Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A 30 év alatti magyarok fele fontolgatja a tartós külföldi munkavállalást. Ön megy vagy marad?
Menni, vagy nem menni?
“Jó. Hát akkor itt fogunk élni” – hangzik a magyar filmtörténelem egyik legszomorúbb mondata. Az anya szól így Gothár Péter nagyszerű és kultikus, Megáll az idő című mozijában, amikor rájön, hogy rá és fiaira nem külföldi emigráció, hanem a kádári konszolidáció szürke és fullasztó napjai várnak. Több mint ötven évvel ezután százezrek dúdolják Erdős Virág és Kollár-Klemencz László himnusszá vált, Ezt is elviszem magammal című slágerét. Azok, akik már mindent elvittek magukkal, és azok is, akik csak készülnek erre. Mondjuk New Yorkba, Londonba, vagy Berlinbe.
A ki- és elvándorlás mára újra központi téma lett, hiszen ennyi keresőképes korú magyar állampolgár évtizedek óta nem hagyta el az országot, mint az elmúlt két évben. Ilyen mértékű migrációt már sem elhallgatni, sem a szőnyeg alá söpörni nem lehet. Még az óvatos becslések szerint is legalább félmillió azoknak a magyaroknak a száma, akik tartósan külföldre költöztek. Nemcsak azok mennek el, akik úgy érzik, hogy lehetőségeik szűkösek, tudásukra pedig a jelenlegi keretek között nincs szükség. A kivándorlók egy része egyáltalán nem ideológiai, hanem anyagi megfontolásból dönt az utazás mellett. Bár a kormányzat próbálkozott különféle kampányokkal, tervezetekkel vagy éppen menőnek gondolt, valójában bicskanyitogatóan primitív reklámfilmmel, az elvándorlás folyamatos.
Két történet, egy tanulság
A Speak Easy Project csapata ezzel szemben frissen és szellemesen áll hozzá az önkéntes emigránsok problémájához. Menjek/maradjak címmel sorozatot készítenek New Yorkban, Londonban, Barcelonában vagy éppen Berlinben élő honfitársainkról. Az alkotók – Józsa László, Imre Loránd Balázs és Hernáth Csaba – igaz történeteket mesélnek el. Arra vállalkoznak, hogy filmes eszközökkel próbálják meg bemutatni a külföldön munkát vállaló, illetve az ott letelepedni készülő magyarok élettapasztalatait, terveit és problémáit. Az első, New Yorkban forgatott résznek már több helyen volt bemutatója. A nagyjából fél órás film közel ötvenezres nézettségnél tart, amely önmagában is elég sokat elárul a téma körül kialakult érdeklődés mértékéről. Milyen az, amikor valaki tanulni és szakmai sikerekért megy külföldre, és mi történik azokkal, akik a mindennapi anyagi gondok elől mennek, vagy inkább menekülnek?
A New York-i rész két főszereplője, Attila és Mirjam között a különbség meglehetősen nagy. Attila nehéz gyermekkor, megélhetési gondokkal, hitelekkel terhelt fiatalság után, 34 évesen ment először Angliába, majd New Yorkba, ahol jelenleg fűszereket pakol. Mirjam tanulni érkezett az álmok városába, a Columbia University és a New York University hallgatója volt. Jelenleg a Reutersnél dolgzik és a Lower East Side-on bérel lakást, ami a város egyik legmenőbb környéke – a Girls című sorozat hősnői is itt tengetik huszonéves hipszter életüket. Mirjam nem dolgozik kevesebbet, mint Attila, a világ egyik vezető hírügynökségének munkatársaként ezt nem is tehetné meg. Egyikük sem tűnik különösebben boldognak, viszont itthon sem lennének azok. Itt az emberek azért élnek, hogy dolgozzanak – hangzik a film egyik kulcsmondata – és valóban: a tempó beláthatatlan.
Mindketten tipikus történetet mesélnek el. Az egyik verzió szerint fullasztó anyagi gondok hajtják az embert külföldre, akkor is, ha takarítani kell, vagy fűszert pakolni. A másik történet főhőse szűkösnek érzi a lehetőségeket, úgy érzi, tudását és tehetségét máshol jobban megbecsülik. Egyikük számára az a szabadság, hogy nem hitelből megy nyaralni. A másikuk a világ egyik legjobb szerkesztőségében dologzik, miközben még alig múlt harmic éves. A történetek különbözőek, de egy ponton persze találkoznak. A film végén mindketten egy emigráns bulin vannak, ahol a többi meghívott is megszólal. Bár mindenki más csomaggal érkezett, hasonló problémákkal küzdenek: magány, honvágy, elszigeteltség, idegenség. Mégis azt mondják, megéri.
Az első 1000 font
A különös aktualitást jelenleg az adja, hogy a Menjek/Maradjak második, Londonban készülő epizódjának elkészítéséhez a film alkotói egy mostanság egyre inkább terjedőben lévő módon szedik össze a pénzt: pár nagyobb szponzor felhajtása helyett/mellett inkább sok kicsit keresnek, közösségi finanszírozási kampányt szerveztek. Az “új mobilitás” történeteiről forgató csapat első körben 1000 font összegyűjtését tűzte ki célul, amely az október 24-én rendezett londoni támogatói rendezvény, illetve az egyhetes terepszemle költségeinek nagyjából harmadát fedezte volna. Az 1000 font a vártnál jóval hamarabb összegyűlt (a jelenlegi állás szerint már több mint másfélszerese jött össze a szükséges összegnek) de a projekt még november 18-áig támogatható. A felajánlott összegeket a csapat a decemberben forgó londoni Menjek/Maradjak kiadására fordítja. A Londoni Magyar Kulturális Központtal közösen szervezett támogatói est pedig a Facebook-oldalukra feltöltött képek alapján meglehetősen jól sikerült. London után pedig irány Berlin, a német fővárosban forgatandó részhez máris várják a vállalkozó kedvű jelentkezőket!
Hogy ki miért választja a külföldi élet, nagyon változó. Sikert, pénzt, lehetőségeket, álmokat vagy kalandot keresnek. Egy valami azonban közös: valami olyasmit, amit saját hazájukban nem kapnak meg.
