Teszt: ezek a legjobb mosogatószerek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sikálja ön is boldogan az edényt és kattintson, hogy kiderüljön, melyik mosogatószerrel érdemes!

Szárítja a bőrt, nem oldja rendesen a zsírt, túl sok kell belőle, drága - ezeket az érveket szokták hangoztatni a háziasszonyok, ha megkérdezzük őket, mit utálnak a mosogatószereikben. Szerencsére a rendkivül pedáns németek a naptejek után most a kézi mosogatószereket vizsgálták meg, hogy kiderüljön, melyiket érdemes venni és melyiket nem. A Stiftung Warentest tesztjének összefoglalója következik. 

A laborban zsír, olaj, liszt és tejpor keverékével kenték be a tányérokat, majd a használati utasításban szereplő mennyiséget felhasználva, 5 liter meleg vízben mosogatták el a tányérokat. Egészen addig mosogattak a tesztelők, míg a mosogatóvíz egészen el nem koszolódott. A vizsgálat során hússzor törölték át az egyik oldalon a tányérokat, és hatszor az aljukon. A vizsgálat másik felében odakozmált olajat és keményítőtartalmú tésztát próbáltak eltávolítani rozsdamentes acél lapokról. A lapokat aztán 10 percen át vízben áztatták, akárcsak egy háziasszony. Utána jöhetett az automatizált súrolás, pontostan kimért mennyiségekkel. A teszt végére több mint 8000 tányér lett tiszta. 28 terméket vizsgáltak meg, köztük koncentrtumokat, érzékeny bőrre való termékeket és hagyományos mosogatószereket is.

Miből mennyit kell használni?

 A koncentrtumokról azt érdemes tudni, hogy kevesebb vizet tartalmaznak valamint több tenzidet, mint a hagyományos verzió. Ezért a koncentrátumokból 2-3 ml  (ez egy teáskanálnak felel meg) kell 5 liter vízhez, míg a hagyományos verziókhoz kicsit több, azaz 3-5ml.

Bőrápolás a mosogatás során

A kísérlet durva szakaszában a tesztelők a hátukra ragasztották a mosogatószerrel átítatott ragtapaszokat, majd megvizsgálták, hogy milyen hatást fejt ki a bőrre. Az érzékeny bőrűeknek szánt termékek közül 3 kapott kitűnőt, de nem bizonyosodott be, hogy ezek a termékek feltétlenül kíméletesebbek a bőrrel, mint a hagyományos verzió. Aki érzékeny, az viszont vigyázonn a Rossmann Domol Power nevű termékével, mert 2 esetben is látható bőrpirosodást okozott a tesztalanyoknál.

Nézzük az eredményeket!

Eredmények

Nagyon jó:

Preil Kraft-gél

Jar ultra

Jó:

Lidl W5 Ultra power

Pril original

Alio ultra classicc

Domol power

Denkmit ultra plus

Még elmegy:

Pril sensitive

Lidl W5 Sensitive

Denkmit citromos

Nem jó:

Domol sensitive

Frosch

Ecover citrom-aloe vera

Palmolive

 A német piacot feltérképező tesztben értelemszerűen több olyan mosogatószer is szerepelt, melyek Magyarországon nincsenek forgalomban. Ezeket nem szerepeltetjük a cikkben.

Nagyon jó eredményt 3 temék ért el, ezek közülaz egyik a Pril Kraft Gel-ultra, melynek tisztítóhatása kiemelkedő, nem irritálja a bőrt, könnyű adagolni és biztonságos a csomagolása.

A Fairy Ultra plus konzentrat nálunk Jar néven kerül forgaomba, szintén nagyon jó eredményt ért el, bár a rászáradt tésztával akadtak gondjai. Jó kategóriába került a Lidl W5Ultra Power mosogatószere, mely kicsit haloványabban teljesített a friss zsíros és keményítős ételmaradék eltávolításában, viszonylag nehezen nyitható és csukható, valamint a leírása sem eléggé olvasható. A Pril normál változata a rászáradt szennyeződések eltávolításában akadt meg, és a flakon fogása sem megfelelő. Az Aldi Alio ultra classic névre hallagtó terméke szintén a nehéz nyithatóság miatt kapott levonást, és a rászáradt tésztát sem szereti.

Rossmann Domol Power terméke az érzékeny bőrűeknek nem ajánlott, ami azért sajnálatos, mert egyébként mosóhatásban a legjobbak között lenne a helye. A Dm termékéről ez nem mondható el, a Denkmit Ultra plus mosóhatása nagyon nem jó, de legalább a környezetvédelemre odafigyel a cég, mert erre nagyon jó eredményt kaptak. 

Futottak még kategóriába került a Pril Sensitive Aloe Vera, ami inkább bőrápolónak lehet alkalmas, mert ugyan a bőrnek jót tesz, de szánalmasan tisztít. Az Aldi Alio originalja szintén nem túl jó választás, ha a mosóhatás alapján választana, ráadásul nehezen nyitható és csukható, béna a felirat rajta, és az adagolása sem biztonságos. A Lidl W5 Sensitive terméke hasonlók miatt gyűjött kevés pontot, igaz az adagolhatósága nem rossz. A Denkmit citromos mosogatószere szintén gyenge.

És ami felejtős

Szomorú, de vannak olyan termékek, amelyek szinte semmilyen kritériumnak nem tudtak kielégítően megfelelni. Ilyen a Domol Sensitiv a Rossmannból, amely buborékot fújni esetleg még jó lehet, de mosogatószernek felejtős, a Frosch  sima és Aloe verás sensitiv változata, melyek elbuktak a teszten, a Palmolive Original és koncentrált változata, valamint az Ecover citromos-aloe verás szere, mely szintén alkalmatlan arra, amire kifejlesztették.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.