtól rettegő és folyamatosan mindenért sápítozó gondnok (amúgy jó arányérzékkel Tamási Zoltán játssza), a nagyon hangosan dörömbölő, fásult rockegyüttes és a lepukkant, áruhiányos büfé mind-mind olyan motívumok, amik már annyira retrók és főként unalmasak, hogy Bőhm bácsi is forog a sírjában felemlítésükkor. És sajnos nem, nem segít rajtuk az sem, hogy mit ad isten, Felcsúton is épül stadion, és az országban tapasztaltak valóban gyakran kezdenek kísértetiesen hasonlítani arra a korszakra, amit átkosnak neveztek.
Óriás mázli, hogy mindezekre a rendezők, Dömötör András és Kovács Dániel is rájöhettek - mármint arra, hogy egyáltalán nincs konfliktus a történetben -, mert kicsivel a vége előtt aztán gyorsan kinyírták az addig kvázi főszereplőnek hitt gondnokot, ráadásul egyáltalán nem mindennapi körülmények között. A színészek az alaptörténet kiforratlansága és kidolgozatlansága ellenére is működnek az előadásban, de ez inkább köszönhető annak, hogy jól érzik magukat az improvizáció adta szabadságban, semmint hogy tudnák, mit miért is csinálnak. Van az előadásban olyan karakter, akit lehet szeretni (Vajdáé és Schruff Miláné is ilyen), de azért inkább az a jellemző, hogy gyanús és enyhén ellenszenves mindenki, reméljük, a második részre találnak pozitív szereplőt a sitcomjuknak, mert arra nagy szükség van ám. Dömötör András különben egy interjúban kifejtette, hogy nincsen tévéje: hát, lehet, hogy mégis kéne neki egy, ha már a tévés műfajt viszi színpadra.
Azt sem lehet mondani, hogy alap rajongótáboron kívül - ami simán lehet elég az apró, levegőtlen térben a teltházhoz - lesz olyan, akit ez a sorozat minden hónapban egyszer bevonz a Jurányiba, de ha valakit mégis megöl a kíváncsiság, hogy akkor most a bolond (Schruff Milán) ölte-e meg az öreget, vagy öngyilkos lett; hogy miért akarja eltüntetni a hulláját a lánya, vagy miért dokumentálja az egészet végig a gyanús csontokat találó régésznő (Mészáros Piroska), az legközelebb november 28-án hétkor vagy kilenckor megnézheti.
