Okos, gyönyörű, és két Leica kamerát is kap vele: kipróbáltuk a Huawei új designtelefonját

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kár, hogy 180 ezernél kezdődik, legalábbis ha kártyafüggetlent szeretne. Megnéztük, mit tud a Huawei P9.

A Huawei Londonban jelentette be, hogy eltökélt szándéka, a mobilos fényképezés forradalmasítása és új szintre emelése. Ehhez pedig bemutatták a P9 okostelefont, amin az ikonikus Leicával működtek együtt, ráadásul kapásból két kameralencsét is tettek bele. 

A Huawei a P- szériával évek óta arra törekszik, hogy a használói ne csak szimpla telefonként tekintsenek a készülékre, hanem életük részévé váljon. A P8 szuper kameratechnikáját továbbfejlesztve álltak elő a P9 telefonnal, aminek legnagyobb dobása, hogy nagyjából egy nap után azt érzi tőle az ember, hogy a képei a National Geographicban is megállnák a helyüket, még akkor is ha a egy egyszerű vajas kenyeres ételfotóról van szó. 

Minek a két kamera? 

Nem ez az első olyan telefon, amiben két kamera áll egymás mellett a tökéletes képminőség megalkotása miatt. Nem, egyik sem tartalék kamera, hanem a két önálló, külön darab, két külön szenzorral. Az egyik monokróm, ami a részletekért felelős, a másik pedig RGB kamera, ami viszont a színekkel foglalkozik. Ez a gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy a két kamera együttműködve úgy tud képet készíteni, hogy abban a színárnyalatok, a mélység, valamint a világosság a lehető legoptimálisabban jelenjenek meg. Vagyis ha ön megszállott természetfotós, imádja a naplementéket, és szeretne ellenfényben is tökéletes nyaralós fotókat készíteni, vagy akár alacsony fényviszonyok mellett fényképezni, akkor ez a technológia ezt megoldja mindenfajta fotós előképzettség és tanulás nélkül. Ha minderre számszerűsítve kíváncsi, azt is tudunk mondani: 270 százalékkal több fényt enged be mint az iPhone 6S és 90 százalékkal többet mint a Samsung S7-es telefonja.

Galéria ikon

7

Galéria: Huawei P9 telefon
Fotó: Dívány

A készülék bemutatóján Richard Yu, a Huawei vezérigazgatója elmondta, hogy már nem elég, hogy tiszta és éles képeket készít az ember, de fontos, hogy mikor megtalálja a tökéletes témát, akkor a gépe hozzá tudjon adni valami pluszt, amitől művészi lesz az egész, ezért álltak össze a német Leicával. Oliver Kaltner, a Leica vezetője pedig arról beszélt, hogy a hosszú távú együttműködésük messze túlmutat azon, hogy kitalálták hogyan tudnak egy Leica lencsét úgy lekicsinyíteni, hogy még így is visszaadja azt a minőséget, amitől a Leica mindig is a világ élvonalába tartozott (még az olyan apró részleteket is visszaadja a telefon, mint a Leica fényképezőgépek hangja). A két cég mérnökei a képalkotási, képkészítési folyamatokban is együtt működtek, hogy tényleg mindenki profi fotósnak érezze magát egy telefonnal a kezében. Sőt, a már profi fotósok is megnyugodhatnak, ugyanis mindent be lehet rajta állítani manuálisan is, és a RAW fotózással is elbír. 

Designtelefon

Ahhoz, hogy a telefon gyakorlatilag egy kiegészítőként a mindennapok részévé váljon, lényeges az is, hogyan néz ki, miből készül és mennyire divatos. A P9 polírozott, csiszolt és extra fényes, ékszerszerű fémborítást és 5,2 inches kijelzőt kapott, maga a készülék viszont nem lett hatalmas. Ez köszönhető annak, hogy a kijelző mellett kétoldalt gyakorlatilag nincs kávája, és a kijelző alatt és felett is minimálisra csökkentették a részeket. A telefont hat színben dobták piacra, itthon ezüst és szürke színben lesz elérhető, a londoni bemutatón pedig a ceramic white fantázianevet emelték ki különösen, ez ugyanis extra fényes, de természetesen két fajta arany és egy rózsaarany árnyalat is elérhető a nemzetközi kínálatban. 

A fényképezésen kívül tud bőven mást is

A 3000 mAh-es akkumulátornak köszönhetően simán kibírja az egy napot, sőt igazából sokkal többet is, ha nem nyomogatja egyfolytában, mint mi. Átlagos használat mellett egyáltalán nem kell aggódnia amiatt, hogy az esti bulin már nem tud fényképezni, vagy hogy hajnalban nem tud taxit hívni (legalábbis a taxihívás nem a telefonján fog múlni). Már csak azért sem, mert a készülék három antennája miatt maximum pince- vagy bunkerbulikban lehet gond a telefonálás, a többi helyzetben mindegy, hogyan fogja a készüléket, nem tudja leárnyékolni. A smart wifi is hasznos lehet, ugyanis rangsorolja a hálózatokat, és nemcsak azt veszi figyelembe, hogy melyiknél a legerősebb a jel, hanem azt is, hogy melyik az, ami a leghasználhatóbb és gyors. A P9 ujjlenyomat-olvasót és Full HD kijelzőt is kapott, az első kamerája pedig 8 megapixeles fotókat készít.

Mikortól veheti meg?

A Huawei P9 április 11-től rendelhető elő a partnereknél (Bestbyte, Speedshop, Extreme Digital, Media MArkt, Auchan, Euronics, Expert), Április 27-től veheti kézbe Magyarországon, a szolgáltatók közül pedig először a Telekomnál lesz elérhető, ahol április 21-től lehet előrendelni. Az ajánlott fogyasztói ára 179.990 forint lesz kártyafüggetlenül, a szolgáltatóknál ennél olcsóbban is elérheti majd. 

2016 júniusában jön a P9 Plus is, ami nagyobb, 5,5 colos kijelzővel, hosszabb üzemidővel, press touch tecnológiával érkezik, vagyis a nyomásra is érzékeny és autofókuszos szelfikamerával felszerelt, hogy például a szelfi bottal készített felvételek is tökéletesen profik legyenek. Szintén szürke és ezüst színben lesz elérhető Magyarországon, a javasolt bruttó fogyasztói ára 259.990 forint. 

Extra garancia

A Huawei P9-re extra garanciát vállal a gyártó, ehhez a Hicare alkalmazáson keresztül kell regisztrálni a készüléket a vásárlást követő egy hónapon belül. Az extra garancia a 2 éves gyártói garanciát toldja meg plusz egy évvel, vagyis 3 év gyártó garanciát kap a telefonra, a képernyőre három hónap garanciát kap bármilyen sérülés esetén, ha pedig hardveresen hibásodik meg a készülék, az első három hónapban ingyenesen cserélik a készüléket javítás helyett. 

Megérkezett a Talkband B3 is

A londoni eseményen a telefon mellett a Talkband B3 okoskarkötőt is bemutatták: ezt a bluetooth eszközt nemcsak headsetként lehet használni, hanem aktivitásmérőként is megállja a helyét, valamint email és üzenetfunkciókat is tud kezelni. Active, Classic és Elite kategóriában lesz elérhető, olasz bőr és rozsdamentes acél karperec résszel is kapható.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.