Hasznos hazai appok okostelefonra

Olvasási idő kb. 5 perc

10 hazai fejlesztésű alkalmazás okostelefonra, amelyek megkönnyítik életét.

Pár hónapja már írtunk arról, hogy melyek azok az applikációk, amelyekkel rossz szokásainak tud könnyebben búcsút inteni, most meg annak jártunk utána, hogy milyen további praktikus hazai alkalmazások vannak okostelefonra. Sajnos, a legtöbb ilyen programot csak androidra írják, és elég csekély százalékban találkoztunk olyannal, amelyik iOS-en, vagy Windows operációs rendszeren is fut - reméljük, ez persze idővel változni fog. Ha ön úgy érzi, létezik olyan alkalmazás, ami nélkül nem élet az élet, de nem látja az összeállításunkban, írja meg nekünk!

Bookr Kids

A Bookr Kids a gyerekek irodalmi nevelését, szórakozását és nyelvtanulását is szolgáló hazai fejlesztésű applikáció, amelyet a BOOKR fejlesztett a Móra Kiadó együttműködésével. Okostelefonra és táblagépre is letölthető, amely egyszerre könyv, hangoskönyv és interaktív, képességfejlesztő játék. Rengeteg mese jár az applikációhoz, többek között az Andersen meséi, Gerald Durrel alkotásai, a Lúdas Matyi és a Szezám utca. A hangoskönyveket Básti Juli, Haumann Péter vagy Szacsvay László előadásában hallgathatják a gyerekek. Bónusz: egyes könyvek angol hanggal és felirattal is elérhetőek – ezzel segítik az olvasót a szavak és kiejtésük hallás utáni elsajátításában. Így a gyerek autodidakta módon tanulhat nyelvet, ami óriási dolog. Érvényes előfizetéssel a BOOKR könyvtárából korlátlanul streamelhetőek a mesék, illetve az applikáción belül található polcra letölthetőek, így internet-hozzáférés nélkül is olvashatóak. 

Innen tölthető le az alkalmazás Androidra. Sajnos egyelőre csak androidos verzió van, de május elsejétől iOS-re is letölthető lesz.

Jingle  

Állítólag a Jingle a magyar Tinder, bár eddig még nem hallottam róla, pedig eléggé topon vagyok a társkeresős appok terén. „Az app kombinálja a Tinder azonnaliságát az összetettebb netes társkeresők pszichológiai tesztjével. Az alkalmazás így nem feltétlenül csak egy könnyű szexuális kaland, hanem mélyebb, tartalmasabb kapcsolatok kialakulását segíti.” – olvasható a Jingle oldalán. Ezt azért fontos megemlíteni, mert a Tinderen nagyrészt csak szexuális kapcsolatot keresnek a regisztrált felhasználók. A program első lépésként egy rövid, képeken alapuló, kilenc kérdéses teszt segítségével térképezi fel a felhasználók személyiségprofilját és érdeklődési körét. Ez alapján megmutatja, hogy a párkereső a fotók alapján szimpatikus, kiválasztott partnerjelölttel mennyire illik össze.

Pozitívumai: könnyedén kezelhető és ingyenesen lehet letölteni iOS-re. Egyelőre androidon még nem elérhető, de a fejlesztése jelenleg is zajlik.

Simple

Csodálatos! Végre egy olyan magyar applikáció, amivel egyszerűen és gyorsan, aprópénz gyűjtögetése nélkül lehet parkolódíjat fizetni. Ezen felül még autópálya-matricát is lehet vele vásárolni, ami még zseniálisabbá teszi. Hálásak vagyunk érte, tényleg! Szerencsére kezelni is könnyű: az ország bármely közterületi fizetős zónájában használható. Parkolásfunkció indításához elég az autó rendszámát beírni, ellenőrizni és elfogadni a mobil GPS-e alapján felajánlott zónát, vagy beírni a címet/zónakódot, és végül megadni a fizetés módját. Az e-matricavásárlás még ennél is egyszerűbb, így még az utolsó pillanatban is megveheti a szükséges matricatípust.

Innen tölthető le az alkalmazás AndroidraiOS-re. 

Laborom

Azoknak nyújt segítséget leginkább ez az alkalmazás, akik sűrűn járnak orvosi vizsgálatokra (várandós nők, autoimmun-betegségben szenvedők, krónikus betegek stb.). Az applikációban lehetőség van a vérnyomás, vércukor, súly, laborlelet rendszerezésére, grafikonos, idősoros adatmegjelenítéssel és gyógyszeremlékeztető-beállítás lehetőségével. Így egy helyen minden olyan fontos adatot tárolhat, amire szüksége lehet a jövőben. „A célpiac Magyarországon a krónikus betegek, elsősorban a magas vérnyomással és a cukorbetegséggel élők. De rajtuk kívül számos olyan betegcsoport van még, ahol hosszú távon rendszeresen fontos adatok keletkeznek. Az elhízás, a pajzsmirigybetegségek (akár hypo-, akár hypertyreosis), a daganatos betegségek, hypercholesterinaemia, gyulladásos betegségek (chron betegség, RA, SLE), stroke vagy infarktus utáni állapotok, vesebetegségek mind-mind olyan kórképek, melyek állandó és szoros kontrollt és a betegek egyre aktívabb együttműködését követelik” – olvasható a weboldalukon.

Innen tölthető le az alkalmazás ingyenesen AndroidraiOS-re. 

SzámlaFaragó

A SzámlaFaragó előre kiszámolja, hogy egy felhasználó mennyit fog fizetni a hónap végén a gázért, áramért és vízért, látja a napi átlagát, értesül róla, ha hirtelen megugrott volna a fogyasztása (pl. csőtörés, szivárgás miatt), illetve, ha az app talál olyan szolgáltatót, amelynél olcsóbban kaphatja meg ugyanazt a mennyiségű gázt vagy áramot, akkor értesít, hogy szolgáltatót tudjon váltani.

Innen tölthető le az alkalmazás Androidra

TúrApp

A TúrApp segítségével könnyen megtalálhatja a közelében levő érdekesebb helyeket és megtervezheti vele a kirándulását. Az adatbázis több mint 10.000 objektumot  tartalmaz, kategóriák szerint rendezve. Ha múzeumot, kastélyt, várat, templomot, vízesést, barlangot, kilátót, strandot, állatkertet, vidámparkot vagy épületromot látogatna meg, az appban rengeteg információt talál ezekről is. Sőt, ismertebb pontok esetén nem csak térképes elérést biztosít a program, hanem leírást és fotókat is.

Innen tölthető le az alkalmazás ingyenesen Androidra

Whatcanido

A Whatcanido („mit tudok csinálni”) segítségével rengeteg információt lehet megtudni bulikról, kulturális eseményekről és rendezvényekről. Ezeket az adatokat folyamatosan frissítik, szóval naprakész lehet bármikor, ha bulizna egyet, de fogalma sincs, hol kezdje el, ráadásul, ami óriási pozitívum benne, nem csak a hazai, de külföldi programokat is ugyanúgy felkínál. Az applikáció egyébként eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy a győrieknek és a Győrbe látogató külföldieknek segítséget nyújtson szabadidejük változatos eltöltésében.

Innen tölthető le az alkalmazás ingyenesen Androidra.

30km

Miután a legtöbben már arra törekednek, hogy ne ketreces tojást, antibiotikummal kezelt csirkét vagy vegyszeres zöldséget/gyümölcsöt vegyenek, éppen ideje volt egy ilyen alkalmazás beindításának is. Segítségével a környékén élő termelők árui közül válogathat. Egyszerű a működése, csak rá kell keresnie egy-egy termékre, és azonnal láthatja, hogy kik és hol termelik azt az ön környezetében.

Innen tölthető le az alkalmazás ingyenesen AndroidraiOS-re. 

Menetrendek

Ez az applikáció azoknak lehet praktikus, akik keveset utaznak a budapesti metróval, vagy olyan helyre mennek, ahol előtte még nem jártak. Megtervezhetik vele a ki-, a fel-, a le- vagy az átszállásokat, és bónuszszolgáltatása, hogy offline állapotban is működik.

Innen tölthető le az alkalmazás ingyenesen Androidra

Vigyél haza

Ez az egyik legjobb alkalmazás kutyásoknak, ugyanis, ha eltűnik a kedvence, ezen a felületen azonnal értesíthet másokat az eseményről, így nagyobb eséllyel kerül elő a háziállat. Esetleg, ha valahol gazdátlan kutyát/macskát lát kóborolni, ezt is megoszthatja a többiekkel, hátha valaki éppen azt az állatot keresi. Csodálatos applikáció, tényleg! Ezek mellett még válogathat a gazdára váró, árva kutyák között, foglalhat szállást kutyabarát hotelekben, panziókban, és ebbarát éttermeket, kávézókat és kutyafuttató helyeket is talál az alkalmazás segítségével. Az app nagyon hasznos lehet akkor is, ha kezdő kutyás; töltse le!

Sajnos egyelőre csak androidos telefon érhető el az alkalmazás, de mivel van weboldaluk, bárki okostelefon nélkül is használhatja.  

Fotó: Google Play
Fotó: Google Play
Fotó: Google Play
Fotó: Google Play
Fotó: szamlafarago.hu
Fotó: simple.hu
Fotó: szifon.com
Fotó: Google Play
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.