Elstartolt az első Rakéta Fesztivál

Olvasási idő kb. 2 perc

A lengyel Off mintájára idén először rendezik meg a Rakéta Fesztivált Budapest több helyszínén.

Idén először rendezik meg Budapesten a Rakéta Fesztivált, és aki nem tudja, mi ez, ne tűzijátékra készüljön, hanem koncertekre. Ahogyan Facebook-oldalukon írják magukról: „amolyan magyar Offként, de legalább egy Creepy Teepee-ként” szeretnék kiegészíteni a nagyobb magyar fesztiválokat.

A lengyel Off Fesztivál (ami 2005-ben indult), és a Creepy Teepee (ami 2009 óta létezik) egyaránt szakítottak a mainstreammel, és a "csináld magad" jegyében szerveződnek a fellépő zenekarok (vagy kisebb koncertszervező ügynökségek) tagjainak munkájával. Így a Rakéta Fesztivál szervezői közül is akadnak jópáran, akik színpadra is lépnek a hét során.

Fotó: tumblr.com

Az első magyar „csináld magad” fesztivál célja, hogy az eddig inkább csak interneten verbuvált közönség végre élő fellépésen is találkozhasson az előadókkal. A koncerteket nem egy helyszínre zsúfolták, Budapest több szórakozóhelye és utcája ad helyet a kezdeményezésnek. A július utolsó hetére szervezett eseménysorozat olyan fellépőket sorakoztat fel a Budapest elé, akiket érdemes megismernünk, ha eddig még nem találkoztunk velük. Fellép többek között a Broken Cups, az amerikai Raindrops on Spiderwebs, a holland Long Way Down, a Fancy Dress Party, A Csodálatos Kula Zenekar (The Kula Band), Hó Marci, a Le Hjärta, a hálaszobapop műfaját képviselő Halál Judit, és a lo-fi, post-punk Somersault Boy is. De ott lesznek a Gumipop & Holalo és a Designer Drums DJ-i is. Ha az ismerkedés mellett dönt, a fellépők ennél részletesebb névsorát a fesztivál Facebook-oldalán találja.

A helyszínek: Hunnia, Gozsdu Manó Klub, Toldi Mozi. A napijegy 500, a bérlet 1000 forint.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?