"Az otthon alkalmazkodjon a lakói igényeihez"

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Samsung európai digitális marketing vezetője mesélt nekünk arról, hogyan képzelik az okosotthonok elterjedését.

Miután a Samsung bejelentette, hogy továbbra is elkötelezett, hogy 2020-ra már csak olyan termékeket dob piacra, amelyek összekapcsolhatóak egy másikkal, úgy tűnik elkerülhetetlen, hogy hamarosan valóban okosotthonban éljünk. De mennyire lesz nehéz erre felkészülni? Hogyan fogják a szüleink megtanulni, egyáltalán hogyan kezdhet hozzá valaki, hogy "felokosítsa" a lakást, és mennyire biztonságos ez? Erről beszéltünk Tom Fawcettel, a Samsung európai digitális marketing vezetőjével. 

Hogyan kezdjen bele az ember az okosotthon tervezésébe? 

Az egész okos élettérre úgy kell gondolni mint egy platformra, ami az elkövetkezendő időszakban hatalmas változásokon és fejlődésen megy keresztül. Azt már régóta halljuk, hogy a jövő arról szól, hogy a gépeink összekapcsolódnak, és mindenki tudja, hogy errefelé halad a világ. Ami viszont újdonság, hogy ez lassan kézzelfoghatóvá és bárki számára elérhetővé válik. Egyelőre azt a tendenciát látjuk, hogy Amerikában nagyon érdeklődnek a felhasználók az okoskészülékek iránt és egyre nagyobb a piaca is. Aztán az is kiderült, hogy valóban megkönnyítik az életet, és olyan plusz funkciókat is tudnak az eszközök, amikkel élvezetesebbek vagy könnyebbek lesznek a mindennapok, miközben olyan hétköznapi problémákra kapnak megoldást, mint például az, hogy gyorsan benézzen a boltból a mobilkészülékével a hűtőbe, ha tudni szeretné, milyen hozzávalók vannak a vacsorához és mit kell vásárolnia. 

Ön szerint mennyire kell megváltoztatni a mindennapjait egy átlagos családnak, hogy alkalmazkodjon az okosotthonához? 

A cél az, hogy az otthon alkalmazkodjon a lakók igényeihez. Az egyik legrosszabb dolog, amit egy cég tehet, ha olyan termékeket dob piacra, amivel az emberek mindennapi rutinját akarja megváltoztatni. Nálunk például úgy működik a az okoshűtő, hogy egy fotó készül a polcokról. A fotón egyenként, minden termékre beállíthatja a háziasszony, hogy mi az, és hogy a hűtő hány nap múlva figyelmeztessen, hogy az az étel hamarosan megromlik. Lehet benne öt műanyagdoboz is, egyszerűen csak a képre kattintva, a hűtőn beírja melyik dobozban mi van, és hogy mikor küldjön értesítést a hűtő, hogy fel kellene használni. 

Galéria ikon

6

Galéria: Az igazán okos otthon a lakók igényéhez alkalmazkodik
Fotó: divany.hu

Hogyan érdemes elkezdeni az okos otthon megalkotás? Cseréljek le egyszerre minden gépet otthon? 

A Samsungnak dolgozok, tehát imádnám, ha ez így lenne. Ezzel szemben a valóság az, hogy van egy otthon különböző márkájú termékekkel, amelyek különböző idősek és más az árkategóriájuk is. Lehet, hogy csúcstelefonja van, de nem kell a vásárlónak csúcskategóriás televízió vagy éppen a legnagyobb hűtő. Úgyhogy nem, nem kell mindent a nulláról kezdeni, nem kell működő dolgokat kidobni. Amit mi teszünk, hogy bemutatunk termékeket és mindenki eldöntheti akar-e olyat az otthonába, és mikor váltja le a készülékét újabb generációsra. Miután kifestette a nappalit, talán vesz egy új televíziót, ami okos lesz, vagy a konyhafelújítás során az új eszközeiből már okoskészülékeket választ. Vagy csak szimplán új lakásba költözik és kell néhány új háztartási gép. Szerintem ezek olyan helyzetek, amik a legéletszerűbbek ahhoz, hogy akár észrevétlenül is okosotthont alakítson ki. 

Az okosotthonok világában, amikor minden termék összekapcsolódik mindennel, a vásárlók aszerint fognak választani háztartási gépet, hogy mivel kompatibilis? Vagyis lesznek Samsung otthonok és például LG otthonok? 

