Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Közlekedési Múzeum működtethető modellekkel, kultikus játékokkal idézi fel egy kor játékiparát a „Szocializmus játékszerei” névre hallgató tárlattal. A kiállítás azt mutatja meg, hogy milyen képet közvetített a gyermekek felé az élet minden területét uraló és irányító állam magáról - és milyenek is voltak valójában a szocialista ipar által gyártott játékok.
Domonkos Csaba, a Közlekedési Múzeum kommunikációs referense elmondta, hogy a kiállítás gyakorlatilag egy teljes szegmenst, az 1945 és 1989 közti időszak mechanikai játékarzenálját próbálja bemutatni. Összegyűjtötték a tárgyalt korszak játékait, melyeket a szocialista táborban gyártottak, terveztek: a Szovjetunióban, az NDK-ban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Kínában és természetesen Magyarországon.
„A játékokat magángyűjtőktől szereztük, de a múzeumnak is már volt egy gyűjteménye. A megnyitó után az RTL klub híradójában elhangzott, hogy csattogós lepke nincs a tárlatunkban, és másnap behozott egy néni egy csattogós lepkét”- idézte fel mosolyogva Domonkos Csaba, majd mesélt arról is, milyen remek érzés számukra a kiállításon sétálva nem is kevésszer hallani a felkiáltást: „Ez nekem is megvolt!”
A kiállítást rengeteg korabeli hangulati elemmel igyekeztek feldobni, korabeli plakátokkal fedték be a kiállítás egyik falát, amelyeket az OSZK-ból hoztak, egy másik falon függtek azok a fotók, amiket az MTI támogatásával sikerült megszerezni. Több olyan fényképet is láthatnak a játékok szerelmesei, amik most először kerültek a nyilvánosság elé.
Kamu-Duplo és a modellvasutak Mekkája
A sarokban pedig archív filmhíradókat nézhetünk és hallgathatunk. Természetesen tárgyalt kor dalai biztosítják a megfelelő zenei aláfestést, és a díszleteket is igyekeztek a 60-as, 70-es évek kirakatművészetének jegyében megtervezni és elhelyezni. Az NDK volt a modellvasutak Mekkája. A nekem-is-volt faktor valóban igen magas ezen a kiállításon, mi is sokszor hallottuk, ahogy apuka izgatottan észlel a sokkal kevésbé izgatott kisfia mellett. Fotósunk is nem egyszer ragadtatta el magát, de Domonkos megnyugtatta, ez a tárlat nagyjából erről, vagyis a nosztalgiáról szól.
„A korszak tipikus játéka ez a Duplónak kinéző építőkocka. Úgy néz ki, mintha Lego Duplo lenne, de vannak kockák, amiket nem lehet összepattintani. Ez a bolgár változat. A koncepció valószínűleg az volt, hogy legyen olyan, mint az eredeti, a minőség és a fejlesztés az lényegtelen. Statisztika és szám legyen, olyan, mintha”- mondta Domonkos.
„Az állami kereskedelem, az állami játékgyártás és a divat között párhuzam vonható. Ugyanis ahogy a divat, úgy a játékok és a játékok használata is változott, évről évre megújult. Úgy, ahogy a divatot Párizsban és Milánóban diktálják, úgy Európa számára a játékok divatját a nagy Nürnbergi Játékkiállításon” - mondta el Janovszki Tamás főigazgató helyettes, akivel a tárgyalt korszak történelmi vonatkozásairól beszélgettünk, miközben az NKD-s modellvasút mellett sétáltunk.
A játékgyártó vagy forgalmazó cégeknek már a második világháború előtt is illő módon képviseltetniük kellett magukat a nürnbergi kiállításon. Amikor a világháború végén, 1946-ban, Churchill fultoni beszéde után legördült a vasfüggöny, és létrejött a keleti blokk, a Szovjetunió uralma alá tartozó országok gazdasági szempontból is függőségbe kerültek a Szovjetuniótól. Ezzel egyidőben mind politikailag, gazdaságilag, iparilag és kereskedelmileg egyaránt elszigetelődtek a Nyugattól.
A játékipar és a szovjet tábor
„Innentől kezdve nem jöttek be magas színvonalú, jó minőségű termékek Németországból és Angliából, ezáltal a szovjet táborba tartozó országok kénytelenek voltak önellátásra berendezkedni. Mit lehetett csinálni? Mindig a fejlettebb dolgokat próbálták leutánozni. A világháború előtt teljesen természetes volt, hogy az iparilag fejlettebb országok ezt a részterületet kielégítették, tehát nem is volt szüksége önálló játékiparra sem Bulgáriának, sem Romániának, sem Lengyelországnak. Ezen országok igényeit részint a Cseh- Morva iparvidék elégítette ki, részint pedig Németország, kisebb hányadban Franciaország és Anglia. Jó minőségűek voltak a játékaik, kedvező áron. Ezt a 2. világháború előtti színvonalat talán csak a 80-as évek végére sikerült újra elérnünk” - adott történelmi áttekintést Janovszki.
