Bejött a budapestieknek, hogy akár 45 autójuk is lehet egyszerre

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

És ha lemerül az egyik, csak átülnek egy másikba. A Greengo autómegosztó szolgáltatás vezetőjével beszélgettünk az első hét tapasztalatairól.

Nem egészen egy hete elindult az első magyarországi autómegosztó szolgáltatás, vagyis ha csak néha szeretne autóval elugrani ide-oda városon belül, akkor már ezt is megteheti. A GreenGo ügyvezetőjével, Michaletzky Bálinttal beszélgettünk az első tapasztalatokról, és hogy mire is lehet igazán használni a szolgáltatást.

Nyaralni nem ezzel indul majd, de arra tökéletes, hogy például egy esős napon ezzel menjen a munkahelyére, vagy átüljön egy ilyen autóba, ha épp ismét leáll a hármas metró, pedig sietne valahova. A GreenGo carsharing – vagyis autómegosztó – szolgáltatásának lényege, hogy beregisztrál, az applikáció segítségével megkeresi a legközelebbi autót, majd beül és használja, és mindeközben csak percdíjat kell fizetnie. Vagyis nem kell autót venni, nem kell a kötelezővel, súlyadóval, biztosítással bajlódnia, nem kell tankolnia, szervizeltetnie, csak használni. Alternatívaként továbbra is választhatja a BKV-t vagy Bubizhat, de ha kényelmesen és gyorsan szeretne városon belül eljutni valahova, akkor már autót is használhat. 

Galéria ikon

9

Galéria: Nagyon bejön a budapestieknek, hogy akár 45 autójuk is lehet egyszerre
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Egy hete nyitogathat telefonnal autókat Budapesten

"Felülmúlta a várakozásainkat ez az egy hét, úgy gondoltuk, hogy nagyjából másfél hónap alatt fognak annyian regisztrálni, mint egy hét alatt.  Nem nagyon alszunk mostanában, fáradtak is vagyunk, emaileket csak munkaidő után tudunk olvasni, szóval minden nagyon szép és jó és csináljuk gőzerővel" - mondta Michaletzky Bálint a GreenGo ügyvezetője. Több mint kétszázan regisztráltak már a szolgáltatásukra, egyelőre zökkenőmentesen halad minden. 

"Három évvel ezelőtt találtuk ki, külföldön ez már régebb óta elterjedt közlekedési mód, de a legtöbb helyen robbanómotoros megoldással operálnak az autók. Mi azt gondoltuk, hogy ez unalmas és egyébként sem ez a jövő, akkor minek csináljuk meg benzinesre, ha elektromosra is megcsinálhatjuk. Úgy tudom, hogy ez Európában a harmadik cég, ami csak elektromos flottából áll, úgyhogy Budapest benne van a Top 3-ban. Két évig mindenki munka mellett tervezgette, az elmúlt egy évet pedig napi szinten a fejlesztésre szántuk" - mesélt a kezdetektől Michaletzky. 

A regisztráció menete

A cég oldalán tud regisztrálni, majd személyesen be kell fáradni a GreenGo ügyfélszolgálati irodájába, itt be kell mutatni a személyijét és az egy évnél régebbi jogosítványát. Befizeti a regisztrációs díjat, regisztrálja a kártyáját, majd a helyszínen bemutatják, hogyan is működik a GreenGo. Mire figyeljen, hogy ne merüljön le ön alatt az autó, hogyan tudja elindítani, merre találja a forgalmi másolatát stb. A bankkártyájának a regisztrációs díja 1000 forint, ezen felül egy egyszeri regisztrációs díj is van, ami 4900 forint. A regisztrációt követően pedig 30 bónuszpercet kap. 

Galéria ikon

9

Galéria: Nagyon bejön a budapestieknek, hogy akár 45 autójuk is lehet egyszerre
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

De mi van, ha lemerül az autó? 

Az autót kivéve minden magyar: a cég, a fejlesztés is. Az applikációt és a vezérlést is itthon fejlesztették, ez egy évbe telt, viszont egy jól működő és kiválóan használható rendszert és applikációt sikerült összehozni. 

"Ha leesik az autó töltöttsége egy bizonyos szint alá, akkor kvázi eltüntetjük a felhasználók szeme elől és elvisszük tölteni. Jelenleg az ügyfél még nem tud beállni autót tölteni, de lesznek olyan kábeles töltők a tervek szerint, amikkel már ezt is meg lehet oldani, és akkor mi nagyon örülni fogunk, ha az ügyfél felrakja tölteni az autót". Ennek hiányában egyelőre a kocsikat este tíz és reggel hat között begyűjtik, feltöltik és elszórják a város különböző pontjain. "Mi is gyakran feltesszük a kérdést, hogy oké, de hova tegyük vissza az autót? Folyamatosan figyeljük, hogy hol, merre használják, és ehhez mérten próbáljuk majd meg kiszolgálni az igényeket" - vázolta fel az ügyvezető, hogyan is működik az ő részükről a háttérmunka, és mitől függ, hogy épp merre lehet autót találni a városban. 