Olyan fejlesztéseken dolgozunk, hogy ennek ne kelljen így történnie. Az óráink és a tévék is kompatibilisek lesznek az iOS rendszerrel, vagyis a legnagyobb riválisunk, az Apple készülékeivel is össze lehet kapcsolni majd őket. A háztartási gépeknek minden készülékkel kompatibilisnek kell lenniük, hiszen ha nem így lenne, az is olyan szintű beleszólás lenne a felhasználóink életébe, amit nem akarunk. Fontos számunkra is, hogy más készülékekkel is kompatibilisek legyenek az eszközeink, tehát ennek egy oda-vissza működő rendszernek kell lennie. Ahogy azt is fontosnak tartjuk, hogy más gyártók készülékei is kapcsolódhassanak a mi rendszerünkbe, és a mi termékeink is idomuljanak más platformokhoz. 

Azt tudjuk, hogy telefont átlagosan kétévente cserélnek az emberek, de mi a helyzet a háztartási gépekkel? Mennyi ideig kapok majd frissítéseket a mosógépemre vagy a hűtőmre, amiket jóval hosszabb időszakra tervezek megvásárolni? 

Elkötelezettek vagyunk abban, hogy az okoskészülékeink életciklusa még véletlenül se legyen kevesebb, mint eddig, sőt. A tévéink legalább hét éves időtartamot bírnak, a hűtőinknél is az a filozófiánk, hogy akár húsz évet is működjenek. Persze a gyors technológia fejlődés miatt a most megvásárolt hűtő nem feltétlenül lesz 10-15 év múlva is a legmodernebb, de az biztos, hogy addig bírja majd a Family Hub hűtőszekrény is, mint bármelyik más hűtőnk. 

Galéria ikon

6

Galéria: Az igazán okos otthon a lakók igényéhez alkalmazkodik
Fotó: divany.hu

Melyik az az eszköz, amivel érdemes elkezdeni az okosotthon kialakítását, és mit cserélgessen az ember rendszeresen? 

Az okostévék fejlődése rendkívül gyors, és engem lenyűgöz, milyen fejlődésen megy keresztül a készülék. Valójában viszont nehezen cserélik le az emberek a tévéjüket, mert az az általános megközelítés, hogy amíg működik, addig jó, így sokaknak ötévesnél idősebb készüléke van otthon. Valójában viszont ez a kategória baromi gyorsan fejlődik, ez pedig okot adhat a fogyasztóknak arra, hogy gyakrabban cseréljék a készüléket. 

Sokan az okosotthonok legfőbb kihívásának a biztonságot tekintik. Ezzel hogyan állnak?

Teljesen természetes az ezzel kapcsolatos aggodalom, hiszen senki sem szeretné, hogy meghackeljék az otthonát. Elég csak Londonban vezetnem, és folyamatosan látom, mennyi olyan otthoni wifi hálózat van, amire rá tudnék csatlakozni, mert nem védett. Megteszünk mindent, hogy a készülékeink biztonságosak legyenek, és a felhasználóknak is segítünk abban, miként tudnak ők is tenni azért, hogy biztonságban tudják az otthonukat. Nagyon új ez a terület, ezért több céggel együtt dolgozunk azon, hogy mindig a lehető legbiztonságosabb megoldásokkal álljunk a fogyasztók elé, és hogy ne következhessen be, hogy meghackelnek egy okosotthont. 

Vajon inkább az újabb generációk fognak váltani okosotthonra, vagy az idősebbek is vevők lesznek rá? 

Ha számításba vesszük az előnyöket, hogy mennyit tud segíteni az ember mindennapjain, akkor szerintem belátható, hogy az idősebb generációnak is rengeteget tud segíteni. Nem kell azonnal hatalmas dolgokra gondolni, ott van például a vezeték nélküli hangszóró. Az édesanyám, mikor nálunk járt meglátta, megtetszett neki, így most már neki is van és baromira élvezi, hogy bármilyen zenét tud hallgatni, csak elindítja a telefonján. Talán a fiatalabb generáció lesz, aki először kipróbálja és használja, de azt hiszem  miután rájönnek az előnyeire, rájön a a többi generáció is, hogy milyen nagy segítség lehet akár már egyetlen okoskészülék is az életükben. Szerintem édesanyámnak az okoshűtő is tetszene. Tíz évvel ezelőtt a wifi-routertől is ódzkodott és okostévét sem akart. Most meg az okostelefonjáról kezeli a vezeték nélküli hangfalát és imád így zenét hallgatni. A fiatalabb generáció sem biztos, hogy belevág abba, hogy akkor most egy okosotthont szeretne, viszont egy konyhafelújítás során már betesz néhány olyan eszközt, amit a telefonjáról is tud irányítani.

