Ezekre a fesztiválokra akciós még a jegy!

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hétvégén megkezdődött a fesztiválszezon! Ha még nem tudja, hova menne, nyugi: van még akciós jegy. Mutatjuk, melyik mennyibe kerül.

Lassan ideje lesz eldönteni, milyen nyári fesztiválra megy, főleg azért, mert kezd lejárni az idő, hogy kedvezményesen vehessen jegyet. Persze még így is jobban jár, mintha aznap találná ki, hogy mégis inkább bulizna egyet, és a helyszínen szembesül vele, hogy a jegyek már rég elfogytak - ahogy az az elmúlt években többször is előfordult a balatoni fesztiválokon. Szóval nézzük, hova lehet menni a nyáron bulizni, és mennyibe kerül mindez.

Június

Fishing On Orfű (Június 18-21), Orfű

Pécs közeliek, vagy a környék kedvelői szervezhetik az Orfűi tó mellé a fesztiválozásukat a Fishing On Orfű jegyében. A koncertek mellett (vagy előtt) ki lehet próbálni valamelyik off-programot is, ahol megismerkedhetnek a fesztivállátogatók a környék gasztronómiai vonalával, mehetnek fröccstúrára, sörtúrára, akár kenyeret is süthetnek, vagy lóháton bejárhatják a környéket. Este pedig indulhat a buli, aminek az egyik legfontosabb momentuma, hogy már a nulladik napon meg lehet nézni az erre az alkalomra újraegyesült (és ezentúl ezt minden évben ilyenkor elkövető) Kispál és a Borz zenekart.

Fotó: Borbás Mátyás / www.fishingonorfu.hu
Fotó: Borbás Mátyás / www.fishingonorfu.hu

Fellépők: Kispál és a Borz, letlive, Subscribe, Óriás, Punnany Massif, Quimby, Budapest Bár, Péterfy Bori, HS7, Kiscsillag és még sokan mások

Jegyárak

   Helyszínen
4 napos bérlet 14.990 forint
3 napos bérlet 12.990 forint
Napijegy 5990 forint

Július

Volt Fesztivál (július 2-6), Sopron

Idén a Volt Fesztivál kibővült egy nappal, hogy a vasárnapi (mondhatni +1) napján fellépjen az Arctic Monkeys is. Kedvezményes jegyekhez a Sziget rendezvényeire, így a Voltra a Szigetre a B.My.Lake fesztiválra és a Strandra akár Multipont kártyás kedvezményt is igénybe lehet venni. A fesztiválozóknak a Voltot nem nagyon kell bemutatni, hiszen az ország egyik legnagyobb és legismertebb fesztiváljává nőtte ki magát nemcsak zenei prorgamja miatt, hanem mert koncertek előtt ellátogathat például a Sopronkőhidai Börtönbe is szétnézni.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Fellépők: Artctic Monkeys, MGMT, Icona Pop, Morcheeba, 30 Seconds To Mars, Foals, Hurts, Volbeat és sokan mások

Jegyárak

   Június 16-ig Június 17-től és helyszínen Arctic Monkeys jegy benne?
5 napos bérlet 36.990 forint 39.990 forint Igen
4 napos bérlet 27.990 forint 30.990 forint Nem + 9.990 forint
Hétvégi bérlet 32.000 forint 35.000 forint Igen
Hétvégi VIP bérlet     55.000 forint Igen
Napijegy 10.990 forint 11.990 forint Nem
VIP napijegy    19.000 forint Nem
5 napos VIP bérlet    60.000 forint Igen
4 napos VIP bérlet    50.000 forint Nem + 9990 forint
Arctic Monkeys napijegy 14.990 forint 15.990 forint Igen
Arctic Monkeys VIP napijegy     25.000 forint Igen
Volt + Balaton Sound bérlet  69.000 forint 71.000 forint Nem +9990 forint
Volt + Strand Fesztivál bérlet 39.000 forint 41.000 forint Nem +9990 forint

Rockmaraton (Július 7-12), Pécs

Ha valaki a nevéből nem jött volna rá, akkor szólunk, ez a fesztivál inkább a keményebb zene kedvelőinek szól. Olyannyira, hogy a honlapon külön megígérik, hogy a fesztivál 100%-ig diszkómentes lesz. Egyébként a helyszín a Malomvölgyi Arborétum, aminek a növényei már jól bírják ezt az egy hét diszkómentességet.

Fotó: Borbás Mátyás
Fotó: Borbás Mátyás

Fellépők: Sepultura, Arch Enemy, The Exploited, Sabaton, Vágtázó Halottkémek, Ektomorf, Leander Rising, Texas In July és még sokan mások

Jegyárak:

   Július 5-ig Helyszínen
Napijegy 4.990 forint 4.990 forint
Hetijegy 11.990 forint 14.990 forint
Fezen + Rockmaraton bérlet  19.990 forint 19.990 forint

Balaton Sound (Július 10-13), Zamárdi

Az egyik legkedveltebb fesztivál az elektronikus zene rajongói számára, ahol azok érzik igazán jól magukat, akik ha tehetnék, munkába is egy szál bikiniben és magas sarkú papucsban mennének. Gyakorlatilag a Balatonból lehet nézni a koncerteket, vagy éppen ott lehet napközben ejtőzni és kipihenni az előző este (mit este, hajnal) fáradalmait. Sajnos a bérletek már elfogytak, de napijegyet és kombinált bérletet, valamint VIP bérletet még lehet kapni. Aki pedig elővételesen megvette a bérletét ennek örömére úgy is dönthet, hogy eladja annyiért adhatja el amennyiért csak szeretné, és elmehet a pénzből valami tisztességes buliba. 

Fotó: Huszti István / Index
Fotó: Huszti István / Index

Fellépők: Wiz Khalifa, Dillon Francis, Rudimental, Deep Dish, David Guetta, Martin Solveig, Diplo, Azealia Banks és még sokan mások 

Jegyárak

   Elővételben és helyszínen
Bérlet 44.000 forint
Napijegy 15.000 forint
VIP bérlet 70.000 forint
VIP napijegy 30.000 forint
Balaton Sound + Volt bérlet 69.000 forint (június 17-től 71.000 forint)
Balaton Sound  +  B.my.Lake bérlet 62.000 forint

EFOTT (Július 15-20) Miskolctapolca

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója már rég nem csak a felsőoktatásban résztvevőké, hanem mindenkié, aki szeretne egyet bulizni. A turisztikai vonal azért még megmaradt, hiszen minden évben máshol tartják a fesztivált, most például Miskolctapolcával és környékével lehet megismerkedni a fesztiválozóknak, és itt tartja 25 éves jubileumi nagykoncertjét a Tankcsapda is.

Fotó: efott.hu
Fotó: efott.hu

Fellépők: Tankcsapda, Fish!, Edda, Hooligans, Quimby, Carbonfools és még sokan mások 

Jegyárak: 

   Június 30-ig Helyszínen
Heti jegy 16.990 forint 20.000 forint (július 14-ig 18.990 frint)
Hétvégi jegy  10.490 forint 12.000 forint
Napi jegy 5990 forint 7000 forint
Nyitó nap 3490 forint 4000 forint

Bánkitó feszt (július 17-19), Bánki Tó

Ez az a fesztivál, amit biciklivel érdemes megközelíteni, ugyanis közvetlen vonat vagy buszjárat nincs a fővárosból. Váctól vagy vonattal lehet továbbmenni Diósjenőig és 14 kilométert tekerni, vagy Vácról lehet utazni busszal Bánkig vagy Rétságig.

Fotó: Bánkitó Fesztivál 2011
Fotó: Bánkitó Fesztivál 2011

Fellépők: Hamarosan meglesz a program is, itt kell majd keresni a fellépőket 

Jegyárak

   Június 16 éjfélig Július 16 éjfélig Helyszínen
Bérlet 8000 forint 9500 forint 11.000 forint
Napijegy 3000 forint 3600 forint 4200 forint

Sun Fesztivál (Július 22-27) Csobánkapuszta

Aki szereti az Ozorát, annak nem csak zenei, de látványvilágát is, annak kötelező megnézni a Sun fesztivált is. Az elektronikus zene kedvelői éjjel-nappal bulizhatnak itt a természetben. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzák a természetben a fesztivállal, így a lehető legtöbb minden készül újrahasznosított alapanyagokból vagy használják az alternatív energiaforrásokat.

Fotó: Gyulai Bence / Velvet
Fotó: Gyulai Bence / Velvet

Fellépők: Cubixx, Captain Hook, Sensient, Shakta, Oleg, Emok és még sokan mások

Jegyárak:

   Július 6-ig Július 20-ig Július 25 estétől
Bérlet 85 EUR 110 EUR 95 EUR

Rock Part (Július 24-27) Balatonszemes

Akinek a Balaton Sound túl elektro meg diszkó, az mehet a Rock Partra Balatonszemesre. Ugyanúgy ott a Balaton, amiben lehet hűsölni, és ugyanúgy zenei programok várják, csak itt nem szeletelve kell táncolni, hanem hajat lehet rázni meg pogózni.

Fellépők: Biohazard, Behemoth, Ensiferum, Road, Blind Myself, Depresszió és sokan mások 


Jegyárak

   Elővételben Helyszínen
Bérlet 12.490 forint 14.900 forint
Napijegy 4490 forint 5290 forint
Első napi jegy 3500 forint 4500 forint

Fezen (Július 30 - Augusztus 2), Székesfehérvár

A székesfehérvári fesztivál közelebb áll a rockzene kedvelőihez, de nem veszik olyan komolyan a diszkómentességet, mint a Rockmaratonon, szóval itt bőven lehet találni olyan programokat és fellépőket is, akikre táncolni is lehet, nem csak metálvillázni. Azoknak is ajánljuk akik nem szeretnének lent aludni, hiszen közvetlen vonatjárattal tudnak menni a Déli Pályaudvarról, ami a fesztivál bejáratától pár száz méterre teszi le az utasokat.

Fotó: HeyJude / Indafotó

Fellépők: Hellyeah, Skid Row, Ignite, Europe, Quimby, Tarja Turunen, Magna Cum Laude, Vad Fruttik, Carbonfools, Punnany Massif, Akela és még sokan mások

Jegyárak

   Június 30-ig Július 29-ig Helyszínen
4 napos bérlet 13.990 forint 14.790 forint 15.000 forint
Napijegy 4990 forint 5490 forint 5900 forint
Fezen + Rockmaraton bérlet  19.900 forint      

Ozora Fesztivál (Július 29 – augusztus 3), Ozora

Aki volt már Ozora fesztiválon, az tudja, hogy oda járni nem egyszerű fesztiválozás, hanem életérzés. Ozorán a zene mellett a művészeté a főszerep, ahol az alkotok egy új világot hoznak létre. Ha bírja a táncolást a napon és a szürreális, pszichedelikus életérzést, akkor irány Ozora!

Fotó: Bődey János / Index

Fellépők: Chris Rich, Chromatone, Dick Trevor, Earthspace, Grouch, Kox Box, Uru és még sokan mások 


Jegyárak: 

   Elővételben Helyszínen
Bérlet 110 EUR 130 EUR

Sziget Fesztivál (Augusztus 11-18), Budapest, Hajógyári Sziget

Valószínű, hogy a fesztivál szó említése kapcsán a Sziget jut elsőre eszébe mindenkinek, legalábbis magyar viszonylatban. A ma már Európa legrangosabb fesztiváljai között számon tartott Sziget már rég túlmutat a koncertek tömkelegén, hiszen annyi minden más kulturális program van, hogy úgy is el lehet lenni az unatkozás legkisebb jele nélkül napokat, hogy koncertnek akár a közelébe sem ment. Diákoknak idén is jár a kedvezmény, itt találnak bővebb infót, hogyan lehet igénybe venni. 

Fotó: Üveges Zsolt / Index

Fellépők: Blink 182, Deadmau5, Queens Of The Stone Age, Imagine Dragons, Placebo, Skrillex, Lily Allen, Klaxons, Prodigy, Calvin Harris, Outkast és még sokan mások

Jegyárak:

   Július 31-ig Augusztus 1-től
Hét napos bérlet (ottalvós) 68.000 forint 74.000 forint
Öt napos bérlet (hazamenős) 59.000 forint 62.000 forint
Napijegy 15.000 forint 16.000 forint
VIP kemping / fő 38.000 forint   
Családi kemping / sátor 1500 forint   
Karaván kemping / lakókocsi 38.000 forint   
Sziget + B.my.Lake kombinált bérlet 71.000 forint 74.000 forint

B.my.Lake (Augusztus 18-22) Balatonvilágos

Tavaly rendezték meg az első B.my.Lake fesztivált, ami azonnal meg is nyerte az European Festival Awards-on a legjobb új fesztivál díját. Az elektronikus zene kedvelőinek szóló rendezvény ezen felbuzdulva idén négynaposra bővült, valamint a fellépők névsorán is sokat erősítettek a rendezők.

Fellépők: Alan Fitzpatrick, Nina Kraviz, Barem, Ben Klock, Cyberpunkers, Dirtyphonics és még sokan mások 


Jegyárak:

   Július 18-ig Július 19-től
4 napos bérlet 25.000 forint 27.990 forint
VIP bérlet 35.000 forint   
Napijegy 12.990 forint   
VIP napijegy 15.990 forint   
4 napos kempingjegy 2500 forint   
4 napos lakókocsi kempingjegy 20.000 forint   

Strand Fesztivál (Augusztus 20-23) Zamárdi

Ugyanott, ahol júliusban a Balaton Soundon tombolhatja ki magát, lezárhatja a nyarat a Strand fesztiválon, ami szintén új a fesztiválok sorában, tavaly rendezték meg először. Mivel a fesztivál sok szállal kötődik a Petőfi Rádióhoz, így ha napközben általában ezt az adót hallgatja, és még szereti is a hallottakat, akkor ezt a fesztivált önnek találták ki.

Fotó: Kálló Péter / nagyonbalaton.hu

Főbb fellépők: John Newman, Papa Roach, Tankcsapda, Knife Party, Quimby, Punnany Massif, Kicsillag és sokan mások 

Jegyárak 

   Jegyárak
Bérlet  18.990 forint (július 31-ig 15.990 forint)
Napijegy 7500 forint
Kempingjegy 2500 forint

SZIN (Augusztus 27-30), Szeged

A fesztiválszezon lezárásaként látogasson el a Szegedi Ifjúsági Napokra. Augusztus utolsó hétvégéjén még fesztiválozhat egyet az, aki nyitott a popfesztiválokra, ahol a könnyed, rádióbarát előadók mellett megférnek a keményebb zenék képviselői is.

Fotó: Üveges Zsolt / Index

Fellépők: Example, Russkaja, 30Y, Punnany Massif, Kiscsillag, Subscribe, Road, Magna Cum Laude és még sokan mások

Jegyárak:

   Június 14-ig Augusztus 26-ig  Helyszínen
Bérlet 12.990 forint 14.990 forint 16.990 forint
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.