Mit ununk majd idén karácsonykor?

Olvasási idő kb. 4 perc

Kedves tévéadók, ezeket a filmeket már láttuk eleget, nem lehetne valami mást? Kedves olvasók, önöknek volna jobb ötletük?

Az ünnepek előtt és alatt az összes tévécsatorna előveszi azokat a filmeket, melyeket már tavaly is elővettek, meg azelőtt, meg tíz éve, mi pedig idén már tényleg nem szeretnénk újra látni őket. Választási lehetőség pedig lenne bőven, hiszen a filmtörténelemben készültek már igazán élvezhető alkotások is, a kertévék szerint mi mégis állandóan csak a karácsonyt gyűlölő zöld szörnyeket, foglalkozási balesetet szenvedő Télapókat és otthon maradt, betörőket szopató kiskölyköket akarunk nézni. Kedves tévécsatornák, itt a lista, mit nem szeretnénk harmincadszorra is látni, kedves kommentelők, Önöknek pedig itt a lehetőség: javasoljanak kevésbé elcsépelt, sőt, akár jó (de azért lehetőleg karácsonyi témájú) filmeket!

Igazából szerelem

Igen, ez még a vállalhatóbbak közül való, de valljuk be: 2003 óta minden évben megnézni, na, ennyire azért nem jó. Oké, igazi sztárparádé, köztük Oscar-díjas színészekkel, köztük a brit nagyágyúkkal, de mindenre ez sem mentség. A rendező, Richard Curtis valószínűleg biztosra akart menni, hiszen mindent felhasznált, amit csak lehetett, hogy egy népszerű karácsonyi filmet tegyen az asztalra, így aztán persze tele is lett a mű elcsépelt klisékkel: ünnepi készülődés, romantikus szerelmi vallomás a szállingózó hópelyhek alatt, emberi oldalát táncban megmutató politikus, kapuzárási pánikban szenvedő középkorú főnök, valamint cuki (és persze szigorúan plátói) gyerekszerelem.

Grincs

Jim Carrey mimikája amúgy is ijesztő, de valamiért amikor zöldre is maszkírozták hozzá dr. Seuss meséjének filmváltozatához, azt Amerikában igencsak díjazták (a bemutatását követő három hét alatt több mint 170 millió dollárt hozott). Európában viszont kevésbé épült be a karácsonyi köztudatba dr. Seuss mesekönyve, talán ennek köszönhető, hogy sokan egyszerűen csak idegesítőnek tartják a filmet. Lehet találgatni, vajon az elcsépelt karácsonyi frázisok, vagy Carrey vicsorai miatt.

Télapu

Speciális tudásanyagra lesz szüksége annak, aki egy napon arra ébred, hogy ő a Mikulás. Pánikra semmi ok, a Télapu-trilógiában minden tudnivaló benne van, azaz: miképp kell bánni a rénszarvasokkal; hogyan küzdjünk meg a területüket védelmező kutyákkal; mit tegyünk, ha nincs kémény a ház tetején; vagy ha Mikulásként börtönbe kerülünk, hogyan szabaduljunk ki onnan? Szóval, ha Tim Allenhez hasonlóan, karácsony reggelén nagy pocakkal és hosszú, fehér szakállal, piros kezeslábasban ébredünk, akkor mindenképp nézzük meg ezt a gyorstalpalót, a rossz hír azonban, hogy ha nem változunk Mikulássá, akkor nem sokat veszítünk azzal, ha (idén végre) egészen véletlen elmulasztjuk.

Reszkessetek, betörők!

Az egykori gyereksztár, szegény Macaulay Culkin már rég felnőtt droghasználó, aminek szerintünk simán lehet köze ahhoz is, hogy mióta elkészültek, egy karácsony sem múlhat el valamelyik (vagy az összes) Reszkessetek, betörők! film nélkül. Kár, mert ezeknek, akárcsak a főhősnek, mára már teljesen elkopott a varázsuk. A fiatalabbakat talán még leköti, ahogy Joe Pesci és Daniel Stern rendre belesétálnak a gyerekes csapdákba, a tapasztalt apukák és anyukák viszont valószínűleg inkább a szaloncukrokat kötözgetik, mintsem hogy ötvenedszerre megnézzék a trilógiát.

Hull a pelyhes

Arnold "Terminátor és kaliforniai kormányzó" Schwarzenegger pályája során néhányszor belekóstolt a vígjátékok világába, és nem, csak nem adta fel. Pedig kapott jópár őszinte kritikát, ezek ellenére mégis elvállalta az egyik legelcsépeltebb karácsonyi kliséfilm főszerepét, és elfoglalt üzletemberként próbálja megkaparintani a tökéletes ajándékot kisfia számára: ez nem más, mint a gyerekek nagy álma, az akcióhős Turbo Man. Szintén filmes klisé, ahogy az elfoglalt üzletemberek általában még a szeretőjüknek szánt szexi csipkebugyit is a titkárnővel vetetik meg, ezt az egy klisét azonban kihagyták a filmből, mert akkor nem lett volna alapkonfliktus. Elfoglalt Üzletember Apuka tehát az utolsó pillanatban, Szenteste napján indul beszerezni a játékot, amiből persze már kiárulták a raktákészletet, és mivel nem ő az egyetlen, aki szemet vetett rá, így elindul az erőltetett poénokkal teli harc az utolsó darabokért az apukák között.

Bridget Jones naplója

Az Igazából szerelem párdarabja, a szinglik kultfilmje, amióta kijött, minden év karácsonyán sugározza a tévé. Alapvetően vicces és szerethető, persze, csak ha valakit nem idegesít halálra egy komplexusokkal teli, súly- és fehérneműproblémákkal küzdő, szerelmet kereső szingli. Aki viszont sajnos - a rengeteg vetítésnek köszönhetően - mára egyre többeket idegesít. Így egyre kevesebben vannak, akik még mindig megmosolyogják Marc Darcy rénszarvasos pulcsiját, a tűzoltósági jelenetet, vagy a híres nagyibugyit.

Holiday

A dupla Bridget Jones: a sztori két frissen összetört szívű szingli (mi más?) nő történetét mutatja be, akik otthont cserélve próbálják meg átvészelni a karácsonyt - természetesen a gyűlölt férfiak nélkül. De hahó, karácsonyi filmben vagyunk, persze, hogy nem így lesz, még újév előtt duplán jön a szőke herceg is, nem véletlen, hogy a film sokáig a kritikusok fő célpontja volt. Nemcsak a mesterkélt jeleneteket húzták le (a látványos műhóval az élen), de a színészek, Cameron Diaz és Kate Winslet teljesítményét is. Hiába adják le sokadszor, nem tudjuk ajánlani - hacsak ön nem összetört szívű szingli, aki épp Londonba/Los Angelesbe készül, hogy ott cserelakásban töltse az ünnepeket. Csak hogy tudja, mire számítson.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.