Napszemüveget venne? Mutatjuk, mire figyeljen.

Bár most néhány napig nem lesz rá szüksége, napsütésben különösen fontos a szem védelme, és, ugye, mit sem ér a trendi kiegészítő, ha semmit sem véd a káros környezeti hatások ellen. Azért ne rohanjon rögtön egy harmincezres napszemüvegért, ugyanis a méregdrága termékek sem feltétlenül tudnak többet olcsóbb társaiknál. Megmondjuk, mire figyeljen, amikor napszemüveget vásárol.

Milyen a biztonságos lencse?

Nem hiába vélik úgy sokan, hogy nem minden jó, ami drága: a szakértők szerint a napszemüvegeknél is érdemes észnél lenni, ár-érték arányuk ugyanis nem mindig következetes, sőt ugyanannak a gyártónak lehetnek tökéletes védelmet nyújtó és torzító hatású termékei is. Szerencsére a vásárlás során mi magunk is letesztelhetjük az optikai minőséget: fókuszáljunk egy függőleges vonalra (ajtószél, csővezeték) a közelünkben, miközben a fejünket előre-hátra mozgatjuk. Ha kígyózó, hullámzó vonalat észlelünk a mozgás során, a napszemüveg optikai hibás, így csak árthatunk vele szemünknek. A torzítást sok esetben észre sem vesszük, mert a kismértékű elváltozást még korrigálja az agy. Hosszabb viselés után azonban a hibás lencsék fejfájást, koncentrációs zavart és szédülést okozhatnak.

shutterstock 18077626

„Nagyon fontos, hogy a napszemüveg legyen ellátva az európai szabványra utaló 'CE' jelöléssel, a csomagoláson legyen feltüntetve a filterkategória, valamint a gyártó vagy forgalmazó neve és címe” – figyelmeztet dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője. „Ezenkívül a napszemüveg a lehető legkisebb mértékben korlátozhatja a felhasználó látóterét és látását. A színezett lencsék fontos kritériuma, hogy minél kevésbé változtassák meg a természetes színharmóniát és a napszemüveggel érzékelt optikai kép ne változzon meg. A lencséken nem lehet olyan sérülés vagy anyaghiba (pl. karcolás, matt pötty, légbuborék, stb.) ami ronthatja a látást.”

Milyen színt válasszunk?

Tévhit, hogy minél sötétebb a lencse színe, annál nagyobb védelmet nyújt az ultraibolya-sugarak ellen. A sötét lencsék kiszűrik ugyan a látható fényt, de ha nem rendelkeznek UV-szűrő réteggel, akkor a pupilla kitágul, és az üveg az átlagosnál nagyobb mértékben engedi be a káros sugarakat. Az UV-védelemre tehát semmilyen hatással nincs, a látást azonban nagymértékben befolyásolja a lencse színe. A legideálisabb választás a szürke és a barna, amik csökkentik a fény intenzitását anélkül, hogy változna a kontraszt vagy torzítanák a színeket. A sárga és a pirosas árnyalatú lencsék javítják a kontrasztot a kék fény blokkolásával, ugyanakkor vezetéshez nem ajánlottak, mivel nehezítik a színfelismerést. Tevékenységtől függően (vízisportok, vadászat, teniszezés) szükségünk lehet különböző színű lencsékre, ekkor a szemünknek adjunk egy kis időt, hogy hozzászokhasson az új színhez. 

Érdemes polárszűrős napszemüveget választani, ugyanis míg az UV-szűrős darabok csak a szemre káros ultraviola-sugárzást szűrik ki, addig polárszűrős társaik nem eresztik át a vízszintes felületekről, például a víz felszínéről vagy az aszfaltról visszaverődő vakító fényt sem.

shutterstock 132021989

Hol vásároljunk napszemüveget?

Szinte mindegy, de azzal azért számoljon, hogy a márkás darabok jóval többe kerülnek, pusztán a márkanév miatt. Az árat megdobja a polarizált és a törhetetlen lencse is, de ha egy egyszerű darabot választ, még ezekkel is megkaphatja a megfelelő védelmet párezer forintért. A lényeg az, hogy a választott szemüveg a lehető legnagyobb területen fedje szemünket és a lencsék minden szögből megfelelően védjenek a káros UV-sugarakkal és erős fényhatásokkal szemben. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy megbízhatunk az utcai árusok ötszáz forintos napszemüvegeiben, ugyanis sok esetben már a CE jelzést is hamisítják. A Magyar Látszerész Szövetség is felhívja a figyelmet arra, hogy az utcai árusoknál, piacokon, hipermarketekben és ruhaboltokban is hatalmas választékot találni az olcsó vagy akciós, de sok esetben ellenőrizetlen minőségű napszemüvegekből. Ezért leginkább optikai szaküzletben érdemes keresgélni. Itt sem feltétlenül kell nagyon mélyen a zsebébe nyúlnia, 5-10 ezer forintból már hozzájuthat a 100%-os UV-védelemhez, az optikai minőséghez, na meg a garanciához is.

Mit jelent a filterkategória?

Az UV400 felirat azt jelzi, hogy a napszemüveg lencséje 100 százalékos védelmet nyújt az UV-sugárzással szemben, azaz ezek a 400 nanométer alatt minden sugárzást kiszűrnek. A vonatkozó EN szabvány szerint a lencse fényáteresztésének értéke alapján az alábbi 5 kategóriába soroljuk a napszemüvegeket:

Fényáteresztés mértéke:

80–100% – Világos lencse, célja az esztétikum és a kényelem.

43–80% – Enyhén színezett lencse, részben felhős időben ajánlott.

18–43% – Közepesen színezett lencse, általános használatra, átlagos napsütésben ajánlott.

8–18% – Sötét lencse, erős napfényben ajánlott.

3– 8% – Nagyon sötét lencse, vezetéshez nem használható, és ezt fel is kell tüntetni a vásárlók számára.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek