De mit adott nekünk a Monty Python?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok felejthetetlen pillanat mellett azt is, hogy megismerhettük a komikus, író, költő, rendező, forgatókönyvíró és színész Terry Jonest. Brian szépfogú anyja most ünnepelte 70. születésnapját, és 29 év kihagyás után idén újra összerántja a csapatot.

A Monty Python csoport 42 és fél éve debütált a Repülő Cirkusszal a BBC hullámhosszán. Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin és az amerikai Terry Gilliam minden kétséget kizáróan tevékeny és sokoldalú életművet tudhat maga mögött, ami 1969-ben egészen újfajta iskolát nyitott a televíziózásban és filmkészítésben.

Terry Jones Brian anyját is mesterien alakította

Eszünk ágában sincs most eldönteni, a csoport melyik tagja (volt) a legjobb, legrosszabb, legvonzóbb, legkreatívabb, nem célunk a Brian élete kapcsán kitört blaszfémia-vádak felemlegetése, egyszerűen csak szeretnénk megemlékezni erről a példátlan barátságról és csapatmunkáról. Annál is inkább most, mert február első napján töltötte be hetvenedik életévét Terry Jones, aki többek között Az élet értelme című filmben az elképesztően kövér Mr. Creosote-ot alakította, aki egy ordenáré zabálás után, egy utolsó mentalevéltől felrobbanva beterítette személyiségével az egész éttermet. De ő játszotta a Brian életében a főszereplő szép fogsorú anyját is, aki a napkeleti bölcsektől kapott mirhára azt hitte, hogy egy állat, hobbija pedig a kövezés volt, álszakállban.

A walesi származású komikus, író, történész, forgatókönyvíró és rendező adott nekünk egy platónyi forgatókönyvet, egy seregnyi bámulatos alakítást, és persze jónéhány emlékezetes filmtörténeti pillanatot. Többek mellett a 45 epizódot magába foglaló Monty Python Repülő Cirkuszából is számos jelenet forgatókönyve az ő keze munkáját dicséri, és míg a Gyalog Galopp című film Terry Gilliammel közös munka, a Brian életét és Az élet értelmét egyedül rendezte. Ugyancsak ő a rendezője a Tim Robbins főszereplésével készült Erik, a viking című filmnek, melynél a forgatókönyvet is neki köszönhetjük. Írt még történelmi témájú könyveket, verseket, publikált a The Guardianban, a The Observerben és a The Daily Telegraph-ban is. Azok pedig, akik nem voltak sohasem Repülő Cirkusz-rajongók, most egy kicsit fellélegezhetnek, hiszen mint ahogyan tavaly tavasszal kiderült, ő maga is csak néha érezte viccesnek a sorozatot.

Jones 70 éves kora ellenére buzog a tettvágytól, neki köszönhető, hogy idén, 29 évi kihagyás után (utolsó közös filmjük az 1983-as Az élet értelme volt) ismét együtt forgat a csapat még élő négy tagjával (Graham Chapman 1989-en hunyt el). Megrendezi ugyanis az Absolutely Anything című, CGI és élő szereplős filmet, melyben John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin, és Eric Idle ufókat fognak szinkronizálni. Jones elmondása szerint ne egy klasszikus Monty Python-filmet várjunk, de azért érezni lehet majd, hogy mind az öten dolgoztak rajta.

Terry Jones
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.