Frissítés: Ezen a hétvégén már kalkulálhat a vasárnapi bevásárlással

Hétfőn a kormány bejelentette, hogy eltörlik a vasárnapi kötelező zárva tartást, vagyis újra lehet akár hétvégén is ráérősen intézni a vásárlást. Ez már elviekben azt jelenthetné, hogy már most vasárnap is tudna venni mosóport vagy mondjuk tavaszi cipőt. A boltok többségét viszont annyira hidegzuhanyként érte a hír, hogy a boltzár utáni első szabad hétvégén a vásárlók nagy része egyelőre még inkább csak a jó időnek örülhet, mintsem a nyitva tartó boltok tömkelegének.

Frissítés: A Tesco és Aldi viszont a cikkünk megjelenése után, péntek délután jelentette be, hogy kinyitnak vasárnap. 

A vasárnapi nyitva tartás egyelőre bonyolult kérdés, hiszen a munkavállalók minimum egy hétre, de inkább hosszabb időszakra előre tudják a beosztásukat, tehát a munkáltatóknak nehéz azonnal reagálniuk a kormány reformjainak unortodox irányváltásaira. A dolgozók beosztásának újratervezése mellett figyelemebe kell venni ugyanis, hogy gyakorlatilag újra kell szervezni az üzletek logisztikai ellátását és rendeléseit is, amire ennyire gyorsan nagyon nehéz reagálni. Ha a munkavállalók beosztását sikerül is módosítani most vasárnapig, de néhány nap alatt nagyon nehéz megszervezni például azt, hogy hirtelen újra legyen friss pékáru, elegendő zöldség és gyümölcs, esetleg hús a hétvége második napján is. 

A Spar is éppen ezen dolgozik: alkalmazkodik az új helyzethez és jelentős szervezeti átalakításokat hajt végre a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó törvény módosítása miatt. "Újraszervezzük logisztikai és értékesítési stratégiánkat, módosítani fogjuk a dolgozóink munkabeosztását és az egyes áruházaink nyitva tartási idejét is azért, hogy megteremtsük az újranyitás minden feltételét. A vasárnapi nyitva tartás természetesen – ahogy a törvény bevezetését megelőzően – csak azon áruházainkat fogja érinteni, ahol a vásárlói visszajelzések ezt indokolják. Ilyen helyszínek lehetnek a belvárosi területek, vagy az idegenforgalmi szempontból frekventált helyek"  - mondta megkeresésünkre Maczelka Márk a Spar Magyarország kommunikációs vezetője. Az üzletek nyitva tartásáról pedig a weblapjukon tájékozódhatnak a vásárlók. 

shutterstock 44128516
Shutterstock

Az Index értesüései szerint, hogy a Tesco már most vasárnap kinyitna, ezért kiemelt bért is ajánlottak a dolgozóknak, de a cég csak azzal kommentálta a hírt, hogy egyelőre még csak mérlegelik, valóban kinyitnak-e most vasárnap.

Frissítés: Péntek délután jelentette be a Tesco, hogy 147 áruházban (109 hipermarket és 38 kényelmi bolt nyit ki reggel 6 és este 10 között. A céh hangsúlyozta, hogy az áruházakban azok dolgoznak majd, kik önként vállalták a vasárnapi munkavégzést. 

 Az Auchan azonban bejelentette, hogy most vasárnap, április 17-én reggel 8 és 20 óra között 14 áruháza tart nyitva (Albertfalva, Budakalász, Budaörs, Csepel, Csömör, Debrecen, Dunakeszi, Kecskemét, Miskolc Csabai Kapu, Solymár, Soroksár, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok)

A Lidl ezen a hétvégén még nem él a nyitva tartás lehetőségével, közleményükben a 4000 munkavállalójuk érdekeire hivatkoznak. "A Lidl úgy döntött, hogy a közel 4000 dolgozójának érdekeit képviselve, az elkészült heti munkaidő-beosztásokat tiszteletben tartva, méltányos módon most vasárnap még nem nyitja ki üzleteit. A törvény jogerőre emelkedését követően a Lidl a megszokott akciókkal vasárnap is várja vásárlóit" - áll a közleményben.

Az Aldi később fogja tájékoztatni a fogyasztókat, mikortól lesznek nyitva a boltjaik vasárnap is. "Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. a hatályos jogszabályok szerint alakította ki 107 magyarországi üzletének nyitva tartását és a jövőben is jogkövető módon a mindenkori hatályos jogszabályok alapján fog eljárni. A vasárnapi nyitva tartásról később adunk tájékoztatást" - közölte megkeresésünkre a bolthálózat még a hét közepén, péntek délután azonban már azt írták, hogy mind a 108 áruházuk kinyit 8 és este 6 óra között. 

De mi a helyzet a többiekkel? 

A plázák többsége eddig is nyitva volt vasárnaponként, igaz félgőzzel és kevesebb nyitva tartó bolttal vagy szolgáltató egységgel, most vasárnap azonban már lehetősége lesz több boltjuknak is kinyitni. A Dívány megkeresésére az Árkád bevásárlóközpont igazgatója, Vizsolyi Dániel válaszolt: "A budapesti ÁRKÁD már most vasárnap, 04.17-én meg fog nyitni" - mondta.

A másik fájó pont sokak életében az IKEA zárva tartása volt, de a vasárnapi bútorvásárlásra is várni kell még egy kicsit, a héten még biztosan nem változtatnak a nyitvatartási időn."Az IKEA vizsgálja, hogy az elfogadott törvényjavaslathoz igazodva mikortól alakíthatja át a működését úgy, hogy a hét minden napján biztosíthassa a kényelmes vásárlás lehetőségét" - mondta megkeresésünkre a cég, akik szintén azt ígérték, hogy időben tájékoztatni fogják a vásárlókat az első szabad vasárnapról.

A Decathlon hírlevelében jelentette be, hogy május 8-tól újra várja vasárnaponként a vásárlókat, de az új nyitvatartási időről még nem született döntés. Bár korábban a Portfoliónak még azt nyilatkozták, hogy nem zavarja őket a vasárnapi zárva tartás, most a vásárlók igényeit próbálják felmérni, hogy mikor legyenek nyitva a boltok vasárnap. 

Kinyit az Extreme Digital is, a Sugár, a Pólus és a Mammut bevásárlóközpontban található üzletek is nyitva tartanak vasárnap - tudtuk meg az Extreme Digitaltól.

shutterstock 294129152
Shutterstock
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek