Gombos Edina avokádót és banánt pürésített nekünk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A műsorvezető a szerényen csak a saját nevére keresztelt, Gombos Könyvek című sorozatát mutatta be a Károly körúti Alexandra Szalonban. Három könyvvel és egy pürésítőkészülék-termékbemutatóval indított, hát igen, celeb volt, anya lett, és most valahogy vissza kell kerülni a fősodorba.

Már a meghívó szövege is igen csábító volt: „Legyen ezen az estén Gombos Edina és lánya, Miri vendége, ünnepeljük együtt a gondozásában induló új baba-mama sorozatot!” Elmentünk, mert Gombos Edina falfestékreklámban és celebműsor-vezetésben egyaránt otthon van, most pedig örömmel értesültünk róla, hogy reneszánsz emberként a könyvkiadásban is.

Galéria ikon

12

Galéria: Gombos könyvek bemutatója
Fotó: Szécsi István / Dívány

A bemutatót az Alexandra Szalon második emeleti kávézójában tartották. Mire odaértem, az este hatórás időpont ellenére is volt már ott legalább húsz féléves-egyéves gyerek, ugyanennyi babakocsi, majdnem kétszer ennyi szülő, de szerencsére néhány újságíró is befért. Az aláfestő zenét a Csajka együttes biztosította, akik nevük ellenére karibi dallamokat játszottak a karibi díszletekkel megbolondított teremben, amit csak Gombos Edina kubai származású férjével tudtunk magyarázni, a könyveknek ugyanis az égvilágon semmi közük nem volt hozzá. Gombos egy 10pluszos magas sarkúban, bézs nadrágban és fehér ingben köszöntötte a megjelenteket, azonnal megosztotta velünk, hogy sajnos meg van fázva, majd az érzelmes húrokba csapott: „Mennyire hektikus tud lenni az ember napja! A Szent László kórházban kezdtem, ahol daganatos gyerekeknek vittünk ajándékot, és az nagyon szívszorító élmény, és tényleg úgy jöttem ki, hogy szomorú voltam. Aztán megérkeztem ide, és itt vagytok ti, és itt vannak a gyerkőcök, akik egészségesek, aranyosak, játékosak. Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagytok!”

Nagyon boldogok voltunk mi is. Egészségesen, aranyosan és játékosan. Gombostól ezután megtudtuk, kiadójának gondozásában épp most kerültek piacra a Pürékorszak, a Babaétrend, valamint Az okos baba című könyvek. Az első kettőt Annabel Karmel írta, az utolsó Simone Cave és Dr. Caroline Fertleman közös munkája. Gombos a Pürékorszak bemutatását azzal fejelte meg, hogy ő maga is pürísített, nem is akármilyen eszközökkel, hanem maga Annabel Karmel által forgalmazott babaételpürésítővel készített avokádó és banánpürét. Mindössze 2 perc alatt. A könyvbemutatónak álcázott termékbemutató után szemrehányta a kedves anyukáknak, hogy ezentúl már nem lehet arra hivatkozva kész bébiételeket venni tiszta lelkiismerettel, hogy „nincs időm nekem pürésíteni”, hiszen láttuk, milyen pikkpakk készen tud ez lenni. Pürésítés közben egy védőnővel beszélgetett, így megtudhattuk, hogy a 0-1 év közti gyerekek legnagyobb kedvence a banán. Már egészen belefeledkeztünk a banánpürésítésbe, mikor Edina hirtelen előállt a gyerekek személyiségfejlődésével. Hogy mennyire fontos az, hogy ha csak egy percet is, de foglalkozzunk a gyerekünkkel. Persze, egynél sokkal több perc jut a gyerekre, ha ezentúl két perc alatt tudunk pürésíteni, vettük az üzenetet.

Galéria ikon

12

Galéria: Gombos könyvek bemutatója
Fotó: Szécsi István / Dívány

Ezzel a vadiúj információval eveztünk át Az okos baba című könyvre. Ezt a könyvet Gombos egy fejlesztő pedagógus közreműködésével mutatta be, aki egyfajta bűvészsegédként asszisztált ahhoz a játékhoz, amellyel a kis Mirit, és 3 random gyereket szórakoztatott az exbumerángos rádiós. A játék a következő volt: kóstold meg, és találd ki, hogy micsoda; a gyerekek pedig legalább annyira élvezték a fahéj-és sónyalást, mint maga Gombos Edina. A bemutató után a műsorvezető-könyvkiadó mindenkinek megköszönte, hogy eljött, biztosított arról minden anyát és rajongót, hogy további izgalmas, érdekes könyvek vannak előkészületben.

A rövid, de tartalmas bemutató végén volt szerencsém megtekinteni azt a könyvet, ami 2008-ban jelent meg Gombos Edina szerkesztésében, a nagy sikerű Babanaplót. A Babanapló könyvnek látszó tárgy, díszkötésbe kötött üres lapok összessége, lényege, hogy a kedves édesanya töltse meg tartalommal az első pozitív terhességi teszttől az ultrahangfotókon át a súlygyarapodás-adatokig és az első hajfürtökig. Egy ilyen kiadvány komoly szerkesztési munkát igényel, ez alapján fikarcnyi kétségünk sem maradt afelől, hogy Gombos Edina kiválóan végzi a dolgát.

Galéria ikon

12

Galéria: Gombos könyvek bemutatója
Fotó: Szécsi István / Dívány
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.