Mit lát a trendekből, melyik háztartási eszköz lesz a következő, amit okosítani fognak? 

Nagyon jó kérdés, amihez most próbálok fejben végighaladni a szobákon a lakásban. A konyhában megcsináltuk az okoshűtőt, okos a mosógép, a sütő. A legfőbb gépek tehát okosak. A nappaliban ott az televízió a vezeték nélküli hangszóróval, ezek is okosak. A fürdőszobába is lehet már venni okosmérleget, sőt okostükröt is, bár ezek még nem terjedtek el annyira. Azt hiszem, ez lehet még kiaknázatlan terület az egészséges életmód miatt, és talán ezeket lehetne még összekapcsolni a hordható fitneszkiegészítőkkel, okosórákkal. Talán az okos fürdőszoba lesz a következő állomás. 

Kicsit reméltem, hogy az okosvasalót mondja majd...

Azt én is imádnám, kimondottan ingvasaló lehetőséggel. Visszatérő igény még nálam is az önmagát kipakoló mosógép. De látom, akkor olyanon kell dolgoznunk, ami kipakolja a mosógépet és ki is vasalja a ruhákat. 

...és aztán szépen összehajtogatja és beteszi a szekrénybe!

Felírtuk, de sajnos még nem oldottuk meg ezt a problémát, dolgozni fogunk rajta. 

Egyébként hogyan kell elképzelni azt a folyamatot, mikor próbálnak rájönni mi is könnyítené meg a felhasználók életét, mit kell beleépíteni a gépekbe?

Nagyon változatos az egész, mikor megpróbáljuk feltérképezni, hogyan élik az emberek az életüket, és hogy hol tud nekik a technológia segíteni és hogyan. Aztán jönnek a mérnökök és az innovatív dizájnerek Európában és Koreában, akik gyakorlatilag egész nap azon játszanak, hogyan tudják mindezt megvalósítani, milyen legyen az elrendezés. Londonban van a dizájn irodánk, ahova ha az ember bemegy, legszívesebben minden asztalnál megállna egy kicsit nézegetni, annyi izgalmas és érdekes dolgot lehet látni. Főleg, amikor egy olyan kategóriában láthat valami nagy újdonságot, amiről eddig nem gondolta, hogy újat tud mutatni, mint mondjuk egy porszívó. Tehát a legfontosabb, hogy megértsük a fogyasztókat, utána pedig a nagyszerű mérnökök és tervezők megalkossák együtt a jövő termékét. Illetve ott vannak a befektetések is, mikor egy kisebb cég csinál valami nagyon izgalmasat, valami teljesen újat, akkor próbálunk velük együttműködni, hogy az ő ötletük minél több emberhez jusson el, és így ők is, mi is és a fogyasztók is jól járjanak. 

Önnek milyen okos készülékei vannak otthon és miket tervez megvásárolni? 

Most is végiggondolom a szobákat, nehogy kihagyjak valamit. A konyhában van egy vezeték nélküli hangszóróm, és tervezem, hogy beszerzem a Family Hub hűtőt. Őszintén mondom, nagyon tetszik a termék és valóban valami újdonságot tud adni. A nappaliban is van vezeték nélküli hangszóróm és okostelevízióm, és az emeleten is vezeték nélküli hangszóróim vannak. Szóval a következő, amit beszerzek, az a Family Hub hűtő lesz. Amikor a fejlesztők izgalomba jönnek valamitől, akkor nagyon el tudnak szállni, és ebben a hűtőben pontosan ezt érzem. Egyszerre szórakoztatóközpont, okos kijelző és hűtő is. Ugyanez vitte sikerre az okostelefonokat, hogy a fejlesztők rápörögtek és olyan dolgokkal álltak elő, amikről addig el sem tudtuk képzelni, hogy mindazt szeretnénk egy telefonba sűrítve. 

Galéria ikon

6

Galéria: Az igazán okos otthon a lakók igényéhez alkalmazkodik
Fotó: divany.hu
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.