Gyümölcsből van a legkevesebb a gyümölcsteákban

Olvasási idő kb. 3 perc

Mikor legközelebb gyümölcsteát vásárol, készüljön fel, hogy aromateát vesz. Ráadásul a legdrágábban van a legkevesebb gyümölcs.

Nem rég írtunk arról, hogy a Teekanne "málna-vanilia kaland" elnevezésű teájában egyedül málna meg vanília nem volt. Az ügyben az Európai Bíróság hozott elmarasztaló ítéletet, mi pedig ezen felbuzdulva arra voltunk kíváncsiak, hogy mi a helyzet a többi gyümölcsteával, azok hány százaléka gyümölcs? Arra számítottunk, hogy nem lesz túl sok, de még így is meglepett bennünket, hogy mennyire kevés.

Megkérdeztük a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot, hogy a hatályos szabályok alapján mikor hívhat a forgalmazó egy gyümölcsteát gyümölcsteának, és telepakolhatja-e a csomagolást hatalmas, érett és gusztusos (mondjuk) eperszemekkel, miközben az eper az összetvők listájának legeslegvégén kullog (ami ugyebár azt jelenti, hogy abból van benne a legkevesebb)? A Fogyasztóvédelem tájékoztatása szerint ezeknek a termékeknek az esetében is az a legfontosabb, hogy a tájékoztatás és a dobozon elhelyezett felirat nem lehet megtévesztő. Vagyis a dobozon szereplő összetevők, képek, feliratok nem lehetnek megtévesztőek,nem vezethetik félre a vásárlókat -  tehát, ha mondjuk a felirat barack ízű teát ígér, és valóban barack ízű a produktum is, nem pedig eper ízű, az már ki is elégíti a követelményeket. Ugyanakkor az Élelmiszerkönyvben nincs semmiféle előírás vagy szabályozás arra nézve, milyen arányban kell szerepeljen az ígért gyümölcs az adott termékben, szóval a lényeg tényleg csak annyi, hogy ha valamire azt mondják, hogy málnás tea, annak legyen málnás íze, és nem baj, ha nyomokban tartalmaz málnát is. 

De nézzük magukat a teákat, amikből egy tavaly év eleji GFK közlemény szerint egyre többet fogyasztanak a magyarok. A megvásárolt teamennyiségek 40%-át teszik ki a gyümölcsteák, viszont a felmérésükből az is kiderült, hogy a gyümölcsteák népszerűsége nem nőtt az előző évekhez képest. Talán mert egyre többen olvassák el az összetevők listáját és jönnek rá, hogy teljesen felesleges gyümölcsteát venni: jobban járnak egy bármilyen sima mezei teával, ha meg gyümölcsöt akarnak bele, azt saját maguknak kell megoldaniuk. Jó, akad olyan bolti gyümölcstea, amelyben van valami elenyésző mennyiségű gyümölcs is, de ha már olyat talál, amiben 10% a gyümölcstartalom, akkor nagyon örüljön magának, mert ez már kábé a prémium mennyiségi kategória.

De hogy mi van a teákban gyümölcs helyett? Mondjuk hibiszkusz használata úgy tűnik, kifizetődöbb, de hogy a Milford  teába hogyan és miért került például cékla, azt nem biztos, hogy valaha is megértjük. Ettől persze lehet még finom, hasonlíthat is a gyümölcs ízére – hiszen ha jó az aroma, a tea is jó lesz –, csak szokjon hozzá a gondolathoz, hogy mikor gyümölcsteát inna, akkor gyakorlatilag aromateát iszik. 

A galériában pedig megmutatjuk, hogy mennyire nem találtunk gyümölcsöt a gyümölcsteákban, kivéve, ha varázsalmát venne. Ha viszont csipkebogyóteát inna, akkor jó, ha tudja, hogy málnás gyümölcsteát kell keressen, abban ugyanis málna nem sok van, csipkebogyó viszont annál több. Ráadásul azt is elfelejtheti, hogy a drágább tea biztosan több gyümölcsöt tartalmaz: nem, a drágább és az olcsóbb gyümölcstea közt az a különbség, hogy az egyik drágább. 

Galéria ikon

44

Galéria: Gyümölcsteák gyümölcs nélkül
Fotó: Dívány
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.