Az olcsó porcelán és zokni nagyon megéri, táskát viszont ne itt keressen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csendben terjeszkedik itthon a Pepco üzletlánc, de annyira csendben, hogy nekünk eddig fel se tűnt. Most viszont körülnéztünk, mégis mit tud, és meg is mutatjuk!

A Pepco megnyitotta tizenharmadik üzletét Magyarországon - jelentette az MTI, és ez csak azért ütötte meg a fülünket, mert ehhez képest mi még sosem hallottunk az angol nevű, de alapvetően lengyel cégről. Mint nagyon hamar kiderült, ez nem egy újabb diszkontlánc, hanem ruhákat és lakáskiegészítőket árulnak olcsón, és mivel ebből valami KIK-utánérzésre asszociáltunk (és mivel a honlapjuk nem túl informatív), inkább elmentünk és megnéztük, hogy a gagyi fellegvárát találja-e meg a betérő, vagy valami rejtett kincset. 

A Pepco halkan terjeszkedik, alig hallani róla, mi soha nem láttunk egy Pepco reklámot se. Az újpesti bolt sem hivalkodó, a Spar és a Jysk közé passzírozták be. A koncepcióra nem teljesen jöttünk rá, a bolt egyik felében ruhák voltak az alsóneműtől a kabátig, a másikban meg a lakberendezési tárgyak és csetreszek. A bugyik erősen műszálasok, viszont boxerfazonú női alsót sehol máshol nem találni 390 forintért, ahogy hasonló a helyzet az 1000 forintos sportmelltartóval, és a zoknikból sem rossz a felhozatal. Ha pedig valaki innen venne zakót, azt is megteheti olcsón, de azért nem gondoljuk, hogy a ruhák volnának az igazi erősségei az üzletnek.

A másik szekcióba kerültek a lakáskiegészítők, melyek közt nem találunk furcsa dolgokat vagy nagyon designos darabokat, de rá lehet bukkani olyan holmikra, amelyeket gyakran kell pótolni, és itt jó áron lehet megszerezni. 

A bögrék és kávéscsészék között találtunk például igazán szép darabokat potom áron, rácsodálkoztunk egy furcsa formájú fakanálra, és ha lenne kicsi gyerekünk, akkor fillérekért tudtunk volna neki szuper ceruzákat venni. 

Amivel igazából gond van, az a ruha- és táskafelhozatal: egyszerűen nem lehet annyira olcsón minőséget adni, amennyibe ezek a termékek kerülnek. És ez sajna látszik is rajtuk: a műbőr cipők és táskák borzalmasak, és nem azért, mert műbőrök, hanem azért mert azok közül is az alja, amiről azt vizionálja az ember, hogy borzalmas bűzben ragasztják a szorgos kínai gyerekmunkások napi 20 centért. Ugyanakkor a Pepco mellett szól, hogy porcelánban vagy konyhai kiegészítők közt igazán jó ár/érték arányú termékeket lehet lelni. Vannak persze szezonális termékek, a bolt elején már az őszi dekortermékeket helyezték ki, amivel hangulatot lehet teremteni. 

Megítélésünk szerint erős konkurenciát kapott a Kik, főleg ha még nyitnak egy-két boltot, csinálnak egy rendes Facebook oldalt és honlapot, és rámennek egy kicsit a marketingre. De szövegelés helyett kattintson a galériára, hogy meg is tudja nézni, miről írtunk!

Galéria ikon

32

Nem túl hivalkodó reklám, erős árakkal.
Galéria: Pepcu üzlet kínálata
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.