Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Harry Potter szerzőjének új könyve remek lett. Mármint azoknak, akik tudnak értékelni egy meglehetős pontossággal kivitelezett gyomronrúgást.
Nem könnyű, nem vidám, de nagyon jó könyv lett J. K. Rowling felnőttregénye, az Átmeneti üresedés. Mármint azoknak, akik tudnak értékelni egy meglehetős pontossággal kivitelezett gyomronrúgást. Az Átmeneti üresedés egy angliai kisváros, Pagford életébe kukkant be, éppen abban a pillanatban, amikor a városi tanács egyik tagja, Barry Fairbrother tragikus hirtelenséggel meghal. A történet innen indul, és Barry halála szépen komótosan veti a hullámokat.
Ez az esemény nem csak a feleségére és a négy, hátramaradó gyerekre van hatással, persze biztosan rájuk is, de erről tudunk meg a legkevesebbet. A személyes szál mellett – vagy leginkább helyett, elindul a helyezkedés a megüresedett pozícióért, és elindul a harc, ami arról szól, megszabadulhat-e a tipp-topp kis Pagford a városka szélén terjeszkedő Parlagtól, a szakadt negyedtől, annak drogrehabilitációs klinikájától, a tipp-topp iskolába bejáró proligyerekektől. Barry halálával borulhat a városi tanácsban addig létező éppencsak-egyensúly, amit mindkét tábor vehemensen próbál a maga javára fordítani.
Nincs látványos nagy történet, olyan Harry Potteres, világmegmentős értelemben, csak hét család, akiknek az életébe komótosan, napról napra haladva vonódunk be egyre jobban. A szereplők is hétköznapiak, de szerethető figurák nemigen vannak, olyan meg, akivel azonosulni szeretnénk végképp nincs. De nem menekülhetünk, egyikükben-másikukban magunkra, a barátainkra, a családunkra, a kollegáinkra és főnökünkre ismerünk. Nem lehet úgy olvasni, mint egy fikciót, mert az egész túlságosan is valóságos ahhoz, hogy kívül helyezkedjünk rajta.
Az egyes emberek privát kis nyomora, kisebb-nagyobb gyengeségei, rejtegetett titkai is szépen fokozatosan tárulnak fel: van itt igazi családnyomorgató rohadék, heroinista anya, aki helyett kamasz lánya küzd a család egybenmaradásáért, de ennél sokkal hátborzongatóbbak a többiek, azok az úgynevezett átlagemberek, akik életében Rowling egy sebész precizitásával vájkál, és mutat meg egyre többet a kapcsolataik álságosságáról, a kifelé mutatott szép kép és az igaziból létező élet közötti szakadékról.
Ahogy halad a történet, úgy lesznek egyre látványosabbak az egyes házasságok évtizedes megoldatlan koloncai, lázadnak a kamaszok az őket alig ismerő szülők ellen, keverednek össze a tanácstagi pozícióért folytatott harcban a privát és a közösségi konfliktusok, a harc eszközei pedig úgy lesznek egyre méltatlanabbak - és az adott kontextusban mindig tökéletesen érthetőek is.
J. K. Rowling, vagy ahogy többen ismerik őt, Harry Potter szülőanyja biztosan nem volt könnyű helyzetben, amikor a sorozat lezárása után felnőttkönyv írásába kezdett. De az Átmeneti üresedéssel megugrotta a lécet, kíméletlen, de elgondolkoztató könyvet írt. Biztos vagyok abban is, hogy nehezebben emészthetősége miatt ez soha nem lesz akkora siker, mint a Harry Potterek. Nem tudom, mit tanult meg Rowling az utóbbi években az emberekről, de végig az az érzésem volt: jól ismer, de nem nagyon szeret minket.
