Megtaláltuk legolcsóbb saját márkás naptejet és a napozás utáni krémet

Olvasási idő kb. 5 perc

Hétvégén nyár lesz, készüljön fel a vetkőzésre! Hat bolt árait szemléztük, az Interspar és a dm kínálatát bírtuk a legjobban.

A hirtelen jött kánikulában nekivetkőzve remélhetőleg senki nem felejti el elővigyázatosan bekenni a szabadjára került bőrfelületeket. Pár napja már megírtuk, mit ne kenjen magára, most azt kerestük, melyek azok a naptejek és napozás után bőrnyugtató szerek, melyekkel olcsón megúszható az egészségvédelem. A felmérés máris kellemes meglepetéssel indult: mikor elindultunk feltérképezni a boltokat a naptejek után, nem gondoltuk volna, hogy ilyen óriási a harc saját márkások terén. A Spar nagyon bekeményített, a dm felhozatala meg egyszerűen zseniális! 

Összesen hat bolt termékeit szemléztük ár szerint*, de hamarosan ki is fogjuk próbálni a termékeket – szóval, ha nem tud dönteni, melyiket vegye meg a nyárra, ebben is segítünk hamarosan!

Az üzletek között ábécésorrendben haladunk; az pedig a poszt végén, az összesítő táblázatból derül ki, melyik bolt kínálja legjobb áron a naptejeket és napozás utáni krémeket.

Aldi

Az Aldiban nem pontosan értettük, hogy miért nincs 30 faktoros naptej, csak spray, ami viszont jóval drágább. Napozás utáni tejet sem találtunk, helyette viszont volt külön arcra való – a napozás utániból. Vagy elkapkodták már a szemfüles vásárlók ezeket a termékeket, vagy nem készültek fel időben a hirtelen érkezett nyárra, esetleg soha nem is volt belőlük, nem tudjuk. Mindenesetre a Huszti úti boltban az alábbiakat találtuk.

Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 ml) 
Ombia naptej 20 faktoros 1099 3996
Ombia napozó spray 30 faktoros (nem volt sajnos naptej) 1999 6396
Ombia napozás utáni arcápoló, naptejet nem találtunk 799 15980

Auchan

A Dulgon valószínűleg nem saját márkás termékcsaládja a francia hipernek, de ez volt a legolcsóbb az összes közül, amit itt találtunk, és mivel nem szerettük volna, hogy a hipermarketlánc emiatt kimaradjon a körképből, ezzel a márkával került be. Fotót nem tudtunk készíteni a krémekről, mert a biztonsági őr folyamatosan szemmel tartott bennünket (vajon tolvajnak nézett minket, vagy csak sejtette, hogy fotózni szeretnénk?! Mindenesetre ha ön tudja, pontosan milyen indokkal is tilos fotózni üzletekben, ne habozzonmegírninekünk!)

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 ml) 
Dulgon naptej 20 faktoros 999 3996
Dulgon naptej 30 faktoros 1599 6396
Dulgon napozás utáni tej 1399 5596

drogerie markt

Az összes bolt portékái közül a dm-ét kedveltük a legjobban; persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy ez drogéria, nem pedig élelmiszerlánc, ahogyan a hiperek és szuperek, szóval jó, hogy van választékuk. Na, de a lényeg: annyi napozókrém, -spray, -olaj, -zselé és minden van, hogy nehéz kiigazodni a kínálaton. Amiért bónuszpont jár nekik: van az Alverde nevű natúr termékcsaládjuknak is napteje, napozás utánija, gyerek napteje, arckrémje, hűsítő zseléje, fényvédő ajakstiftje – egyszóval tényleg minden beszerezhető a biovonalról, és ez több, mint jó! Persze, az olcsóbb, saját márkás Sun Dance termékek között is válogathat kedvére. Van illatos, csillámos, barnítós, répás napolaj és még egy csomó minden, bár árban nem ezek a legkedvezőbbek.

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 ml) 
Sun Dance naptej 20 faktoros 999 9990
Sun Dance naptej 30 faktoros 1099 10990
Sun Dance napozás utáni tej 849 4245

Interspar 

Egyből a dm után az Interspar cuccain lepődtünk meg a legjobban. Ők is nagyon odatették magukat: saját márkás napolaj, mindenféle faktoros krém (gyerekeknek is), hűsítő tej, hűsítő zselé. Szóval, tényleg minden van, amit egy napozó csak kívánhat magának. Magára.

Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 ml) 
Sun kiss naptej 20 faktoros 999 4995
Sun kiss naptej 30 faktoros 1499 7495
Sun kiss napozás utáni tej 849 2122

Penny Market

Nem sok napozókrém van a Pennyben, de annyi pont igen, amivel már neki lehet indulni egy strandolásnak. Mivel árban is egészen jók, ez akár már elég is lehet.

Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 ml) 
TodaySun naptej 20 faktoros 999 4995
TodaySun naptej 30 faktoros 1199 5995
TodaySun napozás utáni tej 699 3495

Tesco

Egyelőre csak a Tesco honlapján akadtunk rá a Sun Dreamy családra, a Bécsi úti üzlet polcaira a saját márkás napozócuccokat egyelőre nem pakolták ki – vagy csak mi vagyunk túl bénák, hogy háromszor is hiába jártuk körbe a pipererészleget, egyszer sem botlottunk ezekbe. A lényeg, hogy majd biztosan lesznek, addig is a netről megrendelheti, ha nagyon szeretné.

Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 ml) 
Sun Dreamy naptej 20 faktoros 1499 7495
Sun Dreamy naptej 30 faktoros (nem volt sajnos naptej) 1549 7745
Sun Dreamy napozás utáni arcápoló, naptejet nem találtunk 899 4495

Összesítés, avagy hol éri meg tehát a legjobban ezeket a termékeket vásárolni:

Azt kell hogy mondjuk, nem igazán alakult ki öldöklő árverseny a saját márkás naptejek területén – egyedül a tescós és dm-es drágább a többinél. 


Íme a lista – a 20 faktoros naptej fajlagos ára szerint növekvő sorrendben Ár összesen (forint) Fajlagos ár (forint/1000 ml) 
Aldi 1099 3996
Auchan 999 3996
Interspar 999 4995
Penny Market 999 4995
Tesco 1499 7495
dm 999 9990
A harminc faktorosaknál már elég nagy eltérés volt árban: a legolcsóbbnak majdnem a duplája a legdrágább.
 

Íme a lista – a 30 faktoros naptej fajlagos ára szerint növekvő sorrendben Ár összesen (forint) Fajlagos ár (forint/1000 ml) 
Penny Market 1199 5995
Aldi (spray) 1999 6396
Auchan 1599 6396
Interspar 1499 7495
Tesco 1549 7745
dm 1099 10990


Érdekes, hogy a dm napozás utáni krémje milyen jó áron kapható, ahhoz képest, hogy az összes többi terméke – ár tekintetében – az utolsó helyen végzett.


Íme a lista – a napozás utáni naptej fajlagos ára szerint növekvő sorrendben Ár összesen (forint) Fajlagos ár (forint/1000 ml) 
Interspar 849 2122
Penny Market 699 3495
dm 849 4245
Tesco 899 4495
Auchan 1399 5596
Aldi  799 15980

Ön hol szokta ezeket a termékeket vásárolni? Megírhatja nekünk Facebook oldalunkon!

*Az árak a különböző boltokban (és különböző időpontokban) eltérhetnek az általunk találtaktól, éppen ezért – dokumentálva az állításainkat – fotókat is készítettünk. A fotókat május 21-én lőttük. Minthogy sok üzletben tilos a  fényképezés, ezek nagy részét itt nem tesszük közzé, de ha ön bizonyítékot szeretne, szívesen elküldjük levélben. Azokban az üzletekben, ahol mi jártunk, az itt feltüntetett árak voltak a legalacsonyabbak – természetesen más boltokban találhat ezeknél alacsonyabbakat is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.