Olvasson inkább villamoson!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha gyakran olvasgat közlekedéskor, ne lepődjön meg, ha lefotózzák közben. Ez csak az Utazó Olvasó lehet, akik a könyvre kíváncsiak az ember mögött.

Az Utazó Olvasó egy, a Facebookon jelen lévő közösség, akik a várost járva azt fotózzák, utazás közben ki olvas – különös tekintettel arra, hogy mit. Mint az oldal egyik gazdája, Takács Eleonóra elmondta, tavaly augusztusában találták ki, hogy legyen Facebook-oldaluk. "Egy ismerősöm kiposztolt egy szuper blogot, ahol egy New York-i fotós lány a metróban utazó olvasókat fotózza. Imádtam nézegetni a képeit" - mesélte a Díványnak Takács Eleonóra. "Elkezdtem mindenkinek ajánlgatni. Egy barátnőm felsóhajtott a blog láttán, hogy milyen jó is volna így meglesni, ki mit olvas Magyarországon utazás közben. Tényleg! De jó lenne! Egy barátom ajánlott egy tehetséges fiatalembert, aki jól fotóz és így lett."

Galéria ikon

11

Galéria: Olvasson inkább villamoson!
Fotó: Juhász István

Az Utazó Olvasó fotóit Juhász István készíti, és bár az oldal like-olói is gyakran küldik be saját készítésű fotóikat, ezek mégis ritkán kerülnek ki. Szó sincs sznobériáról, kizárólag praktikussági okai vannak: a rossz fényviszonyok miatt többnyire nem készülnek túl jó minőségű amatőr képek. "A fotók élvezhetősége miatt kellett olyan ember, akinek van jó felszerelése, tud fotózni és utómunkát csinálni. Egyelőre csak István fotóz, de tervbe van véve nyárra egy olyan "rovat", hogy ki mit olvas nyaralásos utazás közben. Ez majd beküldős lesz."

A Goethe Intézet Utazó antológiát ajándékoz

Február 14-én délután négy órától mindenképp érdemes lesz olvasni, amikor a 4-6-os villamoson utaznak, a Goethe Intézet ugyanis valamennyi, a nagykörúti villamoson olvasó utasnak antológiát ajándékoz. A válogatás tizenhét kortárs német nyelvű szerző tizenhét irodalmi művéből kínál részleteket tizenhét fordításban, a kiadványban található kupon pedig ajándékkönyvre váltható be a Goethe Intézetben. És talán még az Utazó Olvasók közé is felkerül.

Az oldal készítői maguk is előszeretettel használják olvasásra a tömegközlekedést, igaz, többnyire csak a hidegben, mert nyáron kerékpároznak, ilyenkor a fotós kizárólag az Utazó Olvasó miatt BKV-zik. Azt már jóval nehezebben állapítják meg, hogy mennyire népszerű az utazó olvasás, szerintük ez függ attól, hogy mikor, hol és melyik járatról van szó, valamint erősen évszakfüggő is. "Amerre és amikor István közlekedik, határozottan többen olvasnak rossz időben, az őszi-téli hónapokban. Nyáron vadásznia kell a járműveken olvasókra."

Meglátásaik (és fotóik tanúsága) szerint az e-könyv olvasás még nem nagyon terjedt el a hazai békávézók között, de határozottan elmelkedik a számuk évről évre. Juhász István, a fotós ennek ellenére ritkán kérdezi meg az utast, hogy mit olvas. "Nem szeretem kizökkenteni az olvasókat mikrovilágukból, már csak azért sem, mert ha például engedélyt kérnék a fotóra, akkor elveszne az egész természetessége. Általában sikerül lelesni, hogy milyen könyvet olvasnak" - mondta. "Ritkán, de olykor adódik olyan is, hogy belefotózok a szövegbe, aztán otthon kinagyítom amennyire lehet és jöhet a Google."

Galéria ikon

11

Galéria: Olvasson inkább villamoson!
Fotó: Juhász István

"Természetesen előfordul olyan is, hogy a fotók elkészítése után megszólítom az olvasót és megkérdezem, hogy mit olvas. De olyan még nem volt, hogy elhajtottak volna, inkább az a meglepő, hogy az esetek többségében nem is firtatják kérdésem okát. Megköszönöm az információt, aztán szépen elköszönök, ők meg újra elmerülnek a szövegben. Mintha teljesen szokványos dolog lenne, hogy egy idegen a könyved felől érdeklődik. De ha megkérdezik, hogy miért kíváncsiskodom, akkor el szoktam árulni. Ami biztos, hogy mindig gyorsnak kell lennem, mert sosem tudhatom, hány megállónyi időm van egy fotó elkészítésére."

Mivel azonban az Utazó Olvasó senkit nem szeretne megsérteni jogaiban, Takács Eleonóráék kiírták a bemutatkozó részbe, hogy akinek a képe kikerült az oldalra, de ezt nem szeretné, jelezze és azonnal leveszik. "Erre volt is már példa. Így próbáljuk azt elkerülni, hogy bárkit is megbántsunk, vagy jogait sértve érezze. Ezt az oldalt azért hoztuk létre, hogy mindenki élvezze a képeket, találjon rá ismerősökre (amire szintén volt példa), új könyvekre, és hogy hirdessük: utazva olvasni jó!"

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.