Itt a legolcsóbb az őszi cipőkínálat

Olvasási idő kb. 3 perc

Sportos cipőket, elegáns bokacsizmákat és fiús Oxford-cipőket is láttunk, ráadásul meglepően olcsón!

Nemrég szemléztük az idei őszi kabát- és táskakínálatot, naná, hogy a cipők sem maradhattak ki! Mivel túl sok újdonsággal nem találkoztunk, azt néztük meg, hol szerezheti be legolcsóbban az évek óta slágernek számító darabokat, úgymint Oxford-cipők, fekete/barna műbőr bokacsizmák, sliponok és sportcipők. Ezek mellett még mindig rengeteg helyen láttunk UGG és sárga Timberland utánérzéseket, tehát nyilván ezek se 2016 telén fognak eltűnni az utcákról. Részletek a hajtás után!

Slipon, sportcipő

A belebújós utcai, sportos cipőké volt ez a tavasz, ennek megfelelően nem tűntek el egyik pillanatról a másikra: szerencsére. Az Asia Centerben például most leárazva, 1990 forintért vehetünk nagyon mutatós, flitteres verziót, de a H&M-ben is kapható még sima fekete alapdarab. Itt az árversenyt a Sports Direct nyerte egy Toms cipőhöz hasonló kialakítású, 1590 forintos vászoncipővel, melynek viselésével biztos várni kell jövő tavaszig – a többi márka műbőr termékeit még hordhatjuk idén is pár hétig.

Az edzőcipők sem mentek ki a divatból: itt az Asia Center a legolcsóbb, ahol már 4500 forintért beszerezhetünk egy színes cipőt, de a New Yorker sem sokkal drágább. A Sports Directben viszont nagyobb e téren a kínálat, mint bárhol máshol és futáshoz is vásárolhatunk megfelelő lábbelit 10 ezer forint alatt. A Deichmannban látott púderszín creeper is nagyon tetszett nekünk, ezt is megtalálja a galériában!

Galéria ikon

50

Galéria: Cipőkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu

Bokacsizma és pár maxi

Barna és fekete bokacsizmából Dunát lehet rekeszteni, de ez nem azt jelenti, hogy baj lenne a felhozatallal: az Asia Centerben 4900 forintért nagyon jópofa anyaggal borított gumicsizmát vehetünk, ami nem is tűnik guminak, mégis véd a beázástól. Amúgy jellemzően 5-7 ezer forint közötti áron adják az üzletközpontban a fekete műbőr bakancsokat. A CCC-ben a bőrcsizmák 20, a műbőrők 10 ezer forint körüli áron vihetők haza és van olyan művelúr csizma, amiről harmadik ránézésre is azt hittük, valódi bőr – az azért árulkodó. A H&M tele van műbőr Chelsea-csizmákkal, de itt legalább világosabb barna árnyalat is kapható.

Galéria ikon

50

Galéria: Cipőkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu

Oxford-cipő

A férfias lapostalpúk sem váltak még kínossá – szerencsére, ugyanis elég jól kombinálhatók elegánsabb szettekkel is, és hétköznapokon, famrerral is remekül mutatnak. Az Asia Centerben még kaphatók a teljesen egyszerű alapdarabok 4500 forint körüli áron, mi most mégis egy rakat ezüstszínű Oxford-cipőt, és egy vastagtalpú, csillagos verziót szúrtunk ki, 7800 forintért. Ha már lapos talp, legyen extrém! A CCC-ben és a Deichmannban is 7 ezer forint körül kaphatók a műbőr lakkozott felületű félcipők, de az érdekesebb, színesebb verziók már eltűntek.

Galéria ikon

50

Galéria: Cipőkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu

Ugg és Timberland

Soha, de tényleg soha nem fog kimenni a divatból a bumszli UGG és a feltűen sárga Timberland bakancs??? Évek óta minden télen előkerülnek az UGG-ok, mármint azok jóárasított verziói, ami érthető, hisz ha 11 ezer forintért már valódi bőr csizmát lehet kapni, akkor miért tolonganánk a 60 ezres eredetiért? A helyzet változatlan, 11 ezer a bőr UGG-utánérzés, de 4 ezer forintért van műbőr az Asia Centerben. Ami a Timberlandeket illeti: tavaly télen jött el az ő nagy pillanatuk, az eredeti 50-60 ezres sárga bakancs helyett pedig már akár 5500 forintért vehetünk rózsaszín vagy terepmintás változatot! Hogy hol, az a galériából kiderül!

Galéria ikon

50

Galéria: Cipőkörkép 2016 október
Fotó: divany.hu

Hol járok a legjobban?

Az Asia Center még mindig kábé verhetetlen árakban. Sportcipők területén a Sports Direct lehet jó választás, női utcai műbőrcipőket a CCC-ben és a Deichmann-ban érdemes nézni. A H&M kínálata sem rossz; hogy könnyebben dönthessen, a galéria mellett alább egy táblázatba szedtük az árakat:

   Slipon Edzőcipő Bokacsizma Oxford-cipő Utánérzések
Asia Center   1990   4500   4600   7800   5500/3900
New Yorker   -   6290   9490   -   4990
Deichmann   4990   7990   8990   6990   9900
Sports Direct   1590   9490   -   -   -
CCC   -   8190   6990   6490   10.900
H&M   3990   6990   8990   9490   -
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.