Lehet ezzel bevásárolni?

Michaletzky Bálint szerint igen. "Le lehet hajtani a hátsó ülést, még az ikeás lapra szerelt bútor is befér, viszonylag nagy rakteret létre lehet hozni. Mondjuk odaérsz fél óra alatt, parkoltatod másfél órát, majd hazaviszed, az mondjuk 5500 forintból megvan". Egyébként van napidíj is, nap végén összesít az alkalmazás, egy nap maximum 19.500 forintot von le a kártyáról, ami 5 óra vezetést jelent, de ugyanennyit fizet akkor is, ha 7 órát használja, vagy ha egész nap kocsikázik és egyik autóból a másikba ül. 

Mennyibe kerül?

A szolgáltatásnak van havidíja, ez 990 forint, ezen felül percdíjjal tudja használni. Percenként 65 forintba kerül, ha pedig parkoltatni szeretné, vagyis azt szeretné, hogy az autó biztosan ott legyen akkor is, mikor kijön a boltból, akkor 15 forint / percért lehet parkoltatni. Ha kiönti a chipset vagy a kávét az ötezer forintba kerül, ha autót tör, akkor a casco önrészét számlázzák tovább, de pénzbe kerül az is, ha elhagyja a kulcsát. 

Galéria ikon

9

Galéria: Nagyon bejön a budapestieknek, hogy akár 45 autójuk is lehet egyszerre
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Mi van, ha megtöröm? 

Valószínűleg mindenkiben az a kérdés merül fel elsőként, hogy mi történik, ha koccan a belvárosban, hiszen egy ilyen elektromos autó ára nem alacsony, ráadásul kauciót sem kérnek a használathoz. "Hát annak nem örülünk, de minden autón van casco, az önrészt pedig továbbszámlázzuk. Ne törd meg, vagy legalább ne te legyél a hibás. Ellenkező esetben sajnos az önrészt át kell vállalnod". Hogy ez minél tisztábban menjen, amikor elindítja a bérlést, meg kell adnia, hogyan néz ki a kocsi kívül-belül (le is tudja fotózni), így jelezni lehet azt is, ha ön előtt törte meg valaki az autót, csak nem jelentette be. 

Már meg is van az első büntetés

Percre pontosan tudják, hogy mikor ki használta az autót, szóval ha olyat tapasztal az autón beszálláskor, aminek nem úgy kellene lennie, akkor ezt jelezni is tudja az alkalmazásban. Vagyis ha letört a visszapillantó, vagy kiborult a kávé az előző sofőrnél, azt nem fogják önre verni. "A harmadik nap megvolt az első büntetésünk, mozgássérült helyen parkolt az egyik ügyfelünk. De pontosan tudjuk, kinél volt a kocsi, ki tette oda, vagyis vissza tudjuk követni"- mondta Michaletzky, külön felhívva rá a figyelmet, hogy bár sokan hiszik, hogy a buszsávot lehet elektromos autóval használni, de nem, sajnos rosszul hiszik; illetve az ingyenes parkolásnál is be kell tartani a parkolási szabályokat, tehát mozgássérülteknek fenntartott helyre sem lehet beállni. 

Hogyan működik a rendszer?

Okostelefonon keresztül lehet lefoglalni az autókat, ehhez Androidra és iOS-re is letölthető az alkalmazás. Az autókban Vodafone SIM kártya található, ezzel folyamatosan kapcsolatban állnak a központtal, a műholdakkal és a felhasználó applikációjával. Ennek segítségével látja az applikáción, hogy melyik autó hol áll pontosan, és melyiknek milyen a töltöttségi szintje. Az autók Jármű Kontrollal is el lettel látva, ennek segítségével működik a vezérlés és a műholdas követés. 

Galéria ikon

9

Galéria: Nagyon bejön a budapestieknek, hogy akár 45 autójuk is lehet egyszerre
Fotó: Kaszás Tamás / Dívány

Több autó és több töltő lenne ideális

A jelenlegi területre egyelőre nem terveznek bővítést, de a jelenleg 45 autóból álló flottát mindenképpen szeretnék bővíteni. Ehhez azonban az is kell, hogy a töltőinfrastruktúra fejlődjön, ezután lehet akár a szolgáltatási területet is bővíteni. Folyamatosan figyelik és keresik a fejlesztési lehetőségeket, felmerült például, hogy gyerekülés is kerüljön az autókba, de végül ezt elvetették, így ha ön gyerekkel használná, vigyen saját gyerekülést is. Egyre több autóban talál viszont telefontöltőt, hogy a telefonját is tudja tölteni, miközben esetleg azt használja navigációként, ehhez viszont azért jó, ha visz egy kábelt, biztos, ami biztos alapon. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Edicsek
Edicsek
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.