Ezután is nyugodtan festhet hajat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Legalábbis akkor, ha az NFH által vizsgált 30 valamelyikét használja, mert azok átmentek a teszten.

A múltkori cipős történet után most hajfestékeket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Összesen 30-at teszteltek a Hatóság Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumában, a jó hír pedig, hogy egyetlen hajfestékben sem volt kimutatható káros anyag – tudtuk meg az NFH honlapjáról.

Miért pont hajfestékek?

A hatóság azért tartotta fontosnak, ezeknek a termékeknek a vizsgálatát, mert a hajfestékek úgynevezett színezék részében ammónia fordul elő, míg a színelőhívó szerekben hidrogén-peroxid van jelen. Ezek a kémiai anyagok pedig  erősen irritáló, illetve maró hatásúak, és éppen ezért az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekről szóló rendelete tartalmazza azokat az előírásokat, amelyeket a gyártóknak be kell tartaniuk. A szakemberek azt ellenőrizték, hogy a gyártók betartották-e a termékekre vonatkozó szabályokat, amelyek szerint többek a megengedett legnagyobb koncentráció az ammónia esetén 6, míg a hidrogén-peroxid esetében 12 százalék.

Fotó: nfh.hu

Rendelet írja elő egyébként azt is, hogy a termékeken figyelmeztető feliratot is el kell helyezniük a gyártóknak (például 2%-os érték felett "ammóniát tartalmaz", illetve "Használjon védőkesztyűt", "Szembe ne kerüljön!" vagy "Szembe kerülés esetén azonnal öblítse ki a szemét!"). Szintén ez a rendelet tartalmazza a kozmetikai termékekben tiltott anyagok listáját is, amelyen az úgynevezett aromás aminok is szerepelnek. Ezek bizonyos kémiai folyamatok során képződő toxikus és rákkeltő anyagok, amelyek növelik a hólyagrák előfordulási gyakoriságát, de egyes kutatások szerint szerepet játszhatnak bizonyos leukémiás betegségek kialakulásában is.

A 30 vizsgált termék egyikében sem volt kimutatható aromás amin és a két érték is a megengedett alatt volt.

Mire érdemes figyelni hajfestéskor?

Most, hogy nyugodt szívvel festhet hajat, az NFH ellátja pár hasznos jó tanáccsal is.

- A hajfestékek csomagolásán mindig olvassuk el a használati utasítást és az egyéb fontos információkat

- Az ideiglenes „fekete henna” tetoválás növelheti az allergia kialakulásának veszélyét. Ne használjon hajfestéket/színezőt, ha:

  • arcán kiütés van, vagy fejbőre érzékeny, irritált, sérült.
  • hajfestés után bármilyen reakciót észlelt
  • ideiglenes fekete henna tetoválás korábban reakciót váltott ki Önnél.

- A hajfesték soha ne kerüljön szembe! Ha ez mégis megtörténik, akkor a szemet azonnal ki kell öblíteni.
- Védőkesztyű viselése kötelező valamennyi, hidrogén-peroxidot tartalmazó hajápolási termék esetén.

Ha kíváncsi arra, mely termékeket vizsgált a Hatóság, ide kattintva megtalálja a listát, a lenti videón pedig megnézheti, hogyan folyt a teszt.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.