Az állami propaganda és a játékipar összefonódásáról is megtudhattuk: az új típusú embert már gyerekkorában el kellett kezdeni nevelni. Ahhoz, hogy hasznos tagjává váljon a szocialista társadalomnak, már kisgyerekkorában meg kellett olyan dolgokkal ismertetni, amelyek később, felnőtt korában már ne legyenek idegenek számára: ilyen volt mondjuk a munkagép, vagy a fegyver. Ennek megfelelően az életre, a hasznos polgárrá nevelés égisze alatt teherautókat, harckocsikat, vasúti szerelvényeket adtak a kisfiúk kezébe.
Űrfegyverkezés a játékiparban
Janovszki külön megemlítettett egy igen kedves érdekességet a játékipar fejlődésében, méghozzá az űrjátékok térhódítását. Elterjedésük egybe esett a világűr meghódításának időpontjával, amikor a szovjet-amerikai űrverseny is kiéleződött. Az első műhold, a Szputnyik 1957-ben került földkörüli pályára, és 1961. április 12-én jutott ki Jurij Gagarin elsőként az űrbe.
„Eközben gyönyörűen megtörtént az állam által működtetett játékipar tervutasítása, elkezdték ontani a legkülönfélébb, világűrrel kapcsolatos játékszereket. Ennek a legemlékezetesebb magyar példája az Holdrakéta, ami a Moszkva tér című filmben is emlékezetes szerepet tölt be” - idézi Janovszki. A Moszkva tér mellett a 70-es években készült, emlékezetes tévésorozatban, a Pirx kalandjai címűben is szerepel az említett lendkerekes rakéta.
A holdjárókat és űrrakétákat tartalmazó vitrinek mellett sétálva az is kiderült, hogy az űrjátékok elterjedésének kicsúcsosodását a szovjet ipar és dizájn okozta. Egy rózsaszín-ezüstben pompázó játékszernek például, ami amúgy egy űrvécé és egy játékfritőz szerelemgyerekeként láthatott napvilágot, tervezője viszont Holdszondának látta, Janovszki elmesélte a történetét is. „Ezt még az apukámtól kaptam. Tbiliszibe utaztak, Moszkvában leszálltak, valami miatt nem tudtak továbbb repülni, így maradniuk kellett. Pénzük az volt, nem is nagyon tudtak hová menni, a pénzt el kellett költeni, és akkor hozta nekem ezt az pompás darabot. Két laposelemmel megy, és 20 perc alatt le tud merülni. Zakatolt, világított, röfögött. Sokat fogyasztott, ezért vissza is rakták a dobozba.”
Ennek ellenére a legtöbb játékon komoly hozzáértők dolgoztak, a játéktervezésnél iparművészeket is alkalmaztak. Janovszki ezt a Jupiter holdjárójával szemléltette, ami a népművelés eszközeit is magán hordozza, hiszen láthatók a doboz tetején a naprendszer bolygói, a földtől számított távolságuk is. A béke jegyében azért tettek a holdjáró tetejére egy hatalmas rakétát, hátha meg kell vívni a galaktikus háborút, vagy ahogyan Szily László írta, a rakéta kitűnő eszköznek bizonyulhatott volna a Hold újrafelosztására.
A kiállítás szervezői a magyar játékgyártásra érthető módon nagyobb területet különítettek el. Ekkoriban háromféle módon történt a játékgyártás: az ipari szövetkezetek, az állami nagyvállalatok, vagy pedig a kisiparosok által. A legelső vitrinben fajátékokat találunk a 2. világháború utáni időkből. Mivel ekkor hatalmas volt a szegénység, az alapanyagárak igen magasak, az ország romokban hevert, viszont sok volt a gyerek, ki kell elégíteni az ő játékigényüket is. Itt is persze ugyanúgy, mint más országokban, a bútoripari hulladéknak minősülő faanyagból állítottak elő egyszerű és szép játékokat.
Lendkerék és a lemezáruk
„1953-ban, Sztálin halála után politikai átrendeződés történt. Jött az első Nagy Imre kormány, akik az addig erőltetett nagyipari fölény helyett arra helyezték a hangsúlyt, hogy a legkülönfélébb közszolgáltatásokra illetve közszükségleti cikkekre áldozzanak. Ezek között az igényes gyermekjátékok gyártása is nagyon fontos szerepet töltött be. Magyarország legnagyobb ipari üzeme, a Magyar Lemezáru Gyár lett, akik 1953-tól egészen 1993-94-ig folyamatosan gyártottak ilyen kis fémlemezből illetve műanyagból fröccsöntött játékokat” - mesélte tovább Janovszki Tamás a magyarok egyik büszkeségének történetét, a híres lendkerekes kisautókét. A lendkerék születése is szép példája a korabeli hazai ipari helyzetnek: ezeket a kisautókat eredetileg cseh és német mintára, óraművesre szerették volna csinálni, csak éppen a magyar ipar nem tudott elég lemezrugót készíteni. Ilyesmit akkoriban egy helyen gyártottak Magyarországon, Salgótarjánban. „Egy hónapban mindössze 300 kilót tudtak ott termelni. Csak a játékiparnak (és itt az óra- és a hadiiparról nem is beszéltünk) másfél tonnára lett volna szükség! Ezért összeültek a mérnökök, a játéktervezők a Játék-felülvizsgáló Bizottsággal, és kitalálták azt, hogyha nem megy ez a lemezrugós megoldás, akkor valami önálló meghajtás kell, miért ne lehetne az a frikció, azaz a lendkerék. Így most mindegyikben lendkerék van” - mondta el Janovszki.
