Mit kezd a Dohány utcai seriff a halakkal és szép Helénával?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár tegnap kezdődött, szerdáig még láthat pár izgalmas darabot a Titánium Színházi Szemlén, jó lesz!

Május 26-án kezdődött a négynapos Titánium Színházi SzemleJurányi Inkubátorházban, ami egy harmincöt év alatti alkotók részére kiírt drámapályázat lezáró eseménye. A pályázat nyertesei négy helyszínen (Trafó, Thália, Átrium, Jurányi) kaptak lehetőséget a 2013/2014-es évadban bemutatni a darabjukat, ám az eredményhirdetés előtt még remek programok is várnak az érdeklődőkre.

Fotó: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A szervezők a Díványnak elmondták, azért tartják igen fontos kezdeményezésnek a szemlét és a pályázat kiírását, mert több színház is összefogott, hogy lehetőséget biztosítsanak a fiatal tehetségeknek.

A Szemle Négy napon keresztül nyolc programot kínál, és bár már tegnap elkezdődött, még sok előadásra be tud jutni a lelkes színházrajongó, nem beszélve arról, hogy szerdán az is kiderül, ki az a négy – általuk szerényen csak titánnak aposztrofált – személy, akinek a jövő évadban bemutatják a színművét.

A mai napon héttől a Katona József Színház Szentivánéj című előadását lehet megnézni (erről korábban itt írtunk), egy igazi, fiataloknak szóló, könnyed színművet, amit a Színművészeti Egyetemen idén végző Erdeős Anna rendezett. Kedden héttől a K2 Színház (a Kaposvári Színművészeti Egyetem hallgatói által létrehozott színház) Volt egyszer egy Heléné című előadását játsszák, míg szerdán háromtól szintén a kaposvári egyetemistáké a főszerep A Dohány utcai seriff című előadással, aminek a szövege a vészkorszak alatt elhurcoltak visszaemlékezéseiből áll össze, és teljes sötétben játszódik.

Fotó: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Este héttől a TÁP Színház / Laboda Kornél: Hogy élnek a halak a tengerben? (Tulajdonképpen Periklész) című darabját lehet megnézni, amiről a rendező Laboda Kornél a következőt nyilatkozta: ,,Vegyünk egy elfeledett Shakespeare-drámát (Periklész), tegyünk hozzá tíz fiatal színészt, egy csomó improvizációt, zenét meg vérfertőzést, az egészet rázzuk össze alaposan, aztán csak nézzük, mi jön ki belőle. Jó lesz." Erre van esély, a TÁP Színházról már írtunk párszor, olyankor jó volt.

A darab után este fél kilenckor kerül sor a Titánium pályázat eredményhirdetésére, ez lesz egyben a szemle hivatalos záróprogramja is, még nem késő csatlakozni!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.