Pop, csajok, Nick Hornby

Olvasási idő kb. 3 perc

Ma 55 éves a zene- és focirajongás, valamint az elbénázott párkapcsolatok angol krónikása.

A Pop, csajok satöbbi, vagy az Egy fiúról című könyvek írója ezekkel a regényeivel belevéste nevét a modern irodalom plexifalába, és még mindig csak 55 éves.

Pop, csajok satöbbi

Hornby 1957. április 17-én, ma 55 éve született Redhillben, az Egyesült Királyságban. Művei többnyire a zenéről, a sportokról, a zátonyra futott emberi kapcsolatokról, valamint az örök fiatalság üldözéséről szólnak. Első kiadott munkája az 1992-es Fociláz volt, egy önéletrajzi ihletésű könyv, melyben Hornby az Arsenal focicsapathoz fűződő fanatikus szurkolói élményeit vetette papírra. Ezért a művéért 1992-ben megkapta az Év legjobb sportkönyvének járó díjat Nagy-Britanniában. A könyvből később filmet is forgattak Egy férfi, egy nő és egy focicsapat címmel, Colin Firth főszereplésével az Egyesült Királyságban. Ahogy akkoriban írta egy kritikus, Hornby ezzel a könyvével már „az első szezonjában bejátszotta magát az angol válogatottba”, és azóta is ott van, sőt, a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című regényeivel már a világválogatottba került.

Hornby a Fociláz sikerén felbuzdulva cikkeket kezdett írni, melyeket a Sunday Times, a Time Out és a Times Literary Supplement közölt az irodalmi rovatában, ezt követően zenei kritikákat írt a The New Yorkernek. Második könyve, egyben első regénye, a Pop, csajok satöbbi 1995-ben jelent meg. A regény egy zenebuzi lemezboltos fiúról és a gajra ment kapcsolatairól szól, és persze ezt is megfilmesítették. 2000-ben mutatták be a mozik, a főszerepet John Cusack játszotta, és mindenhol hatalmas kasszasiker lett. 2006-ban még Broadway musical is készült belőle, amely a mai napig telt házas előadásokkal megy.

Harmadik regényét, az Egy fiúrólt 1998-ban adták ki, főhőse Will, a menő, 38 éves londoni fickó, aki gazdag, nőtlen, gyermektelen, és miután rájön, hogy fektethető nők felhajtására remek terep a magányos szülők klubja, kitalál magának egy kisfiút. A róla szóló mesékkel felfegyverkezve már egész jól tarolna az egyedülálló anyák közt, mikor becsöppen az életébe egy valódi kissrác, a 12 éves Marcus, aki Willben látja a megoldást zűrös életére. 2002-ben filmes adaptáció készült ebből is, főszerepben Hugh Granttel.

Egy fiúról
Fotó: Universal Pictures

Hornby következő Hogy legyünk jók? című regénye 2001-ben jelent meg, 2002-ben  elnyerte vele  a WH Smith irodalmi díjat. A pénz egy részét következő könyvének kiadására költötte. A Beszélgetés az angyallal bevételét jótékony célokra fordította, és egy autista gyerekekkel foglalkozó alapítványnak ajánlotta fel, nem véletlenül: ezzel a rendellenességgel született saját kisfia is.

2003-ban Hornby összegyűjtötte néhány régebbi zenekritikáját, és összeállította belőlük személyes toplistáját "a bennük lévő érzelmi rezonancia alapján", 31 dal címen.

Nick Hornby
Fotó: Photo(c)carolyn Contino/beimages

Hornby Hosszú út lefelé című regénye 2005-ben jelent meg, és ez lesz a következő filmalapanyag, most épp az előkészületi fázisban van a produkció. Betoncsók című regénye  2007. október 16-án jelent meg, és ez az első könyve, amelyik elnyerte a Legjobb tinédzsereknek való könyvnek járó díjat. A főszereplő egy 15 éves gördeszkás, Sam, akinek élete gyökeresen megváltozik, miután a barátnője terhes lesz.

Magyarországon 2008-ban még megjelent Hornbytól egy válogatás is a Vájtfülűek brancsa címen, majd 2009 őszén, nem sokkal a világpremier után megérkezett legújabb regénye, A Meztelen Juliet is, Európa Könyvkiadó gondozásában. Ez témájában és hangulatában egyaránt első regényéhez, a Pop, csajok satöbbihez hasonlítható: egy 80-as évekbeli rocksztárról szól, aki kénytelen feladni elszigeteltségét, mikor újra kiadják legnépszerűbb albumát és kapcsolatba kerül legszenvedélyesebb rajongóival.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!