Állami szervek és állami irányítás
A Rákosi korszakban kisipari szinten ment a magyar játékgyártás, próbáltak természetesen behozni is játékokat az országba. A játékgyártást a pletykák szerint a Rákosi Mátyás nem viselte a szívén, és előszeretettel hangoztatta, hogy annak idején „Magyarországot játékokért cserébe adták el a németeknek”. Janovszki szerint ez az elképzelése onnan származhatott, hogy a háború idején a németeknek szállított bőrért, szalonnáért, búzáért sok esetben jó minőségű játékokkal fizettek. 1944-45 karácsonyán ilyeneket lehetett kapni Budapesten. „1952-től a minisztertanács úgy döntött, hogy a Magyarországon gyártott illetve tervezett játékokat előre kell véleményeztetni egy szervvel, aminek az lett a neve, hogy Játék-felülvizsgáló Bizottság.
Ez egy az egyben a szovjet rendszer átvétele volt, de az ipar minden területén létrehoztak ilyen felülvizsgáló bizottságokat, a bútoripartól a gumiiparig, így a játékgyártásban is. A Játék-felügyelő Bizottság tagjai között szerepeltek különböző társadalmi szervezetek által delegált személyek, a kisiparosok, illetve a legkülönfélébb minisztériumok küldöttei. Az volt a lényeg, hogy ők valahol összeültek havonta, a beküldött mintákat megvizsgálták és eldöntötték, hogy technikailag, esztétikailag illetve ideológiailag megfelelnek-e az elvárásoknak.
”Egy idő után újabb koppintás következett: szovjet mintára létre hozták a Központi Játéktervező Intézetet, így akarták elérni azt, hogy minden egyes játékot, amit Magyarországon előállítanak, azt egy központi intézetben, egy stúdióban tervezzenek meg mérnökök, illetve képző- valamint iparművészek bevonásával. Ez az intézet 1953-tól egészen 1957-ig működött több-kevesebb sikerrel. Azzal az indokkal számolták fel őket, hogy egyszerűbb, ha a gyártó cégek maguk végzik a tervezést és az ellenőrzést.
A következő vitrin a legkülönfélébb építőjátékoké, vannak itt mechanikai építőjátékok, elektromos építőjátékok, sőt, látható 1967-ből egy kibernetikai építőjáték is, ami már a számítástechnika korai megjelenése. Janovszki érdekességként megemlítette, ezt a kibernetikai berendezést például egy bencés paptanár tervezte.
Megcsodálhattuk az úgynevezett gyertyás csodahajót is. Ez egy 1943. évi szabadalom, Karle József nevű építészmérnök szabadalmaztatta. „A propúlziós hajtás elvén működik, van benne egy kis fém membrán, egy gyertyát kell alátenni és két kis csücskén áramlik a víz be és ki. Röfög és csörömpöl éktelenül és aztán megy előre, ahogyan azt a linkelt felvételen is láthatják” - ismertette a működési elvét Janovszki.
A propagandához hozzátartozott még az is, hogy irgalmatlan mennyiségű repülőgépet és harckocsit forgalmaztak akkoriban. A legprofibbak a cseh modellek voltak, de mind az NDK-ban, mind Lengyelországban gyártottak ilyen modelleket.
A kiállítótér egyik sarkában berendeztek egy 60-as évekbeli szoba-konyhás lakást, ahol műgyerekek karácsonyoztak műdiavetítőt nézve. A gyerek okkal mű, a divatetítő is, mégpedig azért, mert fél óra után annyira felmelegedne, hogy szétégetné a műgyerekek hasát, és a filmet is, továbbá műgyerek nem tudja tekerni a műdiavetítőt. Ezért projektort vetettek be, de a hatás ezzel együtt is lenyűgöző. Mind Domonkos Csaba, mind Janovszki Tamás nagyon sokat segített nekünk, és órákon át kalauzolgattak minket azon a kiállításon, amit ők álmodtak meg, és miattuk lett ilyen értékes.
Aki ezek után kedvet kapott, az a „Szocializmus játékszerei” című tárlatot 2012. február 19-ig tekintheti meg a Közlekedési Múzeumban.
