Ezer liter bortól lett kóser a Kazinczy utcai mikve vize

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Budapest egykor kóser gasztronagyhatalom volt, mára ebből már nem sok maradt. Túrán jártuk végig az egykori ikonikus helyeket.

Vallásos zsidónak lenni Budapesten – nincs ennél nagyobb szívás. Legalábbis ez derült ki, amikor a BUPAP (Budapesti Aszfaltprojekt) és a Negyed6Negyed7 Fesztivál keretében szerveztek azoknak egy sétát, akik jól bírták a hideget és a szelet.

A Kosher Budapest egy gasztroséta, ahol Budapest, illetve az egykori zsidónegyed, a VII. kerület ikonikus és kevésbé ismert helyeit lehet bejárni Fűszeres Eszter gasztroblogger és Merker Dávid szociológus vezetésével.

A Kéthly Anna téren gyűltek össze azok, akik a hideg idő ellenére bevállalták a túrát. Egy gyors zsidósági továbbképzés után (kik az ortodoxok, mitől neológ a Dohány utcai zsinagóga, stb), máris a kóserságban mélyedtünk el, amiből hamar kiderült, hogy az élet egyáltalán nem egyszerű, főleg ha kóser marhára fenjük a fogunkat. Hiába volt ugyanis 11 kóser szalámigyár korábban Budapesten, de ennek ma már nyoma sincs, olyannyira, hogy a minőségi marhahúsért Bécsbe kell utazni.

Galéria ikon

10

Ma már kevés ortodox él Budapesten
Galéria: Kóser séta
Fotó: divany.hu

A Kazinczy utcai mikve furcsa hely. Ide csak a legvallásosabbak járnak, férfiak és nők egyaránt, hogy rituálisan megtisztuljanak. De hogy jön a kóserság a fürdőhöz? A dolog nem is olyan bonyolult: úgy, hogy az edényeket ugyanúgy meg kell tisztítani, mint a testet, legalábbis ha valaki komolyan veszi a vallási szabályokat.

A víz mellett tűz is várt minket, az összedobált tábortűzre került a hamec (kovász), az egész évben gyűjtögetett tészta, melynek egy darabját a gondos háziasszony mindig eltette. Akinek hamece nincs, az a kovásszal vagy élesztővel készült ételeket vetheti a tűzre, ugyanis pészahkor egy rendes háziasszony lakásában bizony egy morzsa sem maradhat ezekből.

2004-ben a mikvét teljesen felújították, amit olyannyira komolyan vettek, hogy egy haszid vízvezetékszerelő dolgozott rajta, aki minden hétvégén hazarepült Amerikába, hogy ott ülje meg a szombatot. A mikvébe csak természetes eredetű víz kerülhet, ezért a Kazinczy utcai ház tetején gyűjtik az esővizet, illetve az udvarban is felfogják azt. Ehhez azonban kóserrá kellett tenni a vizet, mely nem volt egyszerű: 1000 liter vörösbor került bele, amit aztán kiszivattyúztak belőle, és így tették a törvényeknek megfelelővé a fürdőt. (A séta alkalmával sem a női, sem a férfi részlegbe nem nézhettünk be, az előbbi csak naplemente után látogatható, az utóbbiban pedig az ünnepre készültek).

Egy laza ugrással innen máris a tiszaeszlári vérvádnál és Solymosi Eszternél járunk, illetve a kóserság és a gyilkosság kapcsolatánál, melynek történetébe Merker Dávid avatott be minket a zsinagóga udvarán.

Repkedtek a Weiss-féle pékség, a Polatsek Ede üzeme és a Stern-étterem szavak, miközben az is kiderült, hogy a macesznek 18 perc alatt el kell készülnie, hogy ne kerüljenek bele az élesztőbaktériumok. Ez elvileg nem ördöngősség, de a legtöbben pont ezért már inkább boltban vásárolják. Azt pedig nem tudom, hányan tudják, de a Kőleves helyén valaha egy húsüzem állt, ahonnan táviratban lehetett árut rendelni, és a pincéjében tárolták a felfüstölt árut.

A sétát azoknak ajánljuk, akik valamennyire képben vannak a kósersággal, szívesen nézegetnek régi házakat, és jó a fantáziájuk, azaz el tudják képzelni, hogy ahol most a gangon ruhát teregetnek, ott valaha szalámit gyártottak, vagy maga Stern úr szolgálta fel a fogásokat. Extraként ajánljuk a Fröhlich cukrászdát, ahol olyan békebeli süteményekkel lehet találkozni, mint a flódni, a rugelach vagy a hámántáska.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.