Harmincas nyomdász aTilos-logó egykori fejhallgatós kisfiúja

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több mint húsz év után találták meg a Tilos Rádió logójának időközben felnőtt eredetijét.

A Tilos Maraton, a Tilos Rádiónak Dürer-kerttel közösen tartott kilenc napos fesztiválja nem új keletű dolog, de most először fordul elő, hogy híres logójuk főszereplője, a fülhallgatós, szemüveges srác is megfordul rajta. A Tilos Rádió ügyvezetője Papó (Csabai Gábor), csütörtökön este a fesztivál színpadán üdvözölte az időközben felcseperedett egykori kissrácot, és a Dívány kérdésére elmesélte, hogyan sikerült ezt több mint húsz év után összehozni.

"Régóta keressük a logó eredetét, ami a '90-es évek elején egy Tilos parti plakátjának készült. A történet szerint az egyik grafikusunk valamelyik fotós újságban találta a kissrác képét, majd alakítgatta a maga akkor még szerény eszközeivel (hiszen nem létezett még photoshop, meg számítógépes grafika se nagyon). Eredetileg 20-30 darab ilyen plakát készült, és senki nem logónak szánta, de amikor tényleg kellett arculat a Tilosnak, valaki egyszercsak levette ezt a plakátot a falról, és hibajavítóval fölé kanyarította, hogy Tilos Rádió. Mindenkinek annyira megtetszett, hogy huszonkét éve ez a logónk" - foglalta össze Papó a sztorit.

"A grafikus srácnak már nem voltak emlékei arról, hol is találta a képet, így nagyon meglepődött, amikor az egyik volt munkatársam véletlenül rábukkant az eredetire. Egy Németországban élő barátjával skype-olt, amikor ez a barátja mutatott neki egy gyűjteményt Apáti-Tóth Sándor képeiből, és ezek között volt a fotó a kisfiúról. Sándor régóta tudta, hogy ezt a képet mi használjuk, de perelni nem akart, inkább csak meglepődött, amikor megkerestük, és megadta a fiának az elérhetőségét."

Fotó: Tilos Rádió / Facebook

Papó szerint az időközben felcseperedett fiú, Apáti-Tóth Áron szintén meglepődött, amiért felkeresték, de nagyon örült, olyannyira, hogy csütörtökön még a Tilos Maratonra is ellátogatott. Apja közel harminc éve készítette róla ezt a képet egy szülinapi zsúron. Azóta egy nyomda vezetője lett, és a mostani találkozás annyira felvillanyozta mind a két felet, hogy elképzelhető, hogy a közeljövőben a matricáik egy részét is az ő nyomdája fogja gyártani. "Nagyon örülünk, hogy jól érezte magát a bulin, meg hogy egy bűbájos ember lett belőle, olyan, aki azonnal beilleszkedett" - mondja Papó. (További fotók a Nagy Leleplezésről a Tilos Facebook-oldalán)

"A Tilos Maraton kezdetben csak házi adománygyűjtő megmozdulás volt, aztán egyre inkább kinőtte magát" - mesélte a Dürer-kertben rendezett minifesztiválról az ügyvezető. "Így végül összeálltunk a Dürer-kerttel, és egy kilenc napos fesztivált hoztunk létre. Szerencsére nagyon sok ember eljött, és mivel a Tilos Rádió felajánlásokból működik, erre szükség is van. Nehéz megmondani, hogy anyagilag megéri-e, de már az is óriási, hogy eddig összegyűjtöttünk körülbelül annyit, mint tavaly."

"Olyan ötmillió körül jött be pénz, de persze egy ilyen megmozdulásnak még úgy is nagyon nagyok a költségei, hogy nagyon sokan ingyen dolgoznak nekünk. Már csak rádióba bejelentkezni négy különböző helyszínről se egyszerű, és akkor még a különböző ajándéktárgyak legyártásáról nem is beszéltünk. Ráadásul a kilenc nap alatt több, mint száz fellépőt kellett összeszervezni, szóval a sok jótékonykodó segítőtárs ellenére is sokba kerül, talán a befolyt összeg nettója a felét sem éri el az összegnek. De nekünk ez nemcsak az adományok miatt fontos, hanem a kapcsolattartás miatt is" - mondja az ügyvezető. A kapcsolattartás a hallgatókkal egyébként se nehézkes, a Tilos műsoraiba bárki szabadon betelefonálhat, de a Maratonon az egyes műsorok egy régi Roburban működő ideiglenes stúdióból jelentkeznek, amelynek ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Ha mindez nem volna elég, az egyes stábok esténként főznek is, volt itt már a cigánykáposztától a csülkös bablevesen át a szarvaspörköltig és csilis babig minden.

Papó nem látja borúsan a jövőt, de különösebben pozitív változásokra sem számít. Úgy véli, a Tilos Rádiót pontosan ez a kiszámíthatatlan helyzet élteti, és mivel ők nem akarnak mindent elsöprő hallgatottságot, sem címlapokra kerülni vagy ebből meggazdagodni, így mindig el fognak tudni evickélni. "Ez nem az a világ, ahol bármire is esélyt látnánk, de ez az egyszerű és nyitott közeg amilyen esendő, annyira elpusztíthatatlan is. Anyagilag el lehet lehetetleníteni, de mindig lesz és szólni fog. Ha nem lesz pénzünk stúdióra, akkor egy harminc négyzetméteres lakásból is tudunk közvetíteni. Nem akarunk nevettetni és szórakoztatni, de örülünk, ha nevetnek és jól szórakoznak a hallgatóink. Ez egy progresszív valami, ami megtalálja a hallgatottságát, és ennél többet mi nem is akarunk, hagyjanak minket békén."

Persze, ha önök semmi esetre sem akarják békén hagyni a Tilost és műsorkészítőit, akkor még van idejük odaérni ma a Dürerbe a Tilos Maraton záróbulijára Korai Örömmel, Uzgin Üverrel, Tilos All Stars DJ-kkel, Grabanccal és Ricsárdgírrel, hátha mégis nevetni és szórakozni fognak. És persze tekerjenek a 90.3-ra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.