Cipőkben talált rákkeltő anyagot az NFH

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

25 pár lábbelit vizsgált a hatóság, négyben túl sok krómra bukkantak, az egyik Vagabondról pedig nem derült ki, honnan származik.

25 pár cipőt vizsgált meg laboratóriumban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, ezek közül négyről derült ki, hogy egészségre káros anyagot, azaz krómot tartalmaz, minden szempontnak pedig csak 5 pár felelt meg teljesen – derül ki az NFH sajtóközleményéből.

A szakemberek 5 gyermek, 12 női és 8 pár férfi cipőt ellenőriztek, az említett 4 kifogásolt lábbeli (két darab S. Sunny, egy Just Mazzoni és egy SDS márkájú) bélésében 5 mg/kg-nál magasabb volt a krómtartalom, ami súlyos egészségügyi kockázatot jelent: mivel erősen mérgező, rákkeltő anyag, ezért nagyon alacsony koncentrációban is képes bőrgyulladást, dermatitiszt kiváltani. Érdekesség: a krómot nem szándékosan alkalmazzák a bőr- és a bőripari termékek gyártásánál. Akkor mégis hogy kerülhet bele? A bőr feldolgozásakor, a cserzéshez használt króm oxidációja során képződhet.

 Jó, ha tudja!

A hatósági tapasztalatok alapján egyébként a leggyakoribb minőségi kifogás a lábbelikkel kapcsolatos. Éppen ezért jó, ha tudja, hogy ezekre a termékekre a hatályos jogszabályok szerint két év szavatosság vonatkozik!

A vásárlást követő első hat hónapban a bizonyítási kötelezettség a kereskedőt terheli. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban az eladónak kell bizonyítania azt, hogy a termék hibája a nem megfelelő használatból adódott, nem pedig a gyártásból. Amennyiben a kereskedő nem hajlandó eleget tenni bizonyítási kötelezettségének, a vásárló is kérhet szakvéleményt, ennek díját utólag a kereskedőre háríthatja. Abban az esetben pedig, ha a kereskedő által kért szakvéleménnyel valaki nem ért egyet, lehetőség van másik minőségvizsgáló szervezettől, vállalkozástól szakvéleményt kérni, de ebben az esetben ennek költsége már vevőt terheli. Ám amennyiben a szakvélemény a vásárlónak ad igazat – azaz kiderült, hogy a hiba gyártási eredetű –, ez a költség utólag ráterhelhető a kereskedőre.

Hat hónap után – amennyiben a kereskedő a minőségi kifogást nem fogadja el – a bizonyítás a vásárló feladata, azaz neki kell bizonyítani (például szakvéleménnyel), hogy a hiba gyártási eredetű.

Nemcsak az anyagösszetételre, de arra is kíváncsiak voltka a szakemberek, hogy a szabályoknak megfelelő tájékoztatás szerepel-e a termékeken és ennek köszönhetően a vásárlók megfelelően tudnak-e tájékozódni.

A címkézés módja többféle is lehet, a lényeg, hogy rajta legyen a cipőkön vagy azok dobozán. A közlemény szerint 3 pár cipőnél az anyagösszetételt tüntették fel hibásan, a gyártó és importőr neve pedig 20, illetve 19 pár cipőnél hiányzott. Ez a hiba jelentéktelennek tűnhet, ám egy esetleges vitás ügy rendezésénél kellemetlenséget okozhat, ha nem lehet tudni, hogy ki gyárotta a cipőt vagy hogy ki a forgalmazó.

Ha kíváncsi arra, mely termékeket vizsgálta és milyen hiányosságot talált az NFH, ide kattintva megnézheti, a tesztet magát pedig az alábbi videón láthatja.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.