Óvakodjon a netes kamuhirdetőktől!

Mindegy, hogy apróhirdetéseket nézeget, valamire licitálni szeretne, vagy éppen albérletet keres az interneten, fel kell készülnie arra, hogy találkozik majd úgynevezett kamu profilokkal vagy termékekkel. Aki rendszeresen vásárol ilyen helyeken, már tudja, hogyan szúrja ki egyből a hamis hirdetéseket, aki pedig kezdő, annak elmondunk néhány aranyszabályt hazai és külföldi viszonylatban is, hogy ne járjon pórul.

shutterstock 111348356

Az eladó

Ha van rá lehetősége, informálódjon az eladóról. Nézze meg, vannak-e visszajelzések róla, és csak olyanokkal kössön üzletet, akiket mások is megbízhatónak találnak. Persze mindenki nem lehet elégedett, ezért olvassa el azt is, hogy a negatív visszajelzést miért kapta az illető, reagált-e rá elfogadható módon, hogyan oldották meg a konfliktust, és aszerint mérlegeljen, hogy ezek után is azzal az eladóval szeretne-e üzletelni. Ha nem olyan helyen vásárol, ahol lehet látni visszajelzéseket, akkor legalább üsse be a keresőbe az illető e-mail címét, hátha kiad valamilyen fontos információt. Mindenképpen kommunikáljon az eladóval, mielőtt megvásárol egy terméket. Tegyen fel neki kérdéseket, amiből látja majd mennyire megbízható az illető, mennyire beszél össze-vissza, és van-e valami olyan dolog, ami elől rendszeresen kitér. Keressen rá arra is, hog miket adott el az eladó korábban, így tudni fogja, hogy a például heti rendszerességgel több mobiltelefont is áruló magánszemély, aki minden kérdésre azt válaszolja, hogy ő szimplán csak új telefont venne, azért adja el ezt a régit, jobb esetben is egy kereskedő, rosszabb esetben bűnöző.

A termék

A legfontosabb szabály, hogy ami túl szép, hogy igaz legyen az nem is igaz. A táska vagy az ékszer nem lesz eredeti, mint ahogy a néhány ezer forintos, teljesen új tablet sem biztos, hogy élete vásárának bizonyul. Nézze meg mindig, hogy mennyibe kerül az adott termék újonnan, és ha a többszörösébe annak, amennyiért az illető meg akar szabadulni tőle, akkor legyen óvatos. Mindig nézegesse meg a képeket is, és ha mind jól láthatóan termékfotó, amit mondjuk a gyártó honlapjáról töltöttek le, szintén keressen inkább másik eladót. Ha kétségei vannak az eredetiséget vagy az állapotot illetően, akkor kérdezze az eladót. Ha kitérő választ ad, vagy egyáltalán nem válaszol, akkor biztos lehet benne, hogy valami nem stimmel. Azok az eladók, akik nem akarják átverni és nincs mit titkolniuk, készségesen fognak válaszolni a kérdéseire, küldenek még további képeket a termékről, sőt feltüntetik azt is, hogy hol hibás a termék, például hol van karc a hűtőszekrényen, vagy melyik polc van kicsit megrepedve.

A konkurencia

Nézzen szét más oldalakon is. Hiába szimpatikus önnek az eladó leírása, ha ugyanaz a termék más oldalakon sokkal drágábban megy el, akkor lehet, hogy mégsincs minden rendjén. Sőt ha valamilyen olyan speciális terméket vásárol, amit a többi oldalon is megtalál de rengeteg negatív komment kíséretében (például több helyen látja ugyanazt a márkájú alapozót hasonló összegért, mint ahogy ön venné, de rengeteg olyan visszajelzéssel, hogy a termék hamis), akkor legyen körültekintő és gyanakvó az eladóval kapcsolatban, hátha ugyanarról az illetőről van szó, csak más felhasználónév alatt.

A fizetés

A külföldi oldalak azt javasolják, hogy mindig keresse a Paypal fizetési lehetőséget. Ez sokkal megbízhatóbb, mint egy sima utalás, hiszen míg az egyszerű utalásnál a bank mossa kezeit, addig a Paypal esetében lehet kezdeményezni a pénz visszaszerzését. Ha külföldi oldalról vásárol, akkor mindig tartsa észben az 500 dolláros szabályt, ugyanis sok esetben a csalók kicsivel 500 dollár alatti összegben lövik be az árakat, ezen összeghatár felett ugyanis át kell esniük a Paypal ellenőrzési procedúráján, ami megnehezíti a dolgukat. Úgyhogy ha lát egy kihagyhatatlan ajánlatot, melyben három legújabb iPhone kerül pont 500 dollárba akciósan, ha együtt rendeli őket, akkor ezzel az információval felvértezve már tudhatja, hogy inkább felejtse el az üzletet. Itthon is azt tanácsoljuk, hogy kisebb daraboknál az utánvétellel történő fizetést válassza, hiszen akkor legalább arról meggyőződhet, hogy postára adtak valamit - ami persze nem véd az ellen, hogy a csomag esetleg nem azt rejti, amiért ön fizetett. Főleg nagyobb értékű rendeléseknél (vagy ha van rá lehetősége, akkor mindig) érdemes a személyes átvételt kikötni. Ügyeljen azonban arra, hogy már kisebb összegnél is valami forgalmas helyre szervezze meg a találkozót, és ha lehet, ne menjen egyedül.

453488496
Matt Cardy / Europress / Getty

Akció, sürgős, egy napos vásár

Persze nem azt állítjuk, hogy minden akciós ajánlatnál gyanút kell fogni, sőt. De ha egy friss felhasználóval találkozik, aki gyorsan akar hangzatos akciókkal sok terméket kiszórni, akkor azért legyen óvatos, mert nagyon könnyen belefuthat egy olyan csalóba, aki gyorsan akar minél több pénzhez jutni, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan le is törli magát az oldalról.

Ha mégis megtörténik a baj

Alapvetően a legtöbbeknek pozitív tapasztalatai vannak az apróhirdetésekkel, aukciókkal és ilyen hasonló oldalakkal, ezt bizonyítja az is, hogy egyre több ilyen oldal működik, egyre többen hirdetnek rajtuk, és a legnagyobb oldalak nagy is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ők maguk is minél hamarabb kiszűrjék a hamis hirdetőket. Ha azonban mégis belefut egy rosszul sikerült tranzakcióba, amikor az eladó leírása nem fedi a kézhez kapott termék állapotát, vagy valami súlyosabb hiba és átverés adódik, akkor ezt mindig jelezze az eladónak. Ha tényleg valamilyen félreértés történt, akkor visszaküldheti neki és a pénzét is visszakapja. Ha nem történik semmi, vagy ellenséges a panasz fogadtatása, akkor nyugodtan adjon negatív visszajelzést, amiben részletesen leírja mi történt, így a jövőben a többi vevő is látni fogja mire figyeljen oda. Ezzel egyidőben pedig jelezze az oldalnak is a történteket, hogy elkezdhessék kivizsgálni az ügyet és ön minél hamarabb visszakaphassa a pénzét (egy negatív visszajelzés adása önmagában nem elegendő), és ők fogják majd tájékoztatni arról is, hogy esetleg milyen jogorvoslati lehetőségei vannak.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra