Mese habbal, hab nélkül

Olvasási idő kb. 2 perc

A Katona Sufnijában egy hollywoodi románc kel életre a fanyar humorú, örökké esős Skóciából.

Szentivánkor van az év leghosszabb napja, már ami a napsütötte órákat illeti. Persze ez szinte mit sem számít, ha az ember Skóciában, jelen esetben Edinburghban él, ahol úgyis mindig esik az eső. A történet szempontjából sem különösebben érdekes, hogy éppen Szentiván éjszakája van, sőt tulajdonképpen a férfi és a nő tökéletesen függetlenek mind az időjárástól, mind a helyszíntől, egyedül az fontos, hogy találkoznak.

Galéria ikon

13

Galéria: Szentivánéj
Fotó: Kállay-Tóth Anett / katonajozsefszinhaz.hu

A Katona József Színház Sufnija adott lehetőséget a végzős rendezőszakos Erdeős Annának, hogy színpadra állítsa David Greig Szentivánéj című írását. Ő pedig jól döntött, amikor Pelsőczy Rékát és Kocsis Gergőt választotta ki a kétszereplős darabhoz színészeknek. Helena és Bob története egy pubban kezdődik, ahol a 35-ös válóperes ügyvéd Helena, mivel hiába vár nős szeretőjére, a mellette levő asztalnál iszogató, 35-ös, piti bűnöző Bobra fanyalodik, eredetileg egyetlen éjszakára. A véletlenek közjátéka miatt azonban innentől kezdve folyton egymásba gabalyodik Helena és Bob hollywoodi vígjátékok gegjeire épülő története, hogy ha nem is ömlengve, de elérje végső rendeltetését a happy endet.

És míg mindez bekövetkezik, alig másfél óra röppen el, ami pont annyi, amennyit az ember még szórakozni tud rajta. Bob, aki majdnem balek, de valahogy mégsem, úgy dönt, hogy elveri a főnöke 15.000 fontját egyetlen éjszaka alatt Helenával, aki éppen egyik testvérének lagziját teszi tönkre másnaposan. Kalandjaik alatt aztán végig eszük ágában sincs bármi komolyabb kapcsolatba kezdeni, de az, hogy végül együtt hagyják maguk mögött az esős Skóciát, borítékolt.

Galéria ikon

13

Galéria: Szentivánéj
Fotó: Kállay-Tóth Anett / katonajozsefszinhaz.hu

Fanyar humorral írta Greig ezt a történetet, amit csak darálva lehet eljátszani, pörgetve a cselekményt, úgy hogy a szereplők mesélők is egyben. A Szentivánéj egy ponyva, amit dalokkal spékeltek meg, amikre azonban már másnap alig emlékszünk, mint ahogy arra is csak homályosan, hogy vajon miért kezdhetett el a legváratlanabb pillanatokban bömbölni a Carmina Burana.

A darab nem is ezek miatt jó, hanem a szöveg ritmusa miatt, pláne, ha az olyan gyakorlott nyelvekre simul, mint amilyen Pelsőczyé vagy Kocsisé. Ők pedig, élve a beszédgyakorlati leckének is felérő szövegmennyiséggel, levegőt venni se hagynak a nézőknek, akik pedig szorgalmasan kapkodják a fejüket a két szereplő párbeszédének és a narrálásának pingpontmeccsbe illő váltakozásaira.

A díszlet is zseniálisan dolgozik a színészek keze alá, az ötletes megoldásokat Taksás Mihály álmodta színpadra, és nincs benne semmi felesleges elem, minden kellék a díszlet szerves része, még maguk a mellékszereplők is.

A rendezői koncepció feltehetően pusztán a szórakoztatás lehetett, és erre igen nagy szükség is van. A Szentivánéj pedig úgy teljesíti szinte túl is ezt, hogy közben nem akar többnek látszani, mint ami: kellemesen eltöltött másfél  akiábrándultságból kiutat kereső, vagy magukat csak egyszerűen jól érezni akaró felnőttek számára.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.