Papírzsebkendőből is a saját márkások a nyerők

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudja hol a legolcsóbb a 100-as, a dizájnos, dobozos, vagy a gyerek zsebkendő? Körkép, rengeteg hasznos infóval.

Ahogyan a mosószerek és öblítők esetén, úgy annak is utánajártunk, hogy hol, mennyiért lehet beszerezni a saját márkás papírzsebkendőket. Örömmel nyugtáztuk, hogy a szemlézett boltokban mindenhol van saját márkás ebből is, sőt, nemcsak van, de rengetegféle: dobozos, 10-es és 100-as kiszerelésű, mintás, kis-, és nagyméretű, balzsamos stb., szóval tényleg színes a paletta. Ráadásul elég nagy az árverseny is a zsepik között, úgyhogy nem kell félni; zsebkendőből nem lesz hiány, ha már aNutella drágulni foglegalább legyen mibe a könnyeinket hullatni.

Galéria ikon

35

Galéria: Papírzsebkendő körkép
Fotó: Dívány
Ismét az Aldi, Auchan,  Interspar, Lidl, Penny Market és Tesco hatszöget szemléztük. A galériában minden fontos információt megtalál a termékekről, a hajtás után pedig táblázatban foglaltuk össze a lényeget.   

 

Fontos tudni, hogy mindenképpen figyelje a darabárat, mert érhetik meglepetések: például előfordul, hogy a gyártó apró számokkal tudatja, hogy az ő "százas" csomagja valójában csak 90 db zsebkendőt tartalmaz. A korrekt ár-érték arány versenyeztetése okán ezeket a termékeket kizártuk a mezőnyből, a táblázatba csak a valóban száz darabot tartalmazó, három rétegű papírzsebkendők kerültek be. A galériában viszont az összes indulót megtalálja, árakkal együtt.

Papírzsebkendő, sima 100-as, 3 rétegű Mennyiért (kiszerelés/forint) Fajlagos ár (forint/darab)
Aldi 99 0,99
Lidl 99 0,99
Penny Market 99 0,99
Tesco 198 0,99
Auchan 119 1,19
Interspar 229 2,29

Önnek melyik a kedvence? 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti! Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.