"Ami nem működik, azon gyúrok, de nem sírok"

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tíz év telt el Sena Dagadu első szólólemeze óta, nem stresszelt rá, ahogy általában semmi mással se teszi.

Sena Dagadu énekesnővel második önálló nagylemeze, a Lots of Trees kapcsán találkoztunk, aminek múlt pénteken volt bemutató koncertje. A ghánai-magyar előadó - aki amúgy az Irie Maffia énekesnőjeként is lehet ismerős sokaknak - elégedett az Akváriumban tartott bulival, de úgy véli, hogy egyáltalán nem ártott, hogy a múlt évben néhányszor már előadták a lemezen található dalokat. "Az volt ebben a legjobb, hogy viszontláttunk egy csomó mindenkit, akik így már velünk énekelték a dalokat" - kezdte Díványnak adott interjúját. "Nagyon vegyes közönségünk volt, ami szintén izgalmas, fiataloktól az idősebb korosztályig keveredtek az emberek. De ez érthető, hiszen az Irie Maffia sokkal szűkebb réteget vonz, így fordulhatott elő, hogy ezen a koncerten változatosabb volt a közönség."

Galéria ikon

6

Galéria: Sena
Fotó: divany.hu

Sena, aki nem panaszkodhat rutintalanságra, azt állítja, a színpadon töltött hosszú évek ellenére is még mindig izgulós típus, függetlenül attól, hogy éppen kivel ad koncertet. Művészi tevékenysége ugyanis több mint szerteágazó: ő nemcsak Sena Dagadu, valamint az Irie Maffia énekesnője, hanem megannyi más zenei projekt aktív részvevője. "Már délután négytől ott izgultam, mindenkinek az idegeire mentem" - vallja be, majd rögtön nevet, hogy á, valójában nem is, hiszen fel voltak készülve és így remek koncertet adtak. "Ilyenkor csikar a gyomrom, türelmetlen vagyok, de mikor elkezdődik a buli, akkor már szeretem."

Ahogy a lemezbemutatóknál lenni szokott, a pörgés nem áll meg, bár a Lots of Trees nem egy túl sűrűn előadható lemez, viszont az Irie Maffiával jelenleg is felvételeket készítenek az új albumukhoz. "Igazából ez egy egymásba nyúló folyamat, nem igazán szeparálódnak a dolgok. A Sena felállással nincs túl sok koncertünk, de nem is akarjuk lestrapálni magunkat, meg ez nem is az a partizós fesztivál koncert, ez más útvonal. Egy őszi turnét ugyan tervezünk Franciaországba és a környékére, de itthon inkább az Irie Maffiával fesztiválozunk, szóval unatkozni nem unatkozunk."

A francia kapcsolatot egy véletlennek köszönheti, ugyanis egy ottani szervezőnek beindult a fantáziája a Sena szóló projektre. "Magától kezdte el szervezni ezt az egészet, hogy legyen kint is lemez, meg koncertek is. Javarészt kiadókat vont be ebbe, ami jó, hiszen Franciaország hatalmas, jól bejáratott zenei közeggel rendelkezik. Ghána és Magyarország is elmaradottabb ebből a szempontból, nincs még ennyire szervezett állapotban."

Ezenkívül szinte természetes, hogy Ghánában is előfordul énekesnőként is, de csak nagyon keveset. "A távolból nehéz jelen lenni és sajnos nem keresek annyit, hogy fél évet itt, fél évet ott töltsek" - mondta, és hamar kiderült, hogy alapvetően a hideg is közrejátszik a nagy elvágyódásban. "Ha megtehetném minden évben oda menekülnék a télből."

Galéria ikon

6

Galéria: Sena
Fotó: divany.hu

Saját életútját nem tartja mesebelinek, sokkal inkább kalandosnak. Tizennyolc volt, amikor megérkezett Budapestre, hogy elvégezze a brit University of Hertfordshire Business School kihelyezett tagozatát, nővérével együtt laktak. Az első évben nem iratkozott be, inkább csak lógott, ekkor találkozott a DJ haverokkal, de arról, hogy a zenélésből éljenek, ekkor még szó sem volt.

"Akkoriban sok szabadidőm és kevés pénzem volt. Inkább eliszogattuk, amink volt, semmint félreraktuk volna. Diákmunkákból éltem, hoszteszmunkákat vállaltam, hogy ellegyünk. Szerettük a hiphopot, a dancehallt, mentünk, ahova hívtak, jelképes pénzért. Mangoékat amúgy is hívták már, mentünk mi is velük, hiszen eleinte mit érdekelt minket a pénz! Sokan is voltunk, inkább csak örültünk, ha leihattuk a fogyasztást. Sokáig a főiskola mellett zenélgettünk, de megélni belőle... a mai napig mindenki nagyon sokféle dolgot csinál, hogy meg tudjon élni."

Bár 2001-ben még nem éltük a tehetségkutatók korát, a TV2-nek volt egy Popsztárok című próbálkozása, amibe néhány ismerőse jelentkezett is. "A suliból két lány is indult, fűztek, de ehhez nekem közöm nem volt. Valószínűleg így gondolnám most is" - felelte kérdésünkre, amiben azt latolgattuk, hogy ha most érkezne az országba nekifutna-e ilyesminek. "Már akkor is tudtam, hogy nekem ehhez nem fűlik a fogam, nem ez lesz az utam."

Ettől függetlenül nem jellemző bármiféle tudatosság a karrierjére, sokkal inkább sodródott az eseményekkel. Első lemeze, a First One tíz évvel ezelőtt előtt került a polcokra, de mivel nem az a múlton rágódós típus már arra is alig emlékszik, miket gondolt akkoriban, nemhogy arra, mi változott azóta. "Ez az egész egy tök jó utazás volt. Minden, még a hülye döntések is, nemhogy a hatalmas koncertek, mind nagyon izgalmasak. Egy csomó mindent ugyanúgy csinálnék, nem lettem sokkal okosabb. Persze jobban látom a lehetőségeim, tudom, kivel akarok és tudok együtt dolgozni. Kialakultak a szoros kapcsolatok, és sokat tanultam a hangommal kapcsolatban. Az biztos, hogy sok szerencse és rögtönzés van benne. Amúgy végig improvizáltam."

Galéria ikon

6

Galéria: Sena
Fotó: divany.hu

Általában elmondható, hogy Senát sok ember veszi körül. Nemcsak a munkában, de otthon is szeretik a nyüzsgést, és ezen keveset változtatott, hogy férjével, Élő Marcival már két és fél éves kislányukat is nevelik. "Sok emberrel dolgozunk, nagy a zenész család, bármit kitalálok a barátaim jönnek és feljátsszák nekem. Hát, igen, ezek inkább férfiak, mert túl sok nő egy szobában, az nekem erős. Viszont ezekre az emberekre szükségem is van, sok a felfedezés, a segítségnyújtás egymásnak, meg a cserebere. És színpadon is nagyon szeretem ha sokan vagyunk, ha sokunk energiája összegyűlik."

Annak ellenére, hogy Sena jobban bírja a pasikat maga körül, nemhogy meglepődött volna, amikor lánya született, de egyenesen előre tudta, hogy az lesz. "Már azelőtt tudtam, hogy lányom lesz, mielőtt lányom lett. Nem nagyon éneklek Kekelinek, mert folyamatosan az én hangomat hallja, hiszen a stúdió ott van a házunkban. Azért szereti a zenét, sokat van zenészekkel, ez átjön" - mondta, de kérdésünkre elárulta a következő gyerekkel még várnak egy kicsit. "Tervezünk még gyereket, de nem idén. Most próbálunk előrehaladni az életben, nagyon sok energiánk van ebben, a koncertek, a lemezek mind-mind komoly anyagi befektetést is igényelnek, nemcsak elhivatottságot. Ez a megélhetésünk és a szenvedélyünk együtt, mindent erre tettünk fel."

Összességében könnyű megállapítani, hogy Sena Dagadu tényleg egy elégedett, jó kedélyű énekesnő, akiből nem árad se a panasz, se a negatív energiák, és még a politika felemlegetése se hozza ki a sodrából. "Nincsen semmi bajom. Lehetne, ha nagyon rá akarnék stresszelni, de inkább nem akarok. Ami nem működik, azon gyúrok, de nem sírok. Az én képzeletbeli világomban politika nem is létezik. Vannak témák, amik szembetűnnek, és tudom, hogy mi folyik körülöttem, de a zeném miatt beszélgetnek velem az újságírók, a zeném pedig nem erről szól."

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.