Kié a legfájdalmasabb álbölcsesség?

A Facebook-falak tanúsága alapján az emberiség igénye kifogyhatatlan a lélekerősítő idézetekre, jó tanácsokra, amik megerősítik őket emberi mivoltukban, segítenek felvenni a harcot a hétköznapok megújult kihívásaival, a gonoszsággal, a kilátástalansággal, amikkel állandóan szembesülni kell. Vannak ezeknek közismert gyártói, ki ne találkozott volna már Osho vagy Paulo Coelho nevével, pedig vannak magyar bölcselkedők is, akik még ennél is dagályosabbakat tudnak, ha akarnak.

Fejős Éva, Vass Virág, Oravecz Nóra, Vujity Trvtko idézeteiből válogattunk össze egy kvízre való adagot, saját szerzőnk, Steiner Kristóf is keményen megdolgozott a bekerülésért, és persze bele kellett csempésznünk Coelhót is, ha már mindannyian az ő szellemi nyomdokait követik. Van a mezőnyben, aki saját álbölcsességgel büszkélkedhet, van aki A kis herceget is segítségül hívta egy szívet melengető gondolatért, de mind nagyon mély és bölcs igazságokat véltek közölni. Akkor is érdemes nekiesni, ha úgy véli, képben van a fenti szerzők munkásságával, hisz "Az önmegismerés tengernyi reménye helyes beteljesülést ígér" - int Coelho, az Instant.

shutterstock 93651442
Shutterstock

Minden kérdés megválaszolására 15 másodperc áll rendelkezésedre. Jelöld meg a helyes választ, vagy várd ki az idő végét, vagy kattints a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbáld meg újra.

Indulhat a kvíz